Vajay család. (Vajai és Vicsapi, báró †)

Full text search

Vajay család. (Vajai és Vicsapi, báró †)
Nyitra vármegye családa, melyből Vajay István a pozsonyi kerületben tartományi biztos, a nyitrai püspöki uradalom kormányzója, 1723-ban jun. 2-án Nyitra vármegye helyettes alispánjának választatott és az volt 1730-ig. * 1723-ban egyszersmind országgyűlési követ is. 1730-ban báróságra emeltetett. * Már 1744-ben sept. 30-án őt (vagy hason nevű fiát) bárónak olvassuk, midőn gyöngélkedő egészsége miatt a Nyitra megyei nemesi fölkelő sereg főkapitányságát el nem fogadta. *
Nagy József. Nyitra várm. 34. 35. És lásd Vox Domini Con. Venceslai a Purificatione Dni.
Lehoczky Stemmat. I. 170.
Nagy József id. h. 41. lap.
1760–1770. báró Vajay László cs. kir. kamarai tanácsos és Torontál megyei főispán volt. * És – úgy látszik – benne a család is kihalt.
Orsz. hívat. Schematismus 1760. 1770. évekről. Lehoczky szerint 1747-ben már az volt volna. Bárány Ágost. nem közli Torontál leirásában a várm. főispánjait.
A család bárói czímere egy harántos fehér pólya által, melyben vörös rózsafej van, két felé osztott paizs, a felső kék udvarban egymással szemközt két arany oroszlán áll, első felemelt lábaikkal egy arany csillagot tartva, az alsó vörös udvarban hármas zöld halom fölött öt ezüst gombú arany korona, azon koronás sisak, mely fölött zöld halmon fehér galamb áll, piros csőrében zöld galyat tartva. Foszladék jobbról aranykék, balról ezüstvörös. A paizsot két oldalról telamonok gyanánt két vasas, pánczélos vitéz őrzi, oldalaikon kard lóg. *
Adami Scuta gentil. tomo XIV.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me