Zak. 6

Full text search

Zak. 6
Zak. 6.1
Ismét föltekintettem, és láttam, hogy négy harci kocsi jön ki két hegy közül. Ezek a hegyek érchegyek voltak.
Zak. 6.2
Az első kocsiba vörös lovak voltak fogva, a második kocsiba fekete lovak,
Zak. 6.3
a harmadik kocsiba fehér lovak, a negyedik kocsiba pedig erős, tarka lovak.
Zak. 6.4
Megszólaltam, és ezt kérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mire valók ezek, uram?
Zak. 6.5
Az angyal így felelt nekem: Ezek most indulnak a négy égtáj felé, miután ott álltak az egész föld Ura előtt.
Zak. 6.6
A fekete lovak észak földjére mennek; utánuk mennek a fehérek, a tarkák pedig dél földjére mennek.
Zak. 6.7
Az erősek is előálltak, és indulni akartak, hogy bejárják a földet. Ezt mondta: Menjetek, járjátok be a földet! Be is járták a földet.
Zak. 6.8
Majd odakiáltott hozzám, és így szólt: Lásd, amelyek észak földjére mentek, megnyugtatták lelkemet észak földjén.
Zak. 6.9
Így szólt hozzám az ÚR igéje:
Zak. 6.10
Vedd át a fogságban maradtak adományát Heldajtól, Tóbijjától és Jedajától, akik Babilóniából jöttek. Menj el még ma Jósijjának, Cefanjá fiának a házához,
Zak. 6.11
és vedd át az ezüstöt és az aranyat, csináltass koronát, és tedd Jósua főpapnak, Jócádák fiának a fejére.
Zak. 6.12
Ezt mondd neki: Így szól a Seregek URa: Van egy férfi, akinek Sarjadék a neve, mert helyette sarjad, és felépíti az ÚR templomát.
Zak. 6.13
Ő fogja felépíteni az ÚR templomát, és nagy méltóságra emelkedik, trónra lép, és uralkodik. Egy pap is lesz mellette a trónon, és békés egyetértés lesz kettőjük között.
Zak. 6.14
A korona pedig legyen ott az ÚR templomában, hogy emlékeztessen Heldajra, Tóbijjára, Jedajára és Cefanjá fiának a jóságára.
Zak. 6.15
Eljönnek a távol lakók is, és építik az ÚR templomát. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek URa küldött engem hozzátok. Így lesz, ha engedelmesen hallgattok Isteneteknek, az ÚRnak a szavára.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages