Zak. 5

Full text search

Zak. 5
Zak. 5.1
Ismét föltekintettem, és egy repülő irattekercset láttam.
Zak. 5.2
Megkérdezte tőlem: Mit látsz? Én így feleltem: Egy repülő irattekercset látok, amely húsz könyök hosszú és tíz könyök széles.
Zak. 5.3
Akkor ezt mondta nekem: Ez az az átok, amely eljut az ország egész területére. Mert ennek következtében fog megbűnhődni minden tolvaj, és ennek következtében fog megbűnhődni minden esküdöző.
Zak. 5.4
Kibocsátottam az átkot - így szól a Seregek URa -, és behatol az a tolvaj házába, meg annak a házába, aki az én nevemre hamisan esküszik. Ott maradnak annak a házában, és elpusztítja azt gerendáival és köveivel együtt.
Zak. 5.5
Azután előlépett a velem beszélő angyal, és ezt mondta: Tekints fel, és nézd, mi közeledik itt!
Zak. 5.6
Én azt kérdeztem: Mi ez? Ő így felelt: Egy véka közeledik itt. És így folytatta: Ebben van az egész ország bűne.
Zak. 5.7
Egyszer csak egy ólomfedő emelkedett föl, és egy asszony ült a vékában.
Zak. 5.8
Az angyal ezt mondta: Ez a gonoszság! Majd visszalökte az asszonyt a vékába, az ólomfödelet pedig rádobta a véka szájára.
Zak. 5.9
Majd föltekintettem, és láttam, hogy két asszony közeledik a szelek szárnyán. Olyan szárnyaik voltak, mint a gólyáknak, és fölemelték a vékát az ég és a föld közé.
Zak. 5.10
Ekkor azt kérdeztem a velem beszélő angyaltól: Hova viszik ezek a vékát?
Zak. 5.11
Ő így válaszolt: Sineár földjére, ott építenek házat neki, és ha elkészült, odateszik egy emelvényre.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages