Találkozása a munkássággal

Full text search

Találkozása a munkássággal
A hosszasra nyúlt, csendes válság le sem zárul még, amikor 1905–7 körül újabb fordulat nyomai figyelhetők meg Tömörkény művészetében. E fordulat szoros kapcsolatban van a szegedi környezetnek, a város osztálystruktúrájának megváltozásával, valamint Tömörkény személyes helyzetének alakulásával.
Egyik, 1904-ből való novellájában (A hídon) éjszakai látomásban idézi meg a régi Szeged emlékezetét, s ennek hangulatában figyel fel a Tisza túlsó partján felbúgó gőzkürtre, a gyár kapuja előtt mozgó sötét tömegre. A gyárak, melyekről Tömörkény egykor úgy vélekedett, hogy "valahonnan messziről idegen országokból kerültek erre a vidékre", lassanként szorosabb tartozékai lesznek a szegedi miliőnek, mint a kipusztuló bőgőshajók és vízimalmok. 1910 körül már több mint tízezer munkása van Szegednek, erősödő hangjuk, mozgolódásuk mind érezhetőbben telíti a szegedi atmoszférát. Tömörkény már mint újságíró közvetlen közelről tapasztalhatta a szegedi nyomdászok szervezett megmozdulásainak hatását. Élmény számára az 1904-es vasutassztrájk s azok az országos méretű munkásmegmozdulások, melyek 1905 és 1907 között – Szegeden is nagy hullámzást keltve – az egész országot megmozgatják. Izgatottan, kételkedve, vitatkozva és együttérezve figyeli ismét ezeket a megmozdulásokat, akárcsak egy évtizeddel korábban az agrárszocializmus jelentkezését.
S a figyelemnek, együttérzésnek személyes rugói is vannak. Asztaltársasági jókedve egyre mélyebb dilemmákat, gondokat rejt el a nyilvánosság elől. "Egész életében szegény ember maradt Tömörkény" – említi meg 896Szigethy Vilmos, egyik asztaltársasági barátja, anélkül azonban, hogy hozzátenné: ez a szegénység nemcsak viszonylagosan értendő, "tisztes" polgári szegénység volt, hanem, különösen ebben az időben: szó szerinti is. A régi családi vagyon maradványai szétfoszlottak már, az újságírói és múzeumigazgatói státus pedig csak vékony megélhetést biztosít. S ezt tetézi Tömörkény betegsége, súlyosbodó tüdőbaja, valamint az ezzel járó tetemes gyógykezeltetési költség. S szaporodnak a családi gondok. Meghal öccse, s az özvegy és a két árva támogatásának gondja reá szakad. S anyagi segítséget kér tőle Burger Gusztáv, a nagybácsi, akinek annyit köszönhet, s akinek fájdalmas, megrendült levélben – szokása, természete ellenére, – takaratlan, fájó sebeket tár fel: "Éppen csak hogy élünk. A drágaság itt még kutyább, mint Pesten: egy mázsa szén 3 Ft, egy öl fa 25 forint, s ehhez alakulnak az élelmiszerek árai. A fizetésem csekély, még mindig ugyanaz, mint huszonöt évvel ezelőtt… Úgy élünk, hogy semmiféle mulatságot nem ismerünk, csak a gyerekszoba fűtésére telik, abban vagyunk valamennyien, s a múlt éve szeszes ital még az asztalunkra sem került, én magam a teljesen absztinens Good Templar rendbe léptem. Nem azért, mintha nem esne jól egy-két pohár bor, hanem mert a takarékosságot, már idáig kellett kiterjeszteni… Tavaly erős tüdővérzéseim voltak, amiután az orvosi vizsgálat megtalálta bennem a tüdővész bacillusát… Az ipamék elöregedvén, az üzlettel felhagytak s tisztára a kis birtokuk jövedelméből élnek, maguk is napszámosként dolgozva kertben és pincében; ott nincs mit keresni: kölcsönösen örülünk, ha úgy birunk élni, hogy nem szorulunk egymásra… "
Fontos, s egyre gyakoribb motívum Tömörkény 1905 utáni novelláiban a nyomorgó, anyagi gondokkal küzdő értelmiségi hivatalnok jelentkezése. A parton munka nélkül lézengő hajóslegények, zsákolók és csavargók között fel-felbukkan egy-egy jólöltözött, de a rongyosokhoz hasonlóan ténfergő figura is. Ezek a zsánerek mintegy előkészítik a korszak egyik legfontosabb novellájának, a Sztrájk-tanyánnak "úrforma" figuráját, akiben a polgári kritika is magára Tömörkényre ismert. Nem a kiegyensúlyozott, a Petőfi Társaságba csak az imént beválasztott, gondtalan, országos hírű író ez, hanem egy vívódó, küszködő ember. Ez a közvetlen háttere annak a metamorfózisnak, amely hirtelen ismét megváltoztatja, új irányba tereli Tömörkény művészetét.
A proletár, mint mellékmotívum már a kilencvenes évek novelláiban is felbukkant. Ez idő tájt számára a proletár nagyjából "az a szegényebb emberfia, aki alatta áll az átlagos senkin". "Különös kenyérkeresetek vannak a világon – csodálkozik el néha, körülnézve a gyorsan változó, a megszokott, patriarkális kereteket szétfeszítő világban – de mindegy, csak meg lehessen a kenyeret találni." S ennek a meggyőződésnek alapján ugyanolyan érdeklődéssel, hűséggel, pontossággal kezdi festegetni a szegedi munkásosztály sajátosan alakuló életét, figuráit, mint a tanyai paraszti életet, a pusztaiak világát. Ezek a munkások – kubikusok, hajósok, hajóslegények, "figura-csinálók", gyárba járók s egyéb gyári és külvárosi egzisztenciák – egész gondolkodásukban, viselkedésükben erősen hasonlítanak a tanyavilág egyidejűleg megjelenített parasztjaihoz, szegényembereihez. Öntudatuk még nem önállósult, s akkor, amikor Tömörkény, a tanyaiakéhoz hasonló drámáikban, a lélek mélyére világít – alapjában véve ugyanazt a tragikus művészi hatást adja, 897mint a parasztokról szóló novelláiban (Szerit Mihály a jégben, Bábocskai szelet kever, Gugorászás, Parti füzesek, Vizenjárók).
Az 1905–7-tel kezdődő periódus újsága nem egyszerűen tematikai. A változás lényegbevágóan szemléleti, magában az ars poeticában, a művészi megformálás elveiben végbemenő változás.
1905 után gyökeresen megváltozik felfogása a munkásszolidarításról, a szervezkedés és a sztrájkmozgalmak humánus tartalmáról. Minél közelebbi kapcsolatba kerül – tapasztalatilag és érzelmileg – a szegedi munkásmozgalommal, annál mélyebben megérti az osztályharcos közösségi fellépésekben, sztrájkokban és tüntetésekben megnyilatkozó erőt és humánumot. Az érzelmi változásról hírt ad már egy 1899-ben írt novella, a Munkások is. Az áradó Tisza töltését építő kubikusok elégedetlenkednek, majd otthagyják a munkát, mivel a kikötött bért nem kapják meg, amikorra az esedékes volna. Észre veszi a kubikusok összetartásában, közös kiállásában fenyegető óriási erőt. S rájön arra, hogy ez az erő nem magát a munkást fenyegeti, akinek "az esze azon jár, hogy ennek az ásónak az élét más helyre is bele tudná vágni", hanem az urakat, a munkaadókat. Ugyanazok a kubikusok, akik fizetség nélkül egy kapavágást sem voltak hajlandók tovább dolgozni, odébb egy faluval, alkudozás nélkül, ingyen sietnek a közvetlenül veszélyeztett szegény emberek segítségére. "Szögényeknek történt" – szabadkoznak, amikor a fizetségre kerülne a sor, olyan egyszerű, emberséges gesztussal, ami már nemcsak a jóság, hanem az osztálytudatos erők forrásából fakad.
1905 utáni novelláiban ez a szemléleti fordulat teljessé válik. Egyre jobban átmelegedve ábrázolja az osztályöntudat friss, nyiladozó megnyilvánulásait, a szegedi munkásság körében. Drámai feszültségű rajzokban rögzíti azt a polémiát, amely a régiesebb gondolkodású, patriarkális érzülettel, "papos gondolkodással" teli munkástípusok s az elevenebb, független gondolkodású, öntudatos többség között támad olykor-olykor. Mindig a szervezett, az öntudatos munkás oldalán áll (Szombat este). Úgy látja, hogy a szocializmus egybeforrt a néppel, s a nép jogos szociális követeléseinek élesztőjévé vált. Ennek a felismerésnek alapján vállalkozik arra, hogy egybefonódó, drámai képekben mutassa meg a munkások életének "súlyos és szomorú" voltát, szolidaritásukat, felgyülemlő haragjuknak félelmetességét és jogosságát (Hajnali sötétben, Homokból élők, Szombat este, Sztrájktanyán, Szirtesek a partok, Hajósok, Favágók, Beszélgetés, A víz mellől, Munkások).
Nemcsak szemléletében, hanem művészetében is megújul Tömörkény ezekben a novellákban. Csaknem évtizedes kísérletezés, elfáradás, hanyatlás után ismét az egykor már elért, magas színvonalon dolgozik. A legjelentősebb mozzanat, hogy a kilencvenes évek tragikumba kovácsolt, zárt novelláival, majd a századelő szeszélyes, bizonytalan karakterű lírai rajzaival szemben, a drámai novellának egy újszerű változatát alakítja ki. A tragikus paraszti novellák hőseire végzetes, megváltozhatatlan súllyal nehezednek életük szociális és természeti determinánsai. A munkásnovellák drámai feszültségéből hiányzik a végzetteli komorság. Az emberek nem olyan szfinksz-szerűen zártak, megközelíthetetlenek, mint tanyai parasztjai, akiknek lelkivilágát csak egy-egy kivételes sorstragédia borzolja fel. Ezek az emberek nem a végzettel állnak szemben. Egymással vitatkoznak, egymás közt keletkeznek és oldódnak meg kisebb és nagyobb feszültségeik. És mindannyian egyöntetűen állnak 898szemben a közös és egyáltalán nem fátumszerű ellenséggel: a gyárral, a munkaadóval, az állammal, amely ellen bátor és öntudatos indulatok feszülnek bennük. Egy másik, jellegzetes művészi vonása ezeknek a drámai novelláknak: a tömegek művészi ábrázolásának újszerűsége, plaszticitása, drámaisága. Tömörkény tanyai, katonai életről szóló és parti jeleneteiben elsősorban az egyes alakok, típusok, az egyéni drámák ábrázolásában volt erős. Munkás-novelláiban a hangsúly mindig a közösség, a munkába menő, gürcölő, lázongó, sztrájkoló vagy együttesen időt-töltő tömegnek ábrázolásán van. S ebből a sokaságból villan ki egy-egy, rendszerint névtelen arc. Novelláinak drámai feszültsége, a bennük ábrázolt osztályharcos feszültség ezúton válik igazi, széles sodrású népdrámává.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me