2Sám 11

Full text search

2Sám 11
2Sám 11.1
Egy évre rá, abban az időben, amikor a királyok hadba szoktak szállni, Dávid elküldte Joábot és vele a testőrségét, és egész Izraelt. Lemészárolták az ammonitákat, és megostromolták Rabbát. Maga Dávid Jeruzsálemben maradt.
2Sám 11.2
Az egyik nap este felé történt, hogy Dávid fölkelt fekvőhelyéről és fölment királyi palotája tetőteraszára. A tetőről meglátott egy asszonyt, amint épp fürdött. Nagyon szép asszony volt.
2Sám 11.3
Dávid elküldött és értesüléseket szerzett az asszony felől. Így tájékoztatták: „Batseba az, Eliam lánya, a hetita Urijának a felesége.”
2Sám 11.4
Erre Dávid elküldte embereit és elhívatta. El is ment hozzá, és ő együtt hált vele, majd havi tisztulása közeledtekor hazament.
2Sám 11.5
Ám az asszony teherbe esett. Erre elküldött és megüzente Dávidnak: „Állapotos vagyok.”
2Sám 11.6
Ekkor Dávid üzenetet küldött Joábnak: „Küldd nekem haza a hetita Uriját!” S Joáb elküldte Uriját Dávidhoz.
2Sám 11.7
Amikor Urija elment Dávidhoz, Dávid érdeklődött, hogy áll a dolog Joábbal, a csapatokkal és a hadakozással.
2Sám 11.8
Aztán azt mondta Dávid Urijának: „Menj haza házadba és mosd meg a lábad.” Erre Urija eltávozott a királyi palotából; megtisztelő ajándékot vittek utána a király asztaláról.
2Sám 11.9
De Urija a királyi palota kapuja előtt, ura szolgái közt tért nyugovóra, nem ment le házába.
2Sám 11.10
Amikor Dávidnak jelentették: „Urija nem ment le a házába”, Dávid megkérdezte Urijától: „Hát nem a csatából jöttél? Miért nem mész le a házadba?”
2Sám 11.11
Urija így válaszolt Dávidnak: „A láda, valamint Izrael és Júda sátorban laknak, parancsnokom, Joáb, és parancsnokom szolgái a puszta földön táboroztak. Hát akkor én hogy menjek le házamba enni, inni és asszonnyal hálni? Amint igaz, hogy az Úr él és te élsz: ilyet nem teszek!”
2Sám 11.12
Erre Dávid azt mondta Urijának: „Ma még maradj itt, holnap aztán elbocsátlak.” Urija tehát Jeruzsálemben maradt azon a napon. Másnap
2Sám 11.13
Dávid meghívta, hogy egyék és igyék nála és lerészegítette. De Urija este kiment és ura szolgáival tért nyugovóra, nem ment le a házába.
2Sám 11.14
Másnap reggel Dávid levelet írt Joábnak, és Urijával vitette el.
2Sám 11.15
A levélben ezeket írta: „Állítsátok Uriját előre, ahol leginkább tombol a harc. Aztán húzódjatok mögüle vissza, hogy eltalálják és halálát lelje.”
2Sám 11.16
Így esett, hogy a város ostromakor Joáb olyan helyre állította, ahol - amint tudta - bátor harcosok álltak.
2Sám 11.17
Amikor aztán a városbeliek kitörtek és Joábbal megütköztek, a népből, mármint Dávid emberei közül néhányan elestek. A hetita Urija is halálát lelte.
2Sám 11.18
Joáb a csata egész lefolyásáról tudósította Dávidot.
2Sám 11.19
Meghagyta a hírvivőnek: „Beszéld el a királynak a csata minden részletét!
2Sám 11.20
Ha aztán fellobban a király haragja és megkérdezi: Miért nyomultatok olyan közel a városhoz támadáskor? Hát nem tudtátok, hogy a falakról lőni szokás?
2Sám 11.21
Ki ölte meg Abimeleket, Jerubbaal fiát? Nem egy malomkövet dobott le rá valamelyik asszony a falakról, úgyhogy Tebechben halt meg? Miért hatoltatok a falak közelébe? Akkor mondd azt: Szolgád, a hetita Urija is elesett.”
2Sám 11.22
A hírvivő elment, s megérkezve mindent elmondott Dávidnak, amit Joáb rábízott. Dávid tombolt Joáb elleni haragjában, és így szólt a hírhozóhoz: „Miért nyomultatok olyan közel a falakhoz? Ki ölte meg Abimeleket, Jerubbaal fiát? Nem egy malomkövet dobott rá valamelyik asszony a falakról, úgyhogy Tebechben halt meg? Miért hatoltatok olyan közel a falakhoz?”
2Sám 11.23
A hírhozó ezt válaszolta Dávidnak: „Azok az emberek erős támadást indítottak, így amikor kitörtek ellenünk a nyílt mezőre, kénytelenek voltunk őket visszaszorítani egészen a város kapujáig.
2Sám 11.24
Akkor a védők elkezdtek a falakról lőni szolgáidra, s néhányan elestek a király szolgái közül; szolgád, a hetita Urija is meghalt.”
2Sám 11.25
Ekkor Dávid azt mondta a hírhozónak: „Jelentsd Joábnak: Ez a dolog ne tudódjék ki. Mert a kard egyszer erre sújt le, másszor arra. Folytasd a város elleni harcot, és rombold le. Így önts bele bátorságot!”
2Sám 11.26
Amikor Urija felesége hírét vette, hogy férje meghalt, elsiratta férjét.
2Sám 11.27
Amikor azonban letelt a gyász ideje, Dávid elküldött, és magához vette a házába. Így felesége lett, és fiút szült neki. De az a tett, amit Dávid elkövetett, nem tetszett az Úrnak.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages