3 Ján. 1

Full text search

3 Ján. 1
3 Ján. 1.1
A presbiter a szeretett Gájusnak, a kit én igazán szeretek.
3 Ján. 1.2
Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, a mint jó dolga van a lelkednek.
3 Ján. 1.3
Mert felettébb örültem, a * mikor atyafiak jöttek és bizonyságot tettek a te igazságodról, úgy, a mint te az igazságban jársz.
3 Ján. 1.4
Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak.
3 Ján. 1.5
Szeretett barátom, híven cselekszel mindenben, a mit az atyafiakért, és pedig az idegenekért teszel,
3 Ján. 1.6
A kik bizonyságot tettek a te szeretetedről a gyülekezet előtt; a kiket jól teszed, ha Istenhez méltóan bocsátasz útjokra.
3 Ján. 1.7
Mert az ő nevéért mentek ki, semmit sem fogadván el a pogányoktól;
3 Ján. 1.8
Nékünk azért be kell fogadnunk az ilyeneket, hogy munkatársaikká lehessünk az igazságban.
3 Ján. 1.9
Írtam a gyülekezetnek; de Diotrefesz, a ki elsőséget kíván közöttük, nem fogad el minket.
3 Ján. 1.10
Ezért, ha odamegyek, felemlítem az ő dolgait, a melyeket cselekszik, gonosz szavakkal csácsogván ellenünk; sőt nem elégedvén meg ezzel, maga sem fogadja be az atyafiakat, és a kik ezt akarnák, azokat is akadályozza, és az egyházból kiveti.
3 Ján. 1.11
Szeretett barátom, ne a rosszat kövesd, * hanem a jót. A ki jót cselekszik, az Istentől + van; a ki pedig rosszat cselekszik, nem látta az Istent.
3 Ján. 1.12
Demeter mellett mindenki bizonyságot tett, maga az igazság is; de mi is bizonyságot teszünk, és tudjátok, hogy a mi bizonyságtételünk igaz.
3 Ján. 1.13
Sok írni valóm volna, de nem akarok tintával és tollal írni néked:
3 Ján. 1.14
Hanem * reménylem, hogy csakhamar meglátlak téged és szemtől szembe beszélhetünk.
3 Ján. 1.15
Békesség néked! Köszöntenek téged a te barátaid. Köszöntsd a barátainkat név szerint.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages