Róm. 3

Full text search

Róm. 3
Róm. 3.1
Mi akkor a zsidó előnye, vagy mi a körülmetélés haszna?
Róm. 3.2
Minden szempontból sok. Elsősorban az, hogy Isten rájuk bízta igéit.
Róm. 3.3
Mi következik azonban ebből? Ha egyesek hűtlenné váltak, vajon az ő hűtlenségük megszünteti-e Isten hűségét?
Róm. 3.4
Szó sincs róla! Sőt azt kell mondanunk: igaz az Isten, az emberek pedig valamennyien hazugok, amint meg van írva: „Igaznak kell bizonyulnod beszédeidben, és győznöd kell, amikor perelnek veled.”
Róm. 3.5
Ha pedig éppen a mi hamisságunk teszi nyilvánvalóvá Isten igazságát, akkor mit mondjunk? Emberi módon szólok: igazságtalan az Isten, hogy kiönti ránk haragját?
Róm. 3.6
Szó sincs róla! Hiszen akkor hogyan ítélhetné meg Isten a világot?
Róm. 3.7
Mert ha Isten igazsága az én hazugságom által lett naggyá az ő dicsőségére, akkor miért esem én még mindig ítélet alá, mint bűnös?
Róm. 3.8
Vagy talán igaz az, amivel rágalmaznak minket, és amit állítanak némelyek? Hogy tudniillik így beszélünk: tegyük a rosszat, hogy a jó következzék belőle! Az ilyeneket méltán sújtja az ítélet!
Róm. 3.9
Mi tehát az igazság? Különbek vagyunk? Egyáltalában nem! Hiszen előbb már kimondtuk azt az ítéletet, hogy zsidók is, görögök is mind bűnben vannak,
* Különbek vagyunk?: Más értelmezés szerint: Mentegetőzünk?
Róm. 3.10
amint meg van írva: „Nincsen igaz ember egy sem,
Róm. 3.11
nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent.
Róm. 3.12
Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.
Róm. 3.13
Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, kígyóméreg az ajkukon;
Róm. 3.14
szájuk átokkal és keserűséggel van tele.
Róm. 3.15
Lábuk gyors a vérontásra,
Róm. 3.16
romlás és nyomorúság jár a nyomukban,
Róm. 3.17
és a békesség útját nem ismerik:
Róm. 3.18
Isten félelmével nem törődnek.”
Róm. 3.19
Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világot Isten ítélje meg.
Róm. 3.20
Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik.
Róm. 3.21
Most pedig a törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták.
* a törvény nélkül: Más fordítás: a törvényen kívül, vagy: a törvénytől függetlenül
Róm. 3.22
Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség:
* a Krisztusban való hit által: A kéziratok egy része szerint: Jézus Krisztus hite által.
Róm. 3.23
mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.
Róm. 3.24
Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.
Róm. 3.25
Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte
Róm. 3.26
türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.
Róm. 3.27
Hogyan lehetséges akkor a dicsekvés? Lehetetlenné vált. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit „törvénye” által.
Róm. 3.28
Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül.
Róm. 3.29
Vagy Isten kizárólag a zsidóké? Nem a pogányoké is? Bizony, a pogányoké is;
Róm. 3.30
mert egy az Isten, aki megigazítja a körülmetéltet hitből, a körülmetéletlent pedig hit által.
Róm. 3.31
Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Szó sincs róla! Sőt inkább érvényt szerzünk a törvénynek.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages