Vitéz György (1933–)

Full text search

Vitéz György (1933–)
Vitéz György Budapesten töltötte gyermekkorát, 1956 óta Montrealban él, az ottani egyetemen végezte tanulmányait, mint klinikai pszichológus dolgozik. Lefordította és kőnyomatos formában megjelentette Allen Ginsberg Üvöltés című költeményét. 1975-ben a Magyar Műhely adta közre Amerikai történet, 1979-ben pedig Missa agnostica című verseskötetét. A "nyugatos" költői hagyományokon nevelkedett, később az amerikai líra tradícióit sajátította el: hosszú sorait ugyanaz a gyanútlan lendület viszi előre, amely Walt Whitmantól Allen Ginsbergig az amerikai költészetet. Verseinek erős áramlása van, s ez különösen válogatás nélkül sodorja magával a képeket, megfigyeléseket, emlékfoszlányokat (Bartók New Yorkban). Otthon érzi magát az amerikai tájban, kedvtelve szemléli a hatalmas méreteket, hazai ifjúságának emlékei azonban őt sem engedik nyugodni, mélyről törnek elő, mint a Prairie folyó vad örvényei (A Prairie folyó partján). A hosszú sorokba rendezett versszövegbe epikus mozzanatok szövődnek, az előadás időnként patetikussá válik. Vitéz azonban a modernek kevésbé érzelmes lírai magatartásán okult: el akarja kerülni a dagályos modort. Ennek eszköze az irónia, amely groteszk képekkel és szójátékokkal teremti meg a pátoszmentes hangulatot. Ez az irónia határozza meg a Missa agnostica című nagyobb költemény – valójában lírai önéletrajz – szemléletét és nyelvezetét: a latin miseszöveg ironikus, olykor blaszfémikus parafrázisa a kanadai magyar költő agnosztikus élet- és történelemszemléletét fejezi ki.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages