A PRÓZA FEJLŐDÉSE
248A PRÓZA FEJLŐDÉSE
A klasszikus magyar irodalom örökségével összehangzóan – amely e tekintetben hasonlít a román és általában a kelet-európai nemzeti irodalmak hagyományához –, a két világháború közötti romániai magyar próza főképpen "a mesék tején" nőtt fel, bár jórészt "valódi világot" hörpintett. Nem cáfolják ezt az általános jellemzést a legsajátosabban erdélyi színeket képviselő Tamási Áron "liturgikus" és "feleselő" novellái (Szabédi László használta először e terminus technicusokat), sem Karácsony Benő népszerű regényei, a napjainkban új virágkorát élő lírai groteszk értékes helyi előfutárai (Tomcsa Sándor). Tamási Áron és Nyírő József, illetve Karácsony Benő prózája lényegében ugyancsak a mesére épül, de ha a "nagyrealizmus" epikakoncepcióját zavaró lírai elemek ellentmondanának is a tételnek, ez a vonal közvetlenül nem folytatódott 1945 után: a Napos oldal és A megnyugvás ösvényein szerzője nem érte meg a felszabadulást, deportálásban pusztult el; Nyírő József Nyugatra távozott; Tamási Áron Budapesten telepedett le, s csak halálában tért meg véglegesen Farkaslakára. A lírai próza olyan képviselői viszont, mint Kemény János, a havasok szerelmese, vagy Gagyi László, valamint a vidéki élet kisszerűségét gúnyoló-panaszoló humoreszkjeibe költészetet belopó Tomcsa Sándor az újraszerveződő irodalmi élet perifériáján maradtak. Asztalos István hosszú időre hátat fordított a szubjektívebb hangú novellának, a "valódi világ"-on ő is elsősorban a társadalmi aktivitást értette, ennek szolgálatába állította epikáját, a külső változások objektív ábrázolását tűzve célul maga elé. Így vált a korszak reprezentatív alkotásává a Szél fuvatlan nem indul, amely Kovács György regényével (Foggal és körömmel, 1949) egyidőben az új útra lépő falut akarta bemutatni. A valóságirodalom jogfolytonosságát azonban mindenekelőtt Nagy István képviselte, aki már a hatalom pozíciójából vehette szemügyre a munkásosztály időszerű problémáit. Novellában, regényben hirdette az osztály győztes igazát, A legmagasabb hőfokon (1951) két évtizeden át képviselte a romániai magyar irodalmat a román nyelvű irodalmi tankönyvekben is. Azok, akik a Gaál Gábor hirdette valóságirodalomhoz máshonnan – az avantgarde-tól vagy a polgári radikalizmustól – indulva értek el vagy közeledtek, személyükben vagy műveikben háttérbe szorultak. Szilágyi András ugyan ennek a szakasznak egyik legaktívabb riportere és publicistája, de sem valóságlátásban, sem stílusának expresszivitásában nem tudta megközelíteni 1930-as regényének, az Új pásztornak egyszeri varázsát. Bözödi György, a Székely bánja írója mind szociográfiában, mind szépprózában adós maradt a folytatással. Kacsó Sándor, Molter Károly epikája 1945 után elapadt, a Helikon-szerkesztő Kós Károly történelmi fogantatású, veretes elbeszéléseinek, regényeinek folytatása is csupán reménynek bizonyult. Így az 1945 és 1955 249közötti éveket, néhány számottevő tehetség felbukkanása ellenére, Nagy István, Asztalos István és Kovács György prózája uralta a romániai magyar irodalomban.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me