Ámós. 2

Full text search

Ámós. 2
Ámós. 2.1
Így szól az Úr: Három bűne miatt a Moábnak, sőt négy miatt, nem fordítom el; mert mészszé égette Edom királyának * csontjait!
Ámós. 2.2
Tüzet vetek azért Moábra, és az emészti meg Kerijjoth palotáit, és meghal Moáb a zajban, hadi lárma közt, a kürt zengése közben.
Ámós. 2.3
Kivágom a birót közüle, és minden fejedelmit megölöm vele egyetemben, ezt mondja az Úr.
Ámós. 2.4
Így szól az Úr: Három bűne miatt a Júdának, sőt négy miatt, nem fordítom el; mert megvetették az Úrnak törvényét és nem tartották meg rendeléseit. Eltévelyítették őket az ő hazugságaik, a melyeket az ő atyáik követtek.
Ámós. 2.5
Tüzet vetek azért Júdára, és az emészti meg Jeruzsálem palotáit.
Ámós. 2.6
Így szól az Úr: Három bűne miatt az Izráelnek, sőt négy miatt, nem fordítom el; mert pénzért * adták el az igazat, a szegényt pedig egy öltő saruért.
Ámós. 2.7
A kik a föld porát áhítják a szegények fejére, és a nyomorultak útját elfordítják. Fiú és az atyja egy leányhoz járnak, * hogy megfertőztessék az én szent nevemet.
Ámós. 2.8
Zálogos ruhákon nyujtózkodnak minden oltár mellett, és az elítéltek borát iszszák az ő * istenök házában.
Ámós. 2.9
Pedig én irtottam ki * előlük az Emoreusokat, a kik magasak voltak, mint a czédrusok, erősek, mint a cserfák. Mégis kiirtottam gyümölcsét felül és gyökerét alul.
Ámós. 2.10
És én hoztalak * fel Égyiptom földéről, és negyven esztendeig én hordoztalak a pusztában titeket, hogy bírjátok az Emoreusok földét.
Ámós. 2.11
És prófétákat támasztottam a ti fiaitok közül és nazirokat * ifjaitok közül. Nem így van-é vajjon, Izráel fiai? ezt mondja az Úr.
Ámós. 2.12
De a nazirokat borral itattátok, és a prófétákra ráparancsoltatok, mondván: Ne * prófétáljatok!
Ámós. 2.13
Ímé, én is lenyomlak titeket, ott a hol vagytok, mint a cséplő szekér lenyomja a kévékkel teli szérűt.
Ámós. 2.14
Elvész azért a futás a gyorstól, és nem erősíti meg az erőst az ő ereje, és a hős sem menekedhetik.
Ámós. 2.15
Nem állja meg helyét az íjj-hordozó sem, nem menekülhet el még a gyorslábú sem, és a lovon ülő sem menekedhetik.
Ámós. 2.16
És a bátor szívű is a hősök között meztelenül fut el azon a napon, ezt mondja az Úr.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages