Török család. (Szendrői, nemes és grófi ágon.)

Full text search

A család eredetét homály fedi. A mohácsi vész után – mint a család származási táblája megjegyzi, – ősi helyükből a Sárvíze mellől elűzetvén, minden leveleik elvesztek. Családi vélemények és hagyományok szerint az enyingi Török családdali összeköttetése valószinű gyanítással bír, minthogy a család eldődeinek első három íznyi nemzékrendén az enyingi Török családban is szokásos Bálint keresztnév előfordúl; ide számítják azon körülményt is, hogy az enyingi Török Ferencz által a kihalt gúthi Ország javaira kelt adománylevél eredetiben a szendrői Török család levéltárában található. *
Sőt némelyek meg azon körűlményt is ide sorolják, hogy Enying Szendrő-től nem messze fekszik. De ez tévedés, mert az enyingi Török család előnevét a Veszprém megyei Enyingről vette, ez pedig igen távol esik a Borsod megyei Szendrő várától.
A család ismert első törzse Török I. Bálint volt, ki a Sárvíze mellől Eger és Szendrő vidékére vetődött. Ez Eger várában, majd Szendrő várában vajda * volt, és török fogságban halt meg. * Nejétől Sárközi Annától fia maradt:
Vajda = gyalogsági hadnagy.
Némelyek e Bálintról állítják, hogy 1526-ban Mohácsnál II. Lajos testőrői között lett volna. De ez tévedés, miután ezt Istvánffy Hist. 1686. évi kiadás 85. lapján világosan enyingi Török Bálintról írja: Deliguntur tres ordinum ductores, Gasparus Raikaius, Valentinus Enningius, qui et Turcus vocabatur etc., qui nihil aliud muneris haberent, quam corporis regii corporis intenti etc.
II. Bálint szül. 1554-ben Sárközön, előbb Szendrő, majd Cserép, végre Eger várában kapitány. Meghalt Szendrő várában 1630. febr. 4-én, kora 76. évében. Háromszor nősűlt, először 1598-ban nőűl vette Boza Benedeknek Beje Katától leányát Boza Katalint, ettől született a táblán látható hat gyermeke; ezen nejének 1616-ban történt halála után nőűl vette fokorai Csikó Potentianát, kitől Judit nevű leánya született, végre harmadszor nősűlt Kormoss Sárával Dévai Pál özvegyével, kitől gyermeke nem maradt. Fiai közűl Ferencz és István mint nőtlen halt meg, I. András, ki 1639. mart. 19-én halt meg, Csuda Bálintnak leányától Csuda Borbalától csak egy leányt nemzett Katát szandai Horváth Jánosnét; s igy ága ennek sem maradt. A harmadik fiú testvér volt
III. Bálint, ez Szendrői kapitánynak a Torna megyei alispánnak iratik, és a családfa jegyzete szerint 1631. dec. 8-án Nagy-Szombatban oda hagyván a reform. vallást, a kath. hitre tért. Én őtet hiteles okiratban * 1647-ben mint Nagy-Szombati harminczadost és Nógrád és Heves megyék táblabiráját találom említve. Meghalt Rosnyón 1677. april. 9-én. Házasságra lépett 1640. jul. 17-én Semsey Sárával, ki 1670. nov. 4-én halt meg, s kitől három leánya és egy fia I. Ferencz maradt.
Protocoll. Civit. Tyrnaviens.
I. Ferencz szül. 1641. oct. 4-én, Torna vármegyének alispánja volt. Ő lett tulajdonképen a család második megalapítója. Első neje Ferenczy Éva volt, kit Ung megyében Matyuczon 1665. jun. 23-án vett nőűl, és ki 1668. jul. 27-én halt meg, ettől egy fia született II. András, kitől a mostani nemesi ág ered. Második neje szinyei Merse Anna, kivel 1676. máj. 30-án kelt egybe, s kitől leánya Borbála Csemiczky Sándorné, és fia II. Ferencz született, a ki a grófi ágnak lett törzsévé. Így szakadt a család két vonalra, mielőtt tehát a család tagjairól tovább szólnánk, lássuk a családfát: *
Családi közlés s egyéb források után. Az előttem fekvő családfát 1819-ben a nagy iró, Kazinczy Ferencz szerkeszté.
I. tábla.
I. Bálint egri, szendrői vajda 1533–1554. (Sárközi Anna); II. Bálint sz. 1554. † 1630. Egerben kapitány (1. Boza Kata † 1616. 2. fokori Csikó Potentia 2. Kormoss Sára); 2-től Erzse † ifjan.; Kata (Recsky György); Ferencz nőtlen †; I. András † 1639. (Csuda Bora); III. Bálint Tornai alisp. † 1677. (Semsey Sára); István nőtlen †; 2-tól Judit.; Kata (Horváth János); Ilona (Jánossy János); Kata (Úz György); Erzse (Kerekes György); I. Ferencz sz. 1641. Tornai alispán (1. Ferenczy Éva 2. Szinyei Merse Anna); 1-től II. András nógrádi alispán (1. regőczi Huszár Juli 2. Baranyai Zsófia a nemesi ág törzse. Folyt. II. táblán.; 2-tól II. Ferencz sz. 1687. Tornai alisp. (b. Vécsey Zsuzsi) a grófi ág törzse. Folyt. IV. táblán.; Bora (Csemiczky Sándor)
II. tábla.
II. András, ki az I. táblán. 1702. † 1723. nógrádi alispán (1. regőczi Huszár Julia 2. Baranyay Zsófia); Mária (Tarródy István Hevesi alisp.); Zsigmond kapitány orosz testőr †; Imre Kis-Honti alispán † 1751. (Géczy Julia); Lajos †; III. András 1741. Gömöri alisp. (b. Vécsey Janka) Folyt. III. táblán.; Klára †; László †; Éva †; IV. András † 1772. tbiró Podrecsányban (gal. Balogh Krisztina); Klára (gal. Balogh János); Zsófia (bellusi Baross József); Anna-Mária †; Imre 1819. †; Julianna †; V. András †; VI. András táblabiró (moosi Lanzer Karolina); Krisztina †; Francziska †; Karolina Nidda gfnő (Hessendarmstadti György fejed.); Teréz (gr. Unwerth Ignácz); Anna (szakolczai Batternay Imre); II. János Nógrádi táblabiró lak. Podrecsány. (ocsovai Holecz Sarolta); III. Sándor 1861. nógrádi alisp. (Batternay Hermina); Béla lak. Podrecsányban.; Olga.; Janka.; Zoltán.; Sándor.
III. tábla.
III. András, ki a II. táblán 1741. Gömöri alispán (b. Vécsey Janka); III. Ferencz (bellusi Baross Erzse); Janka (Simonyi Ferencz)
III. Ferencz (bellusi Baross Erzse); IV. József (parnói Molnár Bora); I. Zsigmond (1. Liptay Anna 2. moosi Lanzer Teréz); Ferencz 1811. (Csernyus Teréz); Janka (Rakovszky József); Apolló (Szathmári Király Antal); II. Zsigm. (Kovács Magdolna); Krisztina (Hellebrandt Antal); Mária (Torma János); Magdolna (Paukovich Ferencz); V. Bálint (Molnár Erzse); II. Sándor Gömöri alispán 1862-től.; Adolf (sz. im. Károlyi Paulina); András v. honvéd tiszt.; Bálint.; Zsuzsi (Szent-Miklóssy Ágost); Hermina (Ragályi Gyula); Erzse (Ragályi Andor); Gyula.; Kálmán.; Ferencz.; László lak. Szuhán. (Darvas Francisca); Emilia (Bornemisza Sámuel); Antonia (Márton Rudolf); László.; István.; Juczi.; Rózsi.
IV. tábla.
Grófi ág.
II. Ferencz, ki az I. táblán. sz. 1687. Tornai alispán (b. Vécsey Zsuzsa); I. József sz. 1714. † 1776. kancz. ref. kam. elnök. gróf lett 1774. (b. Pfeflershoven Kata); Anna †; II. József sz. 1742. † ker. táb. üln. (Vass Anna); Eszter (1. Siklósi Andrássy Istv. elvált. 2. b. Henniger János); Lajos sz. 1748. † 1809. kassai isk, kerül. fő igazg. (gr. Roggendorf Alojzia); Bora †, IV. Bálint †; III. József sz. 1777. † 1830. (b. Vécsey Mária); Zsófia sz. 1780. (Kazinczy Fer.); Mária sz. 1782. (D'Ellevaux)
III. József sz. 1777. † 1830. (b. Vécsey Mária); VI. Bálint sz. 1806. hétsz. táb. üln. (b. Révay J. Zsófi); Sándor sz. 1809. cs. k. kam. nyug. altábornagy.; János sz. 1810. (gr. Sztáray Paulina); Miklós sz. 1812. cs. k. k. ezredes. (gr. Harnancourt Unverzagt Matild † 1844.); Albert sz. 1813. †; Napoleon †; Teréz sz. 1815.; Jozefina sz. 1834.; Anna sz. 1836. † 1865. (gr. Berchtold László); László sz. 1838.; Zsófia sz. 1840.; Claudia sz. 1844.; Ottilia sz. 1830.; Mária sz. 1835. (gr. Sztáray Viktor); Hermina.; József sz. 1848.
A szendrői Török nemzetség nemesi vonala I. Ferencznek fiánál II. Andrásnál válik el a másik vonaltól.
Nevezett II. András Kis-Hont és Gömör megyéből 1702-ben Nógrád megyei alispánságra választatott, és ez volt 1706-ig, a midőn Rákóczy mellé jutott. A szatmári békekötés után 1713. aug. 14-től ismét Nógrád megye első alispánja volt, és az volt 1716. aug. 20-ig. * 1723-ban mint követ az országgyűlésről Pozsonyból haza jővén, meghalt birtok lakhelyén Podrecsányban, hol nagy ünnepélylyel * eltemettetett. Első neje regőczi Huszár Imre itélőmesternek gr. Nyáry Máriától leánya Juliánna volt, a második Baranyay Zsófia, Géczy Gábor ezredes özvegye. Az elsőtől a táblán látható nyolcz gyermeke, ezek közűl Zsigmond Rákóczy Fer. kamarása, a lengyel király és moszkvai czár testőre, majd franczia kapitány volt, meghalt magnélkűl, másik fia volt Imre, kitől a nógrádi nemesi ág, és a harmadik fiú III. András, kitől a gömöri nemesi ág származik.
Protoc. C. Neograd. anni 1702–1716.
Mocsáry Nógrád várm. leirása. I. 122–127.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages