79. JUSTH ZSIGMOND (1863–1894) (DIÓSZEGI ANDRÁS)

Full text search

79. JUSTH ZSIGMOND (1863–1894)
(DIÓSZEGI ANDRÁS)
Alig tucatnyi novellát, naplót, útirajzokat és egy töredékben maradt regényciklust írt. Terveit, a magyar fin de siècle-en oly gyakori "kora halál" miatt nem valósíthatta meg. Így is egyike a legérdekesebb kezdeményezőknek; műve pedig töredékességében is figyelemre méltó. A necpáli Justh család, amelyből 1863-ban születik, a fertály-mágnás famíliák közé számítódik. A vagyon már megcsappant, de a "nexus" még a régi, s a fiatal Justh is törzsökös arisztokrata – Csáky, Szapáry, Teleki, Zichy, Széchenyi-ivadékokkal barátkozik. Ezekben az arisztokrata körökben, mindenekelőtt hagyományból, hiszen fiaikat politikai pályákon szeretnék látni, még a hatvanas, hetvenes években is megvan a törekvés az európai viszonyok teljesebb ismeretére. Justh is Pest után Zürich, Kiel egyetemein tanul; még húsz éves sincs, amikor 1882 őszén Párisba kerül, s az ifjú Tisza István társaságában megkezdi hamar feltűnést keltő karrierjét.
A családi birtokon testvérével, Gyulával osztozik: ez Makón, ő pedig szülőhelyén, a békési Szabad-Szent-Tornyán, más néven Kopogón kapja ki birtokát. A kastély s a birtok nem nagy, ahhoz azonban bőven elég, hogy függetlenséget biztosítson neki. Párizsi utazásait évente megismétli. Majd amidőn a korai, túlfeszített élettempó következtében tüdőbeteg lesz, alig huszonkét éves korában, gyógykezeltetni magát a mediterrán vidékre is elkalandozik. Itália, Dél-Franciaország, Korzika, Algír és Egyiptom várja télen. A nyarat odahaza tölti, mindinkább belemerülve a tájba s kedvenc parasztjaival való foglalatosságaiba. E két végpont között a magyar főváros, Pest csak átmenet. Ha megszáll a Múzeum mögötti palotájában, Párizst szeretné maga köré varázsolni. Irodalmi szalonja, bármennyi barát és ismerős 849veszi körül – Ambrus szerint neki volt a magyar irodalomban a legtöbb ismerőse –, mégis kényszeredett. Parasztszínházában azonban, lent Szent-Tornyán, hangulat van, ott jól érzi magát, s arra az igazi írók is inkább kíváncsiak: Reviczky, Ambrus, Gozsdu, Bródy, Pékár, Malonyay, Czóbel Minka.
Justh, mint osztályos társai, jogásznak, politikusnak, reformernek készült. Mindjárt első párizsi útja után, hasonszőrű arisztokratákkal Foto-Clubot, majd egy vita-klubot, "Debating Society"-t alapít. A társadalmi, politikai reformra azonban – még az olyan konzervatív szociálreformerek, mint Le Play, Albert de Mun eszméi szerint – sincs mód. Ambíciózusabb barátait a tehetetlenség elsorvasztja, öngyilkosságba kergeti, zsákutcába viszi, mint Széchenyi Lajost, Batthyány Gézát, Keglevich Imrét. Justh az irodalomba, a művészetbe, betegségébe és utazásaiba menekül. De íróként sem tagadja meg önmagát, azt, hogy érez magában valami nemes elhivatottságot. Műveiből ilyenformán ritkán hiányzik a társadalomreformeri szenvedély és program.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT