"A vergődő egyén"
797 "A vergődő egyén"
Az első publicisztikai közlésekkel egyidőben jelennek meg első novellái; a Pesti Napló, a Budapesti Napló, az Országos Hirlap, az Új Idők és A Hét 1895-től rendszeresen közli őket. Kötetei csak néhány év múlva jelennek meg, de ekkor gyors egymásutánban több is; regénye, A rátótiak (1898) és novellái: Marcellus (1898), Utolsó szerelem és egyéb elbeszélések (1898), Tündérlak Magyarhonban (1899). A kritika már a kész, beérkezett írót üdvözli bennük, alig-alig érzékelve azt a rendkívüli gyors metamorfózist, amely e rövid írói pályát oly jellegzetessé, sokrétűvé teszi.
Az első novellák a kilencvenes évek szokványos fővárosi figuráit rajzolják. Hősei kisemberek, a belváros zátonyra futott életű, kopott diákjai, adótisztjei, levéltári hivatalnokai, gimnáziumi tanárjai. Valamennyien reménységekkel és illúziókkal szívükben indultak el pályájukon, s aztán csakhamar zátonyra futnak, s az "élet albérlőinek" szomorú seregét gyarapítják. E motívumokat különösen bravúrosan foglalja össze a Muzsika az éjszakában című kis novella (1895). Az éjszakai csendben, fényes ablakok mögül valami csodálatos muzsika hallatszik, Chopin vagy Csajkovszkij melódiája. Hatására egy pillanatra fölenged a szegény könyvtártiszt pesszimizmusa, s az elmúlt ifjúság ambíciói támadnak fel benne. "Ábrándozásából a való élet egy groteszk jelenete rázza fel: az utca túlsó oldalán egy asszony veszekedett, nyakonszorította és falhoz vágta az urát." A dezillúzió, amely e novellából árad, s amely többi írását is eltölti (Megtért, 1895; Utolsó szerelem, 1895; Schlemil bosszúja, 1895; A slahcic, 1895; Válás, 1895): korjelenség.
Papp Dániel tematikájában és látásmódjában észrevehetően az orosz realisták és a zolai naturalizmus megindította áramlás gyűrűdzik tovább a kortárs elődök – Petelei kisvárosi történeteinek, Ambrus nagyvárosi rajzainak – biztatása szerint. Van azonban már a kezdő lépésekben is valami frappánsan egyéni: a gondolkodásmód új iránya. A dezillúzió nem jelent számára egyszersmind megnyugvást, rezignált beletörődést a determinista életfelfogásba. Illúziói szétfoszlanak ugyan, de – eltérően a nyolcvanas években indult elődeitől – ez ellen nem fatalizmussal, hanem iróniával védekezik.
Iróniájának némileg még iskolás, de szellemének irányát frappánsan kifejező figurája Wirth János úr, egy szegény középiskolai tanár (Wirth elmélete, 1896; Wirth tudománya, 1896; A Wirth románca, 1897). Wirth úr "törvénytelen" gyerek, s mint ilyen, a társadalom kitaszítottja. Csak "Ignotus páterra" emlékszik vissza szívesen, akitől rebellis gondolatokat tanult, s kedvenc olvasmányaira: Heine memoárjára s Goethe Faustjára, melyet könyv nélkül tud. Kapásból citálja, mit is mondott Faustnak Mefisztó az egyház gyomráról? A német idealizmus és a felvilágosodás fogalmai – egyenlőségről, egyéni szabadságról, emberi testvériségről – telítik gondolkodását. Ezek alapján vallja magát a tiszta szabadelvűség hívének. Tele van mégis nyugtalansággal. Nem hajlandó semmiféle dogmát elfogadni. S leginkább gyűlöli a szabadelvűség nyárspolgári megtestesítőit, akik az ideálokat ellaposítják s visszájukra fordítják.
Papp 1894–95 között még lelkes támogatója a szabadelvű kormányzat intézkedéseinek, elsősorban az egyházpolitikai reformnak. Monachus, illetőleg Dániel pap álnéven írt antiklerikális tárcái (Dániel pap böjti prédikációja, 1897; Pater Eusebius legendája, 1898; Papok az iskolában, 1898; A liliomok 798tósztja, 1898), valamint jogi munkája (Tájékoztató a házassági jog körül, 1895) ennek az igyekezetének dokumentumai. Két-három év múlva azonban már egyre élesebb oppozícióban áll a Bánffy-rezsimmel (Az egyéni szabadságról, 1898). Arra a következtetésre jut, hogy "közállapotaink lényegében egyazon színvonalon állnak a rendi világgal", hogy az egyéni szabadságok fenyegettetnek. "Akárcsak a Terreur legszebb napjaiban – egy emberi alakot öltött hüvelykszorító ránk vetheti magát durván, neveletlenül, félelmetes gonoszsággal."…
A pozitivizmusból és a liberalizmusból kiábrándult magyar intelligencia egy része a nacionalizmusban leli meg azt a "pozitív" filozófiát, amelytől a társadalom és az egyén válságának megoldását reméli. Papp nacionalista jellegű politikai illúziójának jellemző dokumentuma a dualizmus 1897-es válságával kapcsolatos röpirata, az Új alakulás (1898). Az ő számára azonban a röpiratban javasolt program csupán a politikai válság elhárításának s egy új, rendezettebb status quo kialakításának eszköze. Az alapkérdésre, amely miatt a liberalizmusban meghasonlott, nem kap választ. Az egyén szabadságát nemcsak a liberalizmusban nem látja biztosítottnak, de még riasztóbb perspektívával szolgálnak az új európai diktatúrák. Illúzióit a nacionalista diktatúráról nyomban le is rombolja. Bismarckkal minduntalan Heinét állítja szembe, azt a költőt, akinek strófáin "nem zúg állandóan keresztül a német egység". És Schopenhauert, de nem a filozófust, hanem "a világ legnagyobb tárcaíróját", aki "éppen úgy meg szokta támadni a német kínai-copfot, mint Heinrich Heine tette, és Németország talán azért hálátlankodik most" (A mellszobor, PN 1895. június 9.).
Papp Dániel dezillúziója tehát kettős tartalmú. Egyszerre ábrándul ki a liberalizmusból és a nacionalizmusból, a magyar állameszme gondolatából. Külsőleg még vállalja, hirdeti, amit a praktikum követel. De énje, egész egyénisége idegenül és védtelenül áll szemben a külvilággal, ideáljainak ellentétével. "Az egyén tragikuma – írja A vergődő egyén című tárcájában – nem a halálban van: az esetleg megváltás is lehet; az egyén tragikuma ez élet nagy ellentéte. A külső és a belső befolyások megoldatlan harca… " Majd: "Faust is érez valami dualistikus harcot a lelkében, de sötét laboratóriumában azt hiszi, hogy ez a harc az ő kettős lelkének a gyötrődése. A lélek nem kettős, a burok a kettős…" S e vergődő, ironikus egyéniségből bontakozik ki egy még igazibb én: Papp Dániel "forradalmár", anarchista lelki valója (A vergődő egyén, PN 1895. április 7.).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
