1Sám 10

Full text search

1Sám 10
1Sám 10.1
Erre Sámuel fogta az olajosszarut, a fejére öntötte, megcsókolta, és azt mondta: „Ezzel fölkent az Úr örökrésze fejedelmévé. Uralkodj az Úr népe fölött, és szabadítsd ki környező ellenségei kezéből. Ez lesz neked a jel arra, hogy az Úr fölkent örökrésze fejedelmévé:
1Sám 10.2
Ha most tovább mész, Benjamin határánál, Ráchel sírjánál... találkozol két emberrel. Ezt fogják neked mondani: A nőstényszamarak, amelyeknek keresésére indultál, előkerültek. Nézd, atyád a nőstény szamarakat már el is felejtette, miattatok azonban aggódik és kérdezi: Mit tegyek fiamért?
1Sám 10.3
Ha onnét tovább mész és a Táboron a tölgyeshez érsz, ott három emberrel találkozol, akik Isten városa, Bétel felé tartanak majd. Az egyik három kecskegidát visz, a másik három kenyeret és a harmadik egy tömlő bort.
1Sám 10.4
Üdvözölnek és odanyújtanak neked két kenyeret - fogadd el a kezükből.
1Sám 10.5
Aztán Isten Gibeájába érsz [ott lakik a filiszteusok helytartója]. Amikor belépsz a kapun, egy sereg prófétával találkozol, akik a magaslatról jönnek lefelé. Előttük zeng majd a hárfa, a dob, a furulya és a cintányér, ők maguk meg prófétai révületben lesznek...
1Sám 10.6
Akkor az Úr lelke rád száll, úgyhogy te is prófétai révületbe esel és más emberré változol.
1Sám 10.7
Ha ezek a jelek megjelennek, vidd végbe, amihez erőt érzel magadban. Mert veled van az Isten.
1Sám 10.8
Menj hát le előre Gilgalba, s majd én is lemegyek hozzád az égőáldozatot és a közösség áldozatát bemutatni. Hét napig kell rám várnod, míg elmegyek hozzád és tudtodra adom, mit kell tenned.”
1Sám 10.9
Mihelyt megfordult, hogy Sámuelt elhagyja, Isten kicserélte a szívét, és a jelek is mind megjelentek azon a napon.
1Sám 10.10
Amikor onnét Gibeába értek, lám, egy sereg próféta jött velük szembe, s leszállt rá az Isten lelke, úgyhogy ő is prófétai révületbe esett.
1Sám 10.11
Amikor azok, akik korábban ismerték, látták, hogy a prófétákkal együtt ő is jövendöl, az emberek így szóltak egymáshoz: „Mi történt Kis fiával? Saul is a próféták közt van?”
1Sám 10.12
Az egyikük megjegyezte: „És ki az apja?” Ezért keletkezett ez a szólásmondás: „Saul is a próféták közt van?”
1Sám 10.13
Amikor a prófétai révület megszűnt, hazament.
1Sám 10.14
A nagybátyja megkérdezte tőle és szolgájától: „Hol jártatok?” „A nőstény szamarakat kerestük - felelte -, de amikor láttuk, hogy nincsenek sehol, elmentünk Sámuelhez.”
1Sám 10.15
Sault nagybátyja megkérte: „Beszéld el, mit mondott nektek Sámuel.”
1Sám 10.16
Saul ezt válaszolta nagybátyjának: „Tudtunkra adta, hogy a nőstény szamarak előkerültek.” Hanem amit a királyságról mondott neki Sámuel, arról nem szólt semmit.
1Sám 10.17
Ekkor Sámuel összehívta a népet az Úr elé Micpába,
1Sám 10.18
és így szólt Izrael fiaihoz: „Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: Kivezettem Izraelt Egyiptomból és kiszabadítottalak benneteket az egyiptomiaknak és minden királynak a hatalmából, aki csak szorongatott titeket.
1Sám 10.19
Mégis, ma elvetettétek Isteneteket, aki kiszabadított benneteket minden veszedelemből és szorongattatásból, és kijelentettétek: Nem, adj nekünk királyt! Rajta hát, járuljatok az Úr elé törzseitek és nemzetségeitek rendjében.”
1Sám 10.20
Ekkor Sámuel minden törzset előléptetett, és a sorsvetés Benjamin törzsére esett.
1Sám 10.21
Most a nemzetségek szerint léptette elő Benjamin törzsét, és a sorsvetés Matri nemzetségére esett. Amikor Matri nemzetségének tagjait léptette elő, egymás után, a sorsvetés Kis fiára, Saulra esett. Keresték, de nem találták sehol.
1Sám 10.22
Megkérdezték újra az Urat: „Eljött ide az az ember?” Az Úr azt felelte: „Igen, a málhák közt rejtőzik.”
1Sám 10.23
Odasiettek és előhozták onnét. Amikor a nép körébe lépett, egy fejjel magasabb volt mindenkinél.
1Sám 10.24
Ekkor Sámuel így szólt az egész néphez: „Nézzétek, akit az Úr kiválasztott, ahhoz hasonló nincs közöttetek.” A nép ujjongott és felkiáltott: „Éljen a király!”
1Sám 10.25
Ezután Sámuel kihirdette az egész népnek a királyság törvényét, bevezette egy könyvbe és az Úr elé tette. Aztán hazaküldte a népet, mindenkit a maga otthonába.
1Sám 10.26
Saul is hazament Gibeába. A bátrabbak, akiknek a szívét Isten megérintette, mellé szegődtek. Néhány semmirekellő azonban így beszélt: „Ugyan mit segíthet ez rajtunk?” S lenézték és nem vittek neki ajándékot.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages