1 Kor. 8

Full text search

1 Kor. 8
1 Kor. 8.1
A bálványáldozatok * felől pedig tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismeretünk. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít.
1 Kor. 8.2
Ha pedig valaki azt hiszi, * hogy tud valamit, még semmit sem ismer úgy, a mint ismernie kell.
1 Kor. 8.3
Hanem ha valaki az Istent szereti, az ismertetik ő * tőle.
1 Kor. 8.4
Tehát a bálványáldozati hús evése felől tudjuk, hogy egy * bálvány sincs a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak + egy.
1 Kor. 8.5
Mert ha vannak is úgynevezett istenek * akár az égben, akár a földön, a minthogy van sok isten és sok úr;
1 Kor. 8.6
Mindazáltal nekünk egy * Istenünk van, az Atya, a kitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy + Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által van a mindenség, mi is ő általa.
1 Kor. 8.7
De nem mindenkiben van meg ez az ismeret; sőt némelyek * a bálvány felől való lelkiismeretök szerint mind mai napig mint bálványáldozatot eszik, és az ő lelkiismeretök, mivelhogy erőtelen, + megfertőztetik.
1 Kor. 8.8
Pedig az eledel * nem tesz minket kedvesekké Isten előtt; mert ha eszünk is, nem leszünk gazdagabbak; ha nem eszünk is, nem leszünk szegényebbek.
1 Kor. 8.9
De meglássátok, hogy ez a ti szabadságtok * valamiképen botránkozásukra ne legyen az erőteleneknek.
1 Kor. 8.10
Mert ha valaki meglát téged, a kinek ismereted van, hogy a bálványtemplomnál vendégeskedel, annak lelkiismerete, mivelhogy erőtelen, nem arra indíttatik-é, hogy megegye a bálványáldozatot?
1 Kor. 8.11
És a te ismereted miatt elkárhozik a te erőtelen atyádfia, a kiért Krisztus * meghalt.
1 Kor. 8.12
Így aztán, mikor az atyafiak ellen vétkeztek, és az ő erőtelen lelkiismeretüket megsértitek, a Krisztus ellen * vétkeztek.
1 Kor. 8.13
Annakokáért, ha eledel botránkoztatja * meg az én atyámfiát, inkább soha sem eszem húst, hogy az én atyámfiát meg ne + botránkoztassam.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages