DÉLKELET-ERDÉLY (Székelyföld)

Full text search

DÉLKELET-ERDÉLY (Székelyföld)
A Székelyföld népi építészete sok vonatkozásban jól elkülöníthető a szomszédos tájakétól, és feltételezhető, így volt ez már a 18. században is. A települési viszonyok közül a nagyfokú halmazosodást, a hadas formát kell kiemelni, ezen belül a telkek jellegzetes 283csoportos beépítését. Szinte minden funkció külön épületben kapott helyet. Nem ritka, hogy az istállók, csűrök, esetleg szénarakodók önálló telepeket alkottak a határ erre alkalmas részén.

63. ábra. 1678-ban épült ház Kászonimpéren (Csík vm.): 1. ház és kicsi ház; 3. kamra; 6. eresz
A növényföldrajzi környezet lehetővé tette a faépítkezést, még a 20. század elején is a lakóházaknak több mint 90%-ának volt ilyen a fala. Nyilvánvaló, hogy két évszázaddal korábban csak elvétve lehetett másféle építőanyaggal találkozni. Különös jelentősége van, hogy a területet övező magas hegyekről kitűnő minőségű fenyőfához juthattak, szinte egyedülálló ez a magyar nyelvterületen, másutt az építkezőknek többnyire a korlátozottabban felhasználható lombos fákkal kellett beérniük. A tetők kizárólag szarufásak, és ilyenek lehettek már a 18. században is. A történeti adatokban felbukkanó ágasokról többnyire kiderül, hogy azok a fal- és nem a tetőszerkezet részei. A rendkívül meredek hajlásszögű tetőket a lakó- és a gazdasági épületeken egyaránt teregetett szalma fedte. Az udvarházak sem képeztek ez alól kivételt, bár a később nagy jelentőségre szert tett zsindelyfedés éppen általuk terjed. A tetőformák a 18. században még nem mutatták az újabban, nyilván a fedőanyag megváltozásával párhuzamosan terjedő változatosabb formákat, kizárólag kontyoltak lehettek.
A Székelyföld népi építészetének jellegzetessége, az úgynevezett ereszes ház már egy 1678-ban Kászonimpéren épült háznál teljes kifejlettségében megfigyelhető (Kós K. 1989: 209). Az ereszből külön ajtón közelíthető meg a kicsiház és a parádésház. Az utóbbiból a ház hosszirányú tagolásával kialakított oldalkamara nyílik, mely ez esetben valóban tároló funkciójú. A kicsiházban és parádésházban egyaránt csak nyílt, kandallószerű 284tüzelő van, az egész épületben nincs zárt tüzelőberendezés. Az eresz olyan vonása Délkelet-Erdély népi építészetének, mely nagyon határozottan elkülöníti környezetétől, bár a jelenség vagy legalábbis analógiája foltszerűen feltűnik az egykori Partiumban, Szatmár és Szilágy megyében és Vajdahunyad környékén is. Valószínű, hogy a rendelkezésre álló faanyag minősége miatt volt lehetséges, hogy a nemesi-kuriális építészet egyik eleme, az oldalkamra paraszti használatban is széles körben elterjedjen.
A lakóhelyiségekben a közelmúltban sem, de egy-kétszáz évre visszamenően se találhatunk zárt tüzelőt, hanem csak a változatos neveken nevezett és változatos anyagú, formájú kandallókat (Kósa L. 1970). Helyenként az ereszben még ott állnak a kemencék, ez arra utal, hogy a 18. században esetleg nem különült el annyira a zárt tüzelő a lakóépülettől, mint a közelmúltban.
A székely népi építészetet a különépítés jellemzi, de a csűr és az istálló, a pajta szinte kizárólag egybeépül, úgy hogy az utóbbi a csűr egyik fiókjában kap helyet. A 18. században ez még nem lehetett ennyire általános, és erre nemcsak az emlékezet utal. A csíkménasági római katolikus egyház gondnoki számadásaiból is az derül ki, hogy 1786-ban „A plebaniális Istállót újra fedik…”, 1787-ben „a csűrnek újfalu (Ménaságújfalu) ujj talpat tett”, 1799-ben „deszka alá” teszik a szekérszínt, hasonlóan az istállót, sertéspajtát, mely utóbbiakat „újrarakatják” (Kós K. 1989: 224). Ez az adat az udvar épületeinek sokszínűségét is mutatja, mely kiegészíthető azzal, hogy a sütőkemence kiszorultával jellegzetes épület lett a sütőház is.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me