2 Krón. 4

Full text search

2 Krón. 4
2 Krón. 4.1
Csináltatott rézoltárt is, melynek hosszúsága húsz sing, szélessége is húsz sing, magassága pedig tíz sing vala.
2 Krón. 4.2
Csináltatott öntött tengert is, mely egyik szélétől fogva a másik széléig tíz sing * vala, köröskörül kerek, és öt sing magas, és harmincz sing zsinór érte be a kerületit.
2 Krón. 4.3
Az alatt ökör alakok valának köröskörül, tíz lévén egy singnyire, a melyek kört alkotának a tenger körül; az ökör alakok két renddel valának öntve ugyanazon öntésből.
2 Krón. 4.4
Tizenkét ökrön állott; három északra fordulva, három nyugotra, három délre és három napkeletre, és a tenger felül vala rajtok, hátuk pedig mind befelé.
2 Krón. 4.5
Vastagsága egy tenyérnyi volt, és karimája olyan, mint a pohár ajaka, vagy a liliom virága; és háromezer báth fért belé.
2 Krón. 4.6
Csináltatott annakfelette tíz * mosdómedenczét, és ötöt helyheztete jobbkéz felől, ötöt pedig balkéz felől, hogy azokban mossanak, mossák azt, a mi áldozatra való; a tenger pedig a végre vala, hogy abban mosakodjanak a papok.
2 Krón. 4.7
Csináltatott tíz arany * gyertyatartót is, az utasítás szerint, és helyhezteté a templomban, ötöt jobbkéz felől, ötöt balkéz felől.
2 Krón. 4.8
Csináltatott tíz asztalt is, a melyeket helyheztete a templomban, ötöt jobbkéz felől, ötöt balkéz felől; csináltatott száz arany medenczét is.
2 Krón. 4.9
Megcsináltatá a papok pitvarát is és a nagy tornáczot; és ajtókat a tornáczra, s azok ajtait rézzel borítá be.
2 Krón. 4.10
A tengert * pedig helyhezteté jobbkéz felől napkeletre, délnek ellenébe.
2 Krón. 4.11
Húrám fazekakat, lapátokat és medenczéket is csinált. És elvégezé Húrám a mívet, a melyet csinálnia kellett Salamon királynak, az Isten házában;
2 Krón. 4.12
Tudniillik a két oszlopot * és a két kerek gömböt a két oszlop tetejére, és a két hálót a két kerek gömb befedezésére, a melyek az oszlopok tetején valának.
2 Krón. 4.13
És négyszáz gránátalmát a két hálóra; két rend gránátalmát minden hálóba a két kerek gömb befedezésére, a melyek az oszlopok tetején valának.
2 Krón. 4.14
Csinála * talpakat is, és azokra mosdómedenczéket.
2 Krón. 4.15
Egy tengert * és tizenkét ökröt az alá.
2 Krón. 4.16
Fazekakat, lapátokat és villákat. Mindezen eszközöket Húrám az ő atyja tiszta rézből csinálta Salamon királynak az Úr háza számára.
2 Krón. 4.17
A Jordán mezején * önteté azokat a király az agyagos földben, Sukkót és Seredáta között.
2 Krón. 4.18
Mindezen eszközöket Salamon nagy mennyiségben csináltatá, mert nem tekinték a réznek súlyát.
2 Krón. 4.19
És megcsináltata Salamon minden egyéb felszerelést is, mely az Úr házához szükséges volt: az arany oltárt és az asztalokat, a melyeken a szent kenyerek voltak.
2 Krón. 4.20
A * gyertyatartókat és azoknak szövétnekeit is, hogy égjenek azok rendeltetésök szerint a szentek-szentje előtt, finom aranyból.
2 Krón. 4.21
Azok virágait, szövétnekeit és hamvvevőit is aranyból, és pedig tiszta aranyból.
2 Krón. 4.22
És az ollókat, medenczéket, tálakat és tömjénezőket finom aranyból, és a ház kapuját, a szentek-szentjéhez való bejárat belső ajtóit és a templom házának belső ajtóit aranyból.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages