Ter 13

Full text search

Ter 13
Ter 13.1
Ábrám tehát feleségével és minden vagyonával visszatért Egyiptomból a Negebre, vele volt Lót is.
Ter 13.2
Ábrám nagyon gazdag lett nyájakban, ezüstben és aranyban.
Ter 13.3
A Negebről fokozatosan Bétel felé vonult, addig a helyig, ahol először táborozott Bétel és Ai között,
Ter 13.4
annak az oltárnak a helyén, amelyet korábban emelt. Itt Ábrám segítségül hívta az Úr nevét.
Ter 13.5
Lótnak, aki Ábrámmal tartott, szintén voltak juhai, barmai és sátrai.
Ter 13.6
Ezért a vidék nem bírta el, hogy együtt maradjanak. Mivel javaik nagyon felszaporodtak, nem maradhattak egymás mellett.
Ter 13.7
Vita támadt Ábrám nyájának pásztorai és Lót nyájának pásztorai között. (A vidéken akkor kánaániták és periziták laktak.)
Ter 13.8
Ezért Ábrám így szólt Lóthoz: „Ne legyen vita köztem és közted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk.
Ter 13.9
Nemde, nyitva áll előtted az egész vidék? Válj el tehát tőlem: ha te balra mégy, én jobbra, ha te jobbra mégy, én balra.”
Ter 13.10
Lót fölemelte szemét és látta, hogy a Jordán egész síksága jól öntözött - mielőtt Isten elpusztította volna Szodomát és Gomorrát, olyan volt, mint Isten kertje, mint Egyiptom kertje, egészen Coárig.
Ter 13.11
Lót a Jordán egész síkságát választotta. Lót keletnek tartott, és így elváltak egymástól.
Ter 13.12
Ábrám Kánaán földjén lakott, Lót pedig a síkság helységeiben tanyázott és egészen Szodomáig táborozott.
Ter 13.13
A szodomai emberek azonban nagyon rosszak voltak és vétkeztek Isten ellen.
Ter 13.14
Az Úr így szólt Ábrámhoz, miután Lót elvált tőle: „Emeld föl szemedet és tekints a helyről, ahol állsz, északra és délre, keletre és nyugatra.
Ter 13.15
Az egész földet, amelyet látsz, neked és utódaidnak adom minden időkre.
Ter 13.16
Olyanná teszem utódaidat, mint a föld homokját. Ha az ember megszámlálhatná a föld homokját, akkor megszámlálhatná utódaidat is.
Ter 13.17
Rajta tehát, járd be a földet széltében és hosszában, mivel neked adom azt.”
Ter 13.18
Ábrám tovább is vonult sátraival és Mamre terebintjénél telepedett le, Hebron mellett, s ott oltárt épített az Úrnak.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages