Ef. 3

Full text search

Ef. 3
Ef. 3.1
Ezért vagyok én, Pál, a Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért.
Ef. 3.2
Ha ugyan hallottatok az Isten kegyelme megbízásáról, amelyet nekem adott a ti javatokra,
Ef. 3.3
amikor kijelentésével ismertette meg velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam.
Ef. 3.4
Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én a Krisztus titkát,
Ef. 3.5
amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kijelentette szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által:
Ef. 3.6
hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által.
Ef. 3.7
Ennek lettem szolgájává az Isten kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által részesített engem.
Ef. 3.8
Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát,
Ef. 3.9
és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében;
Ef. 3.10
és hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt az Isten sokféle bölcsessége.
Ef. 3.11
Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban:
Ef. 3.12
őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által.
Ef. 3.13
Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez.
Ef. 3.14
Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt,
Ef. 3.15
akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön:
* nemzetség: Az eredeti szó: patria, egy közös őstől, mint atyától származó törzsi, népi vagy nemzeti közösséget jelent -, egybecseng a pater (atya) szóval.
Ef. 3.16
adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által;
Ef. 3.17
hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva
Ef. 3.18
képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység;
Ef. 3.19
és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.
Ef. 3.20
Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint:
Ef. 3.21
azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages