Jel. 20

Full text search

Jel. 20
Jel. 20.1
És láték egy angyalt leszállani a mennyből, a kinél vala a mélységnek * kulcsa, és egy nagy láncz a kezében.
Jel. 20.2
És megfogá a sárkányt, azt * a régi kígyót, a ki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre,
Jel. 20.3
És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy * kevés időre.
Jel. 20.4
És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; * és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért + és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták ** a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak ++ a Krisztussal ezer esztendeig.
Jel. 20.5
A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.
Jel. 20.6
Boldog és szent, a kinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második * halálnak; hanem lesznek az Istennek és a + Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig.
Jel. 20.7
És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az * ő fogságából.
Jel. 20.8
És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a * Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse + őket háborúra, a kiknek száma, mint a tenger fövenye.
Jel. 20.9
És feljövének a föld szélességére, és körülvevék a szentek táborát és a szeretett várost; és Istentől a mennyből tűz szálla alá, és megemészté azokat.
Jel. 20.10
És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, * a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.
Jel. 20.11
És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta űlőt, a kinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték.
Jel. 20.12
És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek * nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely + az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik ** szerint.
Jel. 20.13
És a tenger kiadá a halottakat, a kik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik * szerint.
Jel. 20.14
A pokol pedig és a * halál vettetének a tűznek + tavába. Ez a ** második halál, a tűznek tava.
Jel. 20.15
És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages