Szám 10

Full text search

Szám 10
Szám 10.1
Azután ezt mondta az Úr Mózesnek:
Szám 10.2
„Csinálj magadnak két ezüstkürtöt, kovácsolt munka legyen. A közösség összehívására, s táborbontáskor jeladásra szolgáljanak.
Szám 10.3
Ha megfújják őket, az egész közösség gyűljön köréd a megnyilatkozás sátorának bejáratához.
Szám 10.4
De ha csak az egyiket fújják meg, akkor csupán a vezérek, Izrael ezreinek a fejei gyűljenek köréd.
Szám 10.5
Ha a kürtszó után felhangzik vezényszótok, a kelet felé táborozók keljenek útra.
Szám 10.6
A második olyan kürtszóra, amelyet parancsszótok követ, a dél felé táborozók induljanak. A kürtszó után vezényszónak kell következnie annak jeléül, hogy útra kell kelni.
Szám 10.7
A közösség összehívására azonban csupán kürtölni kell, jelszót nem kell kiadni.
Szám 10.8
Áron fiai, a papok fújják a kürtöt, s ez a szokás maradjon meg egyszer s mindenkorra, az eljövendő nemzedékekre is kötelező szabálynak.
Szám 10.9
S ha földeteken a benneteket szorongató ellenség ellen hadba vonultok, fújjátok meg a trombitákat és adjatok vezényszókat, hogy az Úr, a ti Istenetek megemlékezzék rólatok, és megmeneküljetek ellenségeitek elől.
Szám 10.10
Örömünnepeitek alkalmával, ünnepnapjaitokon és újhold idején égő- és közösségi áldozataitokra fújjátok meg a kürtöket, hogy Istenetek figyelmét magatokra irányítsátok. Az Úr vagyok, a ti Istenetek.”
Szám 10.11
A második esztendő második hónapjában, a hónap huszadik napján fölemelkedett a felhő a tanúság hajléka felől.
Szám 10.12
Izrael fiai tehát tábort bontottak és pihenőket tartva (odébb vonultak) a Sínai pusztáról. A felhő Paran pusztájában ereszkedett le.
Szám 10.13
Először keltek útra az Úr parancsára, amelyet Mózes által adott.
Szám 10.14
Elsőként Júda fiai táborának hadi jelvénye indult, az egyik csoport a másik után. Csapatuk élén Amminadab fia, Nachson állt.
Szám 10.15
Az Isszachár fiai törzsének csapatát Cuár fia, Netaneel vezette.
Szám 10.16
A Zebulun fiaiból álló törzs csapatának vezére Helon fia, Eliáb volt.
Szám 10.17
Amikor lebontották a hajlékot, elindultak Gerson és Merári fiai, akiknek a hajlékot kellett vinniük.
Szám 10.18
Azután Ruben fiai táborának hadi jelvénye következett, egyik csoport a másik után; az ő csapatuk élén Sedeur fia, Elicur állt.
Szám 10.19
A Simeon fiaiból álló törzs csapatát Curisaddai fia, Selumiel vezette.
Szám 10.20
A Gád fiaiból álló törzs csapatának Reuel fia, Eljazaf volt a vezére.
Szám 10.21
Azután Kehát fiai indultak, akiknek a szentélyt kellett vinniük; mire megérkeztek, akkorra a hajlékot már felállították.
Szám 10.22
Most Efraim fiai táborának hadi jelvénye indult, egyik csoport a másik után; csapatuk élén Ammihud fia, Elisama állt.
Szám 10.23
A Manassze fiaiból álló törzs csapatát Pedacur fia, Gamliel vezette.
Szám 10.24
A Benjamin fiaiból álló törzs csapatának Gidoni fia, Abidan volt a vezére.
Szám 10.25
Majd Dán fia táborának hadi jelvénye következett, ez szolgált az egész tábornak hátvédül; csapatuk élén Ammisaddai fia, Achiezer állt.
Szám 10.26
Az Áser fiaiból álló törzs csapatát Ochran fia, Pagiel vezette.
Szám 10.27
A Naftali fiaiból álló törzs csapatának Enan fia, Achira volt a vezére.
Szám 10.28
Ez volt a sorrend, amely szerint Izrael fiai útra keltek, az egyik csoport a másik után; így keltek útra.
Szám 10.29
Így szólt Mózes Hobábhoz, a Midián fiai közül való Reuel fiához, aki apósa volt Mózesnek: „Készen vagyunk rá, hogy elinduljunk arra a helyre, amelyről azt mondta az Úr: nektek adom. Gyere velünk! Jóval viszonozzuk majd, hiszen az Úr boldogulást ígért Izraelnek.”
Szám 10.30
Ő azonban ezt válaszolta: „Nem megyek, inkább visszatérek szülőföldemre, rokonaim körébe.”
Szám 10.31
De (Mózes) folytatta: „Ne hagyj cserben minket! Éppen mert olyan jól tudod, hol üthetünk tábort a pusztában, neked kell a szemünk világának lenned.
Szám 10.32
Ha velünk jössz, részed lesz mindabban a jóban, amelyet az Úr nekünk juttat.”
Szám 10.33
Elindultak hát az Úr hegyétől és háromnapi járásnyira (mentek) az Úr szövetségének ládája haladt a háromnapi úton elöl, hogy táborhelyet mutasson nekik.
Szám 10.34
S az Úr felhője lebegett fölöttük azon a napon, amelyen a táborból elindultak.
Szám 10.35
Amikor a láda elindult, Mózes így szólt: „Kelj föl, Uram, hogy ellenségeid szétszóródjanak, s gyűlölőid fussanak színed elől!”
Szám 10.36
S amikor megállt, ezt mondta: „Térj vissza, Uram, Izrael ezreinek sokaságához!”

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages