2 Kor. 8

Full text search

2 Kor. 8
2 Kor. 8.1
Tudtotokra adjuk pedig, atyámfiai, Istennek azt a kegyelmét, a * melyet Macedónia gyülekezeteivel közlött.
2 Kor. 8.2
Hogy a nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett.
2 Kor. 8.3
Mert, bizonyság vagyok rá, erejük szerint, sőt erejük felett is adakoznak,
2 Kor. 8.4
Sok könyörgéssel kérvén minket, hogy a szentek iránt való szolgálat jótéteményébe és közösségébe fogadjuk be * őket.
2 Kor. 8.5
És nem a miképen reméltük, hanem önmagukat adták először az Úrnak, és nekünk is az Isten akaratjából.
2 Kor. 8.6
Hogy kérnünk kellett Titust, hogy a miképen elkezdette, azonképen végezze is be nálatok ezt a jótéteményt is.
2 Kor. 8.7
Azért, miképen mindenben bővölködtök, hitben, beszédben, ismeretben * és minden buzgóságban és hozzánk való szeretetben, úgy e jótéteményben is bővölködjetek.
2 Kor. 8.8
Nem parancsképen mondom, hanem hogy a mások buzgósága által a ti szeretetetek valódiságát is kipróbáljam.
2 Kor. 8.9
Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy * gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti + az ő szegénysége által meggazdagodjatok.
2 Kor. 8.10
Tanácsot is adok e dologban; mert hasznos az néktek, a kik nemcsak a cselekvést, hanem az akarást is elkezdtétek tavaly óta.
2 Kor. 8.11
Most hát a cselekvést is * vigyétek végbe; hogy a miképen az akarás készsége, + azonképen a végrehajtás is ahhoz képest legyen, a mitek van.
2 Kor. 8.12
Mert ha a * készség megvan, a szerint kedves az, a mije kinek-kinek van, és nem a szerint, a mije nincs.
2 Kor. 8.13
Mert nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, néktek pedig nyomorúságtok legyen, hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségtek * pótolja amazoknak fogyatkozását;
2 Kor. 8.14
Hogy amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozástokat, hogy így egyenlőség legyen;
2 Kor. 8.15
A mint megvan írva: a ki sokat szedett, * nem volt többje; és a ki keveset, nem volt kevesebbje.
2 Kor. 8.16
Hála pedig az Istennek, ki ugyanazt * a buzgóságot oltotta + értetek a Titus szívébe.
2 Kor. 8.17
Mivelhogy intésünket ugyan elfogadta, de nagy buzgóságában önként ment hozzátok.
2 Kor. 8.18
Elküldöttük pedig vele együtt amaz atyafit is, a ki az összes gyülekezetekben dícséretes az evangyéliomért;
2 Kor. 8.19
Nemcsak pedig, hanem a gyülekezetek útitársunknak is megválaszták ebben a jó ügyben, a melyet mi szolgálunk * magának az Úrnak dicsőségére és a ti készségetekre;
2 Kor. 8.20
Óvakodván, hogy senki se ócsárolhasson minket a mi szolgálatunk által való bőséges jótétemény miatt;
2 Kor. 8.21
Mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt * is.
2 Kor. 8.22
Sőt elküldöttük velök a mi atyánkfiát is, a kinek buzgó voltát sok dologban sokszor kipróbáltuk, most pedig még sokkal buzgóbb, irántatok való nagy bizodalmánál fogva.
2 Kor. 8.23
Akár Titusról * van szó, ő az én társam és ti köztetek segítségem; akár a mi atyánkfiai felől, ők a gyülekezetek követei, + Krisztus dicsősége:
2 Kor. 8.24
Adjátok azért szereteteteknek és felőletek való dicsekvésünknek, * bizonyságát irántuk a gyülekezetek előtt is.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages