Gal. 1

Full text search

Gal. 1
Gal. 1.1
Pál apostol, aki nem emberektől, nem is emberek által kapta elhívását, hanem Jézus Krisztus által, és az Atya Isten által, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül -
Gal. 1.2
és a velem levő atyafiak mindnyájan: Galácia gyülekezeteinek.
Gal. 1.3
Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunk Jézus Krisztustól,
Gal. 1.4
aki önmagát adta bűneinkért, hogy kiszabadítson minket a jelenlegi gonosz világból Istennek, a mi Atyánknak akarata szerint.
Gal. 1.5
Övé a dicsőség örökkön-örökké. Ámen.
Gal. 1.6
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
Gal. 1.7
pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
Gal. 1.8
Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
Gal. 1.9
Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azonkívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!
Gal. 1.10
Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.
Gal. 1.11
Tudtotokra adom, testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől származik,
Gal. 1.12
mert én nem embertől vettem, nem is tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam.
Gal. 1.13
Mert hallottátok: milyen volt az én egykori magatartásom a zsidóság körében, hogy féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt.
Gal. 1.14
És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak.
Gal. 1.15
De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott,
Gal. 1.16
hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel.
Gal. 1.17
Nem is mentem fel Jeruzsálembe azokhoz, akik előttem lettek apostolokká, hanem azonnal elmentem Arábiába, aztán ismét visszatértem Damaszkuszba.
Gal. 1.18
Majd három esztendő múlva felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig.
Gal. 1.19
De az apostolok közül nem láttam mást, csak Jakabot, az Úr testvérét.
Gal. 1.20
Amit pedig nektek írok, íme, az Isten színe előtt mondom, hogy nem hazugság.
Gal. 1.21
Azután elmentem Szíria és Cilicia vidékére.
Gal. 1.22
Júdea keresztyén gyülekezetei azonban személy szerint nem ismertek engem.
Gal. 1.23
Csupán ezt hallották: „Aki egykor üldözött minket, most hirdeti azt a hitet, amelyet valamikor pusztított.”
Gal. 1.24
És dicsőítették énértem az Istent.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages