Jer. 8

Full text search

Jer. 8
Jer. 8.1
Abban az időben - így szól az ÚR - kiszórják majd sírjukból Júda királyainak és vezéreinek csontjait, a papoknak, a prófétáknak és Jeruzsálem lakosainak csontjait.
Jer. 8.2
Kiterítik azokat a nap, a hold és az ég egész serege elé, amelyeket szerettek, tiszteltek és követtek, amelyekhez folyamodtak, és amelyek előtt leborultak. Nem szedik össze, nem temetik el, trágyává lesznek a föld színén.
Jer. 8.3
Akik pedig megmaradnak ebből a gonosz nemzetségből, az egész maradék, inkább választaná majd a halált, mint az életet bárhol, ahová a megmaradtakat szétszórtam - így szól a Seregek URa.
Jer. 8.4
Mondd meg nekik, hogy így szól az ÚR: Ha elesik valaki, nem kel-e föl? Ha helytelen útra tér, nem fordul-e vissza?
Jer. 8.5
Miért tért tévútra ez a nép, miért tévelyeg állandóan Jeruzsálem? Miért ragaszkodik a csalárdsághoz, és miért nem akar megtérni?
Jer. 8.6
Figyeltem, és hallottam, hogy nem őszintén beszélnek. Senki sem bánja gonoszságát, és nem mondja: Mit tettem?! Mindenki összevissza futkos, mint a harcban száguldozó lovak.
Jer. 8.7
Még a gólya is, az égen, tudja költözése idejét, a gerlice, a fecske és a daru is vigyáz, mikor kell megjönnie, csak az én népem nem ismeri az ÚR törvényét.
Jer. 8.8
Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, nálunk van az ÚR tanítása! Hiszen hazugsággá tette ezt az írástudók hazug tolla!
Jer. 8.9
Szégyent vallottak a bölcsek, megijedtek, zavarba jöttek. Mit is ér a bölcsességük, ha megvetették az ÚR igéjét?!
Jer. 8.10
Azért asszonyaikat másoknak adom, mezőiket a hódítóknak, mert apraja-nagyja mind nyerészkedésre adta magát, prófétája és papja mind hamisságot művel.
Jer. 8.11
Népem baját úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! - de nincs békesség!
Jer. 8.12
Szégyenkezniük kellene, mert utálatos, amit tettek. De nem akarnak szégyenkezni, és már pirulni sem tudnak. Azért elesnek az összeomláskor, elbuknak a megtorlás idején! - mondta az ÚR.
Jer. 8.13
Szüretelni akartam náluk - így szól az ÚR -, de nincs szőlő a tőkén, nincs füge a fán, levele is elhervadt. Ezért sorsukra hagyom őket.
Jer. 8.14
Miért maradunk veszteg? Gyűljetek össze, menjünk az erős városokba, hogy ott nyugton legyünk! De Istenünk, az ÚR úgy ad nyugtot, hogy mérget ad innunk, hiszen vétkeztünk az ÚR ellen.
Jer. 8.15
Békességre várunk, de nem lesz semmi jó; a gyógyulás idejére, de jön a rettegés.
Jer. 8.16
Dán felől hallatszik lovainak prüszkölése, méneinek nyerítésétől reng az egész föld. Megérkezve megemésztik az egész országot: a várost és lakóit.
Jer. 8.17
Bizony, mérges kígyókat küldök rátok, amelyeken nem fog a varázslás, és megmarnak benneteket! - így szól az ÚR.
Jer. 8.18
Gyógyíthatatlan vagyok, gond terhel, beteg a szívem.
Jer. 8.19
Népem kiáltása hangzik messze földről: Hát nincs az ÚR a Sionon? Nincs már ott Királya? Miért bosszantottak engem bálványokkal, idegen hiábavalóságokkal?
Jer. 8.20
Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és mi nem szabadultunk meg!
Jer. 8.21
Népem összetörése engem is összetört; gyászolok, rémület fogott el.
Jer. 8.22
Nincs balzsamolaj Gileádban, nincs ott orvos? Miért nem tud begyógyulni népemnek a sebe?
Jer. 8.23
Bárcsak a fejem víznek, és a szemem könnynek forrásává válnék! Éjjel-nappal siratnám népem megöltjeit.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages