Mt. 27

Full text search

Mt. 27
Mt. 27.1
Amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei valamennyien azt a határozatot hozták Jézus ellen, hogy halálra juttatják.
Mt. 27.2
Azután megkötözték, elvitték és átadták Pilátusnak, a helytartónak.
Mt. 27.3
Amikor pedig Júdás, aki őt elárulta, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek,
Mt. 27.4
és ezt mondta: „Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el.” De azok ezt mondták: „Mi közünk hozzá? A te dolgod.”
Mt. 27.5
Erre ő a templomba hajítva az ezüstöket, eltávozott, ment és felakasztotta magát.
Mt. 27.6
A főpapok pedig felszedték az ezüstöket, és így szóltak: „Nem szabad ezt a templom kincséhez tennünk, mert vérdíj.”
Mt. 27.7
Aztán határozatot hoztak, és megvásárolták belőle a Fazekasmezőt, az idegenek számára temetőnek.
Mt. 27.8
Ezért hívják ezt a mezőt a mai napig is Vérmezőnek.
Mt. 27.9
Ekkor teljesedett be Jeremiás próféta mondása: „És vették a harminc ezüstöt, a felbecsültnek árát, akit Izráel fiai ennyire becsültek,
Mt. 27.10
és odaadták a Fazekasmezőért, ahogyan megparancsolta nekem az Úr.”
Mt. 27.11
Jézust pedig a helytartó elé állították, aki ezt kérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” „Te mondod” - válaszolta neki Jézus.
Mt. 27.12
De mikor a főpapok és a vének vádolták, semmit sem válaszolt.
Mt. 27.13
Akkor így szólt hozzá Pilátus: „Nem hallod, mi mindent vallanak ellened?”
Mt. 27.14
Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.
Mt. 27.15
Ünnepenként a helytartó szabadon szokott bocsátani a sokaságnak egy foglyot, akit ők kívántak.
Mt. 27.16
Volt pedig akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak.
Mt. 27.17
Amikor tehát összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: „Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?”
Mt. 27.18
Tudta ugyanis, hogy Jézust irigységből szolgáltatták ki neki.
Mt. 27.19
Mikor pedig a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: „Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.”
Mt. 27.20
A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.
Mt. 27.21
Erre a helytartó újra megkérdezte őket: „Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon?” Azok ezt mondták: „Barabbást.”
Mt. 27.22
Pilátus így szólt hozzájuk: „Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?” Mindnyájan így kiáltották: „Feszíttessék meg!”
Mt. 27.23
Azután ezt kérdezte: „De mi rosszat tett?” Azok pedig még hangosabban kiáltoztak: „Feszíttessék meg!”
Mt. 27.24
Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: „Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!”
Mt. 27.25
Az egész nép így kiáltott: „Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!”
Mt. 27.26
Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és kiszolgáltatta, hogy feszítsék meg.
Mt. 27.27
Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és köré gyűjtötték az egész csapatot.
Mt. 27.28
Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá,
Mt. 27.29
tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva gúnyolták őt: „Üdvözlégy, zsidók királya!”
Mt. 27.30
Azután leköpték, elvették tőle a nádszálat, és a fejéhez verték.
Mt. 27.31
Miután kigúnyolták, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és elvitték, hogy keresztre feszítsék.
Mt. 27.32
Kifelé menet találkoztak egy cirénei emberrel, akinek Simon volt a neve: ezt arra kényszerítették, hogy vigye a keresztet.
Mt. 27.33
Amikor arra a helyre értek, amelyet Golgotának, azaz Koponya-helynek neveznek,
Mt. 27.34
epével kevert bort adtak neki inni. De amikor megízlelte, nem volt hajlandó meginni.
Mt. 27.35
Miután megfeszítették, sorsvetéssel megosztoztak ruháin;
Mt. 27.36
azután leültek ott, és őrizték.
Mt. 27.37
Feje fölé fügesztették az ellene szóló vádat, amely így szólt: EZ JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.
Mt. 27.38
Vele együtt feszítettek keresztre két rablót is, az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.
Mt. 27.39
Akik elmentek mellette, a fejüket csóválva káromolták,
Mt. 27.40
és ezt mondták: „Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről!”
Mt. 27.41
Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták az írástudókkal és a vénekkel együtt:
Mt. 27.42
„Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne!
* „Ha Izráel királya”: egyes kéziratokban nem szerepel a ha szócska: „Izráel királya ő”
Mt. 27.43
Bízott az Istenben: szabadítsa meg most, ha akarja; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok.”
Mt. 27.44
A vele együtt megfeszített rablók is ugyanígy gyalázták.
Mt. 27.45
Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség lett az egész földön.
* vö. a Mt 20,3-6 -hoz fűzött megjegyzést!
Mt. 27.46
Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: „Éli, éli, lamá sabaktáni!” azaz: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”
Mt. 27.47
Néhányan az ott állók közül, akik hallották ezt, így szóltak: „Illést hívja.”
Mt. 27.48
Egy közülük azonnal elfutott, hozott egy szivacsot, megtöltötte ecettel, nádszálra tűzte, és inni adott neki.
Mt. 27.49
A többiek pedig ezt mondták: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse.”
Mt. 27.50
Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
Mt. 27.51
És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak.
Mt. 27.52
A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste.
Mt. 27.53
Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek.
Mt. 27.54
Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: „Bizony, Isten Fia volt ez!”
Mt. 27.55
Volt ott sok asszony is, akik távolról figyelték mindezt. Ezek Galileából követték Jézust, és szolgáltak neki.
Mt. 27.56
Köztük volt a magdalai Mária és Mária, a Jakab és József anyja, valamint a Zebedeus fiainak anyja.
Mt. 27.57
Amikor beesteledett, eljött egy Arimátiából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak.
Mt. 27.58
Ez elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Erre Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki.
Mt. 27.59
József elvitte a testet, tiszta gyolcsba göngyölte,
Mt. 27.60
és elhelyezte a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott. A sír bejáratához egy nagy követ hengerített, és eltávozott.
Mt. 27.61
Ott volt pedig a magdalai Mária és a másik Mária, akik a sírral szemben ültek.
Mt. 27.62
Másnap, a péntekre következő napon, összegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál,
Mt. 27.63
és így szóltak: „Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok!
Mt. 27.64
Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek és ellopják őt, aztán azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél.”
Mt. 27.65
Pilátus azonban ezt válaszolta: „Van őrségetek, menjetek, őriztessétek ti, ahogyan tudjátok.”
Mt. 27.66
Erre ők elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel őriztették a sírt.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages