Kol. 3

Full text search

Kol. 3
Kol. 3.1
Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül.
Kol. 3.2
Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel.
Kol. 3.3
Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben.
Kol. 3.4
Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.
Kol. 3.5
Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás,
Kol. 3.6
mert ezek miatt haragszik Isten.
Kol. 3.7
Ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek;
Kol. 3.8
most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást, és szátokból a gyalázatos beszédet.
Kol. 3.9
Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt,
Kol. 3.10
és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt.
Kol. 3.11
Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.
Kol. 3.12
Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet.
Kol. 3.13
Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.
Kol. 3.14
Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.
Kol. 3.15
És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak.
Kol. 3.16
A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek.
Kol. 3.17
Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.
Kol. 3.18
Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban.
Kol. 3.19
Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák.
Kol. 3.20
Ti gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek minden tekintetben, mert ez kedves az Úrban.
Kol. 3.21
Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek.
Kol. 3.22
Ti szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat.
Kol. 3.23
Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek,
Kol. 3.24
tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát.
Kol. 3.25
Aki pedig igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit tett, mert nincsen személyválogatás.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages