2 Pét. 1

Full text search

2 Pét. 1
2 Pét. 1.1
Simon * Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, a + kik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában:
2 Pét. 1.2
Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében.
2 Pét. 1.3
Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, a ki * minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott;
2 Pét. 1.4
A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni * természet részeseivé legyetek, kikerülvén a + romlottságot, a mely a kívánságban van e világon.
2 Pét. 1.5
Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé * tudományt,
2 Pét. 1.6
A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé * pedig kegyességet,
2 Pét. 1.7
A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság * mellé pedig szeretetet.
2 Pét. 1.8
Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve.
2 Pét. 1.9
Mert a kiben ezek * nincsenek meg, az vak, rövidlátó, elfelejtkezvén a régi bűneiből való + megtisztulásáról.
2 Pét. 1.10
Annakokáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erőssé * tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha.
2 Pét. 1.11
Mert ekképen gazdagon adatik majd néktek a mi Urunknak és megtartónknak, a Jézus Krisztusnak örök országába való bemenetel.
2 Pét. 1.12
Annakokáért nem mulasztom el, hogy mindenkor emlékeztesselek titeket ezekre, hogy tudjátok ezeket, és erősek vagytok a jelenvaló igazságban.
2 Pét. 1.13
Méltónak vélem pedig, a míg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek * titeket;
2 Pét. 1.14
Mint a ki tudom, hogy hamar leteszem sátoromat, a miképen a mi Urunk Jézus Krisztus * is megjelentette nékem.
2 Pét. 1.15
De igyekezni fogok azon, hogy ti az én halálom után is mindenkor megemlékezhessetek ezekről.
2 Pét. 1.16
Mert nem * mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint a kik szemlélői voltunk az + ő nagyságának.
2 Pét. 1.17
Mert a mikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az * én szeretett Fiam, a kiben én gyönyörködöm:
2 Pét. 1.18
Ezt az égből jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen.
2 Pét. 1.19
És igen biztos * nálunk a prófétai beszéd is, a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét + helyen világító szövétnekre, míg ** nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben;
2 Pét. 1.20
Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból.
2 Pét. 1.21
Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől * indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages