Találkozása a munkássággal
Találkozása a munkássággal
A hosszasra nyúlt, csendes válság le sem zárul még, amikor 1905–7 körül újabb fordulat nyomai figyelhetők meg Tömörkény művészetében. E fordulat szoros kapcsolatban van a szegedi környezetnek, a város osztálystruktúrájának megváltozásával, valamint Tömörkény személyes helyzetének alakulásával.
Egyik, 1904-ből való novellájában (A hídon) éjszakai látomásban idézi meg a régi Szeged emlékezetét, s ennek hangulatában figyel fel a Tisza túlsó partján felbúgó gőzkürtre, a gyár kapuja előtt mozgó sötét tömegre. A gyárak, melyekről Tömörkény egykor úgy vélekedett, hogy "valahonnan messziről idegen országokból kerültek erre a vidékre", lassanként szorosabb tartozékai lesznek a szegedi miliőnek, mint a kipusztuló bőgőshajók és vízimalmok. 1910 körül már több mint tízezer munkása van Szegednek, erősödő hangjuk, mozgolódásuk mind érezhetőbben telíti a szegedi atmoszférát. Tömörkény már mint újságíró közvetlen közelről tapasztalhatta a szegedi nyomdászok szervezett megmozdulásainak hatását. Élmény számára az 1904-es vasutassztrájk s azok az országos méretű munkásmegmozdulások, melyek 1905 és 1907 között – Szegeden is nagy hullámzást keltve – az egész országot megmozgatják. Izgatottan, kételkedve, vitatkozva és együttérezve figyeli ismét ezeket a megmozdulásokat, akárcsak egy évtizeddel korábban az agrárszocializmus jelentkezését.
S a figyelemnek, együttérzésnek személyes rugói is vannak. Asztaltársasági jókedve egyre mélyebb dilemmákat, gondokat rejt el a nyilvánosság elől. "Egész életében szegény ember maradt Tömörkény" – említi meg 896Szigethy Vilmos, egyik asztaltársasági barátja, anélkül azonban, hogy hozzátenné: ez a szegénység nemcsak viszonylagosan értendő, "tisztes" polgári szegénység volt, hanem, különösen ebben az időben: szó szerinti is. A régi családi vagyon maradványai szétfoszlottak már, az újságírói és múzeumigazgatói státus pedig csak vékony megélhetést biztosít. S ezt tetézi Tömörkény betegsége, súlyosbodó tüdőbaja, valamint az ezzel járó tetemes gyógykezeltetési költség. S szaporodnak a családi gondok. Meghal öccse, s az özvegy és a két árva támogatásának gondja reá szakad. S anyagi segítséget kér tőle Burger Gusztáv, a nagybácsi, akinek annyit köszönhet, s akinek fájdalmas, megrendült levélben – szokása, természete ellenére, – takaratlan, fájó sebeket tár fel: "Éppen csak hogy élünk. A drágaság itt még kutyább, mint Pesten: egy mázsa szén 3 Ft, egy öl fa 25 forint, s ehhez alakulnak az élelmiszerek árai. A fizetésem csekély, még mindig ugyanaz, mint huszonöt évvel ezelőtt… Úgy élünk, hogy semmiféle mulatságot nem ismerünk, csak a gyerekszoba fűtésére telik, abban vagyunk valamennyien, s a múlt éve szeszes ital még az asztalunkra sem került, én magam a teljesen absztinens Good Templar rendbe léptem. Nem azért, mintha nem esne jól egy-két pohár bor, hanem mert a takarékosságot, már idáig kellett kiterjeszteni… Tavaly erős tüdővérzéseim voltak, amiután az orvosi vizsgálat megtalálta bennem a tüdővész bacillusát… Az ipamék elöregedvén, az üzlettel felhagytak s tisztára a kis birtokuk jövedelméből élnek, maguk is napszámosként dolgozva kertben és pincében; ott nincs mit keresni: kölcsönösen örülünk, ha úgy birunk élni, hogy nem szorulunk egymásra… "
Fontos, s egyre gyakoribb motívum Tömörkény 1905 utáni novelláiban a nyomorgó, anyagi gondokkal küzdő értelmiségi hivatalnok jelentkezése. A parton munka nélkül lézengő hajóslegények, zsákolók és csavargók között fel-felbukkan egy-egy jólöltözött, de a rongyosokhoz hasonlóan ténfergő figura is. Ezek a zsánerek mintegy előkészítik a korszak egyik legfontosabb novellájának, a Sztrájk-tanyánnak "úrforma" figuráját, akiben a polgári kritika is magára Tömörkényre ismert. Nem a kiegyensúlyozott, a Petőfi Társaságba csak az imént beválasztott, gondtalan, országos hírű író ez, hanem egy vívódó, küszködő ember. Ez a közvetlen háttere annak a metamorfózisnak, amely hirtelen ismét megváltoztatja, új irányba tereli Tömörkény művészetét.
A proletár, mint mellékmotívum már a kilencvenes évek novelláiban is felbukkant. Ez idő tájt számára a proletár nagyjából "az a szegényebb emberfia, aki alatta áll az átlagos senkin". "Különös kenyérkeresetek vannak a világon – csodálkozik el néha, körülnézve a gyorsan változó, a megszokott, patriarkális kereteket szétfeszítő világban – de mindegy, csak meg lehessen a kenyeret találni." S ennek a meggyőződésnek alapján ugyanolyan érdeklődéssel, hűséggel, pontossággal kezdi festegetni a szegedi munkásosztály sajátosan alakuló életét, figuráit, mint a tanyai paraszti életet, a pusztaiak világát. Ezek a munkások – kubikusok, hajósok, hajóslegények, "figura-csinálók", gyárba járók s egyéb gyári és külvárosi egzisztenciák – egész gondolkodásukban, viselkedésükben erősen hasonlítanak a tanyavilág egyidejűleg megjelenített parasztjaihoz, szegényembereihez. Öntudatuk még nem önállósult, s akkor, amikor Tömörkény, a tanyaiakéhoz hasonló drámáikban, a lélek mélyére világít – alapjában véve ugyanazt a tragikus művészi hatást adja, 897mint a parasztokról szóló novelláiban (Szerit Mihály a jégben, Bábocskai szelet kever, Gugorászás, Parti füzesek, Vizenjárók).
Az 1905–7-tel kezdődő periódus újsága nem egyszerűen tematikai. A változás lényegbevágóan szemléleti, magában az ars poeticában, a művészi megformálás elveiben végbemenő változás.
1905 után gyökeresen megváltozik felfogása a munkásszolidarításról, a szervezkedés és a sztrájkmozgalmak humánus tartalmáról. Minél közelebbi kapcsolatba kerül – tapasztalatilag és érzelmileg – a szegedi munkásmozgalommal, annál mélyebben megérti az osztályharcos közösségi fellépésekben, sztrájkokban és tüntetésekben megnyilatkozó erőt és humánumot. Az érzelmi változásról hírt ad már egy 1899-ben írt novella, a Munkások is. Az áradó Tisza töltését építő kubikusok elégedetlenkednek, majd otthagyják a munkát, mivel a kikötött bért nem kapják meg, amikorra az esedékes volna. Észre veszi a kubikusok összetartásában, közös kiállásában fenyegető óriási erőt. S rájön arra, hogy ez az erő nem magát a munkást fenyegeti, akinek "az esze azon jár, hogy ennek az ásónak az élét más helyre is bele tudná vágni", hanem az urakat, a munkaadókat. Ugyanazok a kubikusok, akik fizetség nélkül egy kapavágást sem voltak hajlandók tovább dolgozni, odébb egy faluval, alkudozás nélkül, ingyen sietnek a közvetlenül veszélyeztett szegény emberek segítségére. "Szögényeknek történt" – szabadkoznak, amikor a fizetségre kerülne a sor, olyan egyszerű, emberséges gesztussal, ami már nemcsak a jóság, hanem az osztálytudatos erők forrásából fakad.
1905 utáni novelláiban ez a szemléleti fordulat teljessé válik. Egyre jobban átmelegedve ábrázolja az osztályöntudat friss, nyiladozó megnyilvánulásait, a szegedi munkásság körében. Drámai feszültségű rajzokban rögzíti azt a polémiát, amely a régiesebb gondolkodású, patriarkális érzülettel, "papos gondolkodással" teli munkástípusok s az elevenebb, független gondolkodású, öntudatos többség között támad olykor-olykor. Mindig a szervezett, az öntudatos munkás oldalán áll (Szombat este). Úgy látja, hogy a szocializmus egybeforrt a néppel, s a nép jogos szociális követeléseinek élesztőjévé vált. Ennek a felismerésnek alapján vállalkozik arra, hogy egybefonódó, drámai képekben mutassa meg a munkások életének "súlyos és szomorú" voltát, szolidaritásukat, felgyülemlő haragjuknak félelmetességét és jogosságát (Hajnali sötétben, Homokból élők, Szombat este, Sztrájktanyán, Szirtesek a partok, Hajósok, Favágók, Beszélgetés, A víz mellől, Munkások).
Nemcsak szemléletében, hanem művészetében is megújul Tömörkény ezekben a novellákban. Csaknem évtizedes kísérletezés, elfáradás, hanyatlás után ismét az egykor már elért, magas színvonalon dolgozik. A legjelentősebb mozzanat, hogy a kilencvenes évek tragikumba kovácsolt, zárt novelláival, majd a századelő szeszélyes, bizonytalan karakterű lírai rajzaival szemben, a drámai novellának egy újszerű változatát alakítja ki. A tragikus paraszti novellák hőseire végzetes, megváltozhatatlan súllyal nehezednek életük szociális és természeti determinánsai. A munkásnovellák drámai feszültségéből hiányzik a végzetteli komorság. Az emberek nem olyan szfinksz-szerűen zártak, megközelíthetetlenek, mint tanyai parasztjai, akiknek lelkivilágát csak egy-egy kivételes sorstragédia borzolja fel. Ezek az emberek nem a végzettel állnak szemben. Egymással vitatkoznak, egymás közt keletkeznek és oldódnak meg kisebb és nagyobb feszültségeik. És mindannyian egyöntetűen állnak 898szemben a közös és egyáltalán nem fátumszerű ellenséggel: a gyárral, a munkaadóval, az állammal, amely ellen bátor és öntudatos indulatok feszülnek bennük. Egy másik, jellegzetes művészi vonása ezeknek a drámai novelláknak: a tömegek művészi ábrázolásának újszerűsége, plaszticitása, drámaisága. Tömörkény tanyai, katonai életről szóló és parti jeleneteiben elsősorban az egyes alakok, típusok, az egyéni drámák ábrázolásában volt erős. Munkás-novelláiban a hangsúly mindig a közösség, a munkába menő, gürcölő, lázongó, sztrájkoló vagy együttesen időt-töltő tömegnek ábrázolásán van. S ebből a sokaságból villan ki egy-egy, rendszerint névtelen arc. Novelláinak drámai feszültsége, a bennük ábrázolt osztályharcos feszültség ezúton válik igazi, széles sodrású népdrámává.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
