Agge. 1

Full text search

Agge. 1
Agge. 1.1
Dárius király második * esztendejének hatodik hónapjában, a hónapnak első napján szóla az Úr Aggeus próféta + által Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, Júda fejedelmének, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak, mondván:
Agge. 1.2
Így szól a Seregeknek Ura, mondván: Ezt mondja e nép: Nem jött még el az idő, az Úr háza építésének ideje!
Agge. 1.3
Az Úr pedig így szól Aggeus próféta által, mondván:
Agge. 1.4
Ideje-é néktek, hogy ti mennyezetes házakban lakozzatok, holott ez a ház romban áll?
Agge. 1.5
Most azért ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat!
Agge. 1.6
Sokat vetettetek, de keveset takartok; esztek, de meg nem elégesztek; isztok, de meg nem részegesztek; ruházkodtok, de meg nem melegesztek, a bérlő is lyukas zacskóra bérel.
Agge. 1.7
Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat!
Agge. 1.8
Menjetek fel a hegyre, és hordjatok fát, és építsétek e házat, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőíttessem, azt mondja az Úr.
Agge. 1.9
Sokat vártatok, de ímé kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra! Mi okért? azt mondja a Seregeknek Ura. Az én házamért, a mely ím romban áll, ti pedig siettek, kiki a maga házához.
Agge. 1.10
Azért vonták meg tőletek az egek a harmatot, vonta meg a föld az ő termését.
Agge. 1.11
És pusztulást rendeltem a sík földre és a hegyekre, a búzára és a borra, az olajra és mindarra, a mit a föld terem; sőt az emberre és a baromra és minden kézimunkára is.
Agge. 1.12
És meghallá Zorobábel, a Sealtiél fia, és Jósua, a Jehosadák fia, a főpap, és a nép minden többi tagja az Úrnak, az ő Istenöknek szavát és Aggeus próféta beszédeit, a miként elküldte őt az Úr, az ő Istenök, és megfélemlék a nép az Úr előtt.
Agge. 1.13
És szóla Aggeus, az Úr követe, az Úr küldetésében, mondván a népnek: Én veletek vagyok, azt mondja az Úr.
Agge. 1.14
És felindítá az Úr Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, a Júda fejedelmének lelkét, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak lelkét, és a nép minden többi tagjának lelkét is, és bemenének és munkálkodának a Seregek Urának, az ő Istenöknek házában.
Agge. 1.15
A hatodik hónapnak huszonnegyedik napján, Dárius királynak második esztendejében.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages