2Sám 18

Full text search

2Sám 18
2Sám 18.1
Dávid számba vette csapatát, és a százas, ezres csoportok élére parancsnokokat állított.
2Sám 18.2
Aztán három részre osztotta a csapatot: egy harmadukat Joábnak, egy harmadukat Joáb testvérének, Ceruja fiának, Abisájnak és egy harmadukat a Gátból való Ittainak rendelte alá. Aztán azt mondta a király az embereinek: „Magam is kivonulok veletek.”
2Sám 18.3
De az emberek azt mondták: „Nem szabad kivonulnod. Ha ugyanis menekülnünk kell, ránk nem vetnek ügyet. S ha a fele elesik közülünk, azzal sem fog senki törődni. De te tízezerrel fölérsz közülünk. Egyébként is jobb, ha itt maradsz tartaléknak, készen arra, hogy segítségünkre siess a városból.”
2Sám 18.4
„Úgy teszek, amint jónak látjátok” - felelte a király. Míg az egész sereg ki nem vonult, százas és ezres csoportonként, a király ott állt a kapunál.
2Sám 18.5
A király parancsba adta Joábnak, Abisájnak és Ittainak: „Bánjatok kímélettel a fiúval, Absalommal!” Mind hallották az emberek, amikor a király ezt a parancsot adta a vezéreknek Absalomot illetően.
2Sám 18.6
Így vonult harcba a sereg Izrael ellen. Efraim erdeiben ütköztek meg.
2Sám 18.7
Izrael fiai vereséget szenvedtek Dávidtól. Óriási veszteségük volt azon a napon: húszezer ember.
2Sám 18.8
A harc az egész vidékre kiterjedt. S az erdő még több áldozatot szedett a seregből, mint a kard azon a napon.
2Sám 18.9
Absalom véletlenül útjába került Dávid embereinek. Absalom ugyanis egy öszvéren ült, és az öszvér egy nagy tölgyfa koronája alá tévedt. Absalom feje beleakadt a tölgyfába, s ott maradt ég és föld között himbálózva, az öszvér meg, amely alatta volt, tovább ment.
2Sám 18.10
Egy ember meglátta és jelentette Joábnak: „Láttam Absalomot - mondta -, egy tölgyfán lógott.”
2Sám 18.11
Joáb így felelt az embernek, aki a hírt vitte neki: „Hogyan, hát ha láttad, akkor miért nem ölted meg ott helyben és fektetted a földre? Aztán az én dolgom lett volna, hogy adjak neked tíz ezüstöt meg egy övet.”
2Sám 18.12
De az ember ezt válaszolta Joábnak: „Ha ezer ezüst ütötte volna is a markomat, akkor sem merészeltem volna kezet vetni a király fiára. Hát nem parancsba adta neked, Abisájnak és Ittainak a fülünk hallatára a király: „Vigyázzatok nekem a fiúra, Absalomra!”
2Sám 18.13
Ha meg alattomban elbántam volna vele, akkor téged állított volna félre, hiszen a király előtt nem marad semmi titokban.”
2Sám 18.14
Joáb azt mondta rá: „Eh mit! Miért is töltöm tovább az időt veled?” Ezzel kezébe fogott három lándzsát, és Absalom mellébe döfte őket. Mivel azonban még élve lógott a tölgyfán,
2Sám 18.15
odalépett tíz ember, Joáb fegyverhordozói, és agyonütötték.
2Sám 18.16
Ekkor Joáb megfúvatta a kürtöket, és az emberek abbahagyták Izrael üldözését, hiszen Joáb megállást parancsolt a seregnek.
2Sám 18.17
Aztán fogták Absalomot, s az erdőben egy gödörbe dobták, és egy óriási kőhalmot raktak fölé. Közben egész Izrael menekült, ki-ki a maga sátorába.
2Sám 18.18
Absalom még életében szerzett magának egy emlékkövet, és felállította a Királyok völgyében. Azt mondta ugyanis: „Nincs fiam, aki fenntartaná emlékezetemet.” Így az emlékkövet nevezte el a nevéről. Mind a mai napig Absalom kövének hívják.
2Sám 18.19
Cádok fia, Achimaac azt mondta: „Szaladok, és megviszem a királynak az örömhírt, hogy az Úr igazságot szolgáltatott neki és megmentette ellenségeitől.”
2Sám 18.20
De Joáb azt felelte neki: „Ma nem viszel örömhírt, majd máskor; ma nem viszel jó újságot, hiszen a király fia halott.”
2Sám 18.21
Aztán Joáb megbízta a kusitát: „Menj és jelentsd a királynak, amit láttál!” A kusita leborult Joáb előtt és elfutott.
2Sám 18.22
Cádok fia, Achimaac azonban újra azt mondta: „Történjék bármi, a kusita után futok!” Joáb megkérdezte: „De hát minek futnál? Neked nem jár érte jutalom.” De ő csak hajtotta: „Történjék bármi, utána futok.”
2Sám 18.23
Erre Joáb ráhagyta: „Fuss hát!” Achimaac a síkságon át vivő úton futott, és megelőzte a kusitát.
2Sám 18.24
Dávid a két kapu között ült. Az őrszem fölment a kapu tetejére. Amikor fölemelte tekintetét, azt látta, hogy egy ember fut felé.
2Sám 18.25
Az őrszem közölte a hírt a királlyal. A király azt mondta: „Ha egyedül van, jó hírt hoz a szája.” Amikor azonban az - tovább futva - közelebb ért,
2Sám 18.26
az őrszem egy másik embert is látott, amint utána futott. Az őrszem tehát leszólt a kapuba: „Még egy embert látok, egyedül fut.” A király azt mondta: „Az is jó hírt hoz.”
2Sám 18.27
Az őrszem újra jelentette: „Úgy látom, az első úgy fut, ahogy Cádok fia, Achimaac fut.” A király visszaszólt: „Az derék ember, biztosan jó hírrel jön.”
2Sám 18.28
Achimaac megérkezett és odakiáltotta a királynak: „Üdv!” Aztán arcra borult a földön a király előtt, és így szólt: „Legyen áldott az Úr, a te Istened, aki cserbenhagyta azokat az embereket, akik uram királyomra kezet emeltek!”
2Sám 18.29
A király megkérdezte: „Jól van a fiú, Absalom?” „Csak egy nagy zűrzavart láttam - válaszolta Achimaac -, amikor a király szolgája, Joáb elküldte szolgádat. Nem tudom, mi történt.”
2Sám 18.30
A király megparancsolta: „Állj félre és maradj ott!” S ő félreállt, és ott maradt.
2Sám 18.31
Most megérkezett a kusita is, és jelentette: „Örömhírt hall, uram és királyom! Az Úr ma igazságot szolgáltatott neked azokkal szemben, akik fellázadtak ellened.”
2Sám 18.32
A király azonban megkérdezte a kusitától: „Jól van a fiú, Absalom?” „Bárcsak az történne uram és királyom ellenségeivel és azokkal is mind, akik a vesztedre törnek, ami a fiatalemberrel!” - válaszolta a kusita.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages