Torma család. (Csicsó-Keresztúri)

Full text search

Torma család. (Csicsó-Keresztúri)
Erdély előkelőbb nemes családai közűl való. Családfaja a XV. századig terjed fel az 1464–1505. körűl élt Torma Miklósig, kitől mindjárt két fia Dénes és I. György által két ágra terjedt a nemzetség, azonban Dénes ága, mely girolti ágnak neveztetett, a XVII. században négy külön ágon megszakadt. I. György ága máig él.
A család Magyar országból szakadt Erdélybe, állítólag az említett I. György által 1540. körűl, de ezen esetben is testvérének ivadékát is az Erdélybe beszármazottak közé kell számítanunk, mert Girolt helység, melyről ez ág neveztetik Belső v. Közép Szolnok megyében (szintén Erdélyben) fekszik.
A család leszármazása * következő:
Kővári, Erd. nev. cs. 242. Hodor Kár. közl. Mike S. Gyűjteményéből és egyéb töredékes források után.
I. tábla.
I. Miklós 1464–1505.; Dénes a girolti ág törzse.; I. György 1540. (Kemény Bora); hézag.; János 1558. (Morgonday Bora); Mihály.; István.; Benedek.; Pál 1660.; Dániel † 1581. (Glésán Anna); I. Kristóf török követ † 1603.
I. Kristóf török követ † 1603.; II. György de Girolt notát 1610. (Har. Farkas Zsuzsi) Folyt. II. táblán.; II. István. †; II. Kristóf 1612–1655. (ikl. Toldalagi Klára); II. János 1661. (Petky Anna); III. György (Huszár Bora); I. Sámuel kir. táb. ülnök † 1741. (Henter Klára); Klára (Béldy Dávid); V. István (1. Fényi Erzse 2. Henter Sára); IV. György (1. Nemes Judit 2. Ugron Anna); Éva (Bóer Fer.); Bora (Haller István); Domokos †; III. János b. Szolnok főbiró † 1770.; III. Ferencz; VI. István Fejérvári n. prépost; Gábor (Geréb Erzse); Dániel †; 2-t. Mária (Náprády Miklós); Ilona (Rácz Péter); Klára (Henter László); Kata (Bialis Fer.); Balás.; Anna † 1792. (b. Henter Zsigm.)
II. tábla.
II. György, ki az I. táblán. de Girolt notát 1610. (har. Farkas Zsuzsi); I. Ferencz †; III. István † 1679. b. Szolnoki főisp. (Szilvási N.); Péter 1644. főisp. (Drug. Horváth Druzsa); II. Mihály 1653.; Kata 1685. (Haller Pál); Márta (Nádudvary János); Ilona (Rácz Péter); Kata (Nápolyi Péter); III. Kristóf kir. hívat. (Nápolyi Mária); IV. István (Havasallyi Éva); II. Miklós B. Szolnoki főisp. † 1737. (Baranyai Kata); Anna.; III. Miklós b. Szoln. főisp. (b. Száva Judit); Zsuzsi (Maksay Balás); Kata (Perényi Ferencz); I. Imre 1768. (gr. Lázár Klára); Éva (gr. Lázár Ant.); Kata 1773. (Jabróczky Károly); Anna 1790. (Jabróczky Mihály)
III. Kristóf kir. hívat. 1698. (Nápolyi Mária); I. László főjegyző † 1733. (Maksay Krisztina); VII. István † 1764. (Geréb Anna); II. Ferencz † 1763. (Baranyai Klára); III. Dániel † 1757. (Dujardin Mria † 1771.); József kapitány kir. hívat. (Bethleni Anna); II. László † 1784. Rettegen. (Vay Klára); III. Mihály alisp. 1780. (Gáborfi Krisztina); György él 1746.; Antal † 1778.; Jozéfa † 1781.; Krisztina (Kozma Ferencz); IV. Miklós † 1837. (Makray Druzsa); Jozéfa † 1837. (Jékey Zsigm.); Klára (Rácz Antal); IV. Mihály † 1808. (Mózsa Judit); II. József kir. pénztárn. † 1860. jan. 19. (Dániel Jozéfa); Teréz (Alsó László); Krisztina (Kozma Imre); Luiza (Makray László); Julia † 1852. (Véer Zsigm.); Károly m. akad. tag. (Makray Berta); Zsófi.; IV. Ferencz (galg. Rácz Róza); II. Samu (Véer Anna); Karolina (Tatrosy Sándor); VIII. István v. követ (Kozma Ilka); Imre (zsög. Mikó Berta); N.
A Diénestől lejövő girolti ágon (I. tábla) Pál 1660-ban N.-Várad védelmében szerepelt. *
Szalárdy, Siralmas krónika 539.
A családnak birtokai fő fészke és székhelye Csicsó-Keresztúr, melyet a család Kővári szerint Izabella királyné alatt kapott.
I. György ágán annak egyik utóda I. Kristóf több követségben vett részt. * Meghalt 1603-ban. Három fia közűl kettő II. György és II. Kristóf két külön ágat alapítottak. Ez utóbbi ág az I. táblán látható.
Wolph. Bethlen, Hist. V. 55. Katona Hist. crit. XVIII. 40. Kővári szerint.
II. Kristófot Báthori Gábor állítólag szép neje féltéseért nótáztatja. Fia. II. János Kemény János pártján állt 1661-ben, ezért Apaffy Mihály nótáztatá; de gyermektelenül halt el. Testvére III. György brenhidai Huszár Borát vette nőűl. Ettől hét gyermekét ismerjük. Ezekből I. Sámuel 1698-ban kir. hívatalos, 1709. mint kurucz Moldvából kegyelemre tér haza, utóbb B. Szolnok várm. főbiró, végre kir. táblai ülnök, meghalt magtalanúl 1741-ben. *
Hodor Károly közl. – Apor Pet. Synopsis mutationum 293–310.
IV. György kétszer nősűlt, első neje Nemes Judit, a második Ugron Anna, ettől négy leánya a táblán áll. *
Apor Lusus mundi 60.
V. István 1698-ban a fejérvári orsz. gyűlésen kir. hívatalos. Első neje Fényi Erzse, a második Henter Sára. Ezektől öt fia maradt, mint a tábla mutatja; közűlök III. János B. Szolnok főbirája és kir. hívatalos volt, meghalt 1770-ben. VI. István fejérvári n. prépost. Gábor Geréb Erzsétől nemzé Annát, báró Henter Zsigmondnét, de meghalt 1792-ben. Ez ág fiágon kihalt.
A másik ág I. Kristófnak említett idősb fiától III. Györgytől, ki Giroltról irá előnevét, ered. Ez is notát kap 1610-ben, * de 1614-ben Bethlen feloldozá. 1638-ban Kamuti Farkas államrabért ő is kezességet vállalt. Neje harinnai Farkas Zsuzsanna volt. Gyermekeiből II. Mihály 1675-ben kurucz-vezér, Diószeghnél csatát veszt.
Kállay, Székely nemzet. 284. Benkő Transyl. I. 259.
I. Péter fejdelmi tanácsos 1635-ben a dézsi gyűlésen, és főispán 1641-ben. * Nejétől Drugetyevith Horváth Druzsatól egyetlen leányát Mártát Nádudvary János vette el.
Kállay, Székely nemzet. 284. Kemény János Önéletirása 306.
III. István 1662-ben mint ellenzéki szintén nótáztatott, de a köv. évben feloldatott. Meghalt 1679-ben. Neje a Szilvásy családból volt. * Gyermekei mint a táblázaton állnak: Ilona, Kata, III. Kristóf és IV. István. Azonban ez adatoknál egy pontban teljes biztosságra nem támaszkodhatni. Mert némelyek szerint III. Istvánnak második neje lett volna Havasallyi Éva, más adat szerint pedig Havasallyi Éva IV. Istvánnak neje volt, csak az bizonyos hogy Istvánnak Havasallyi Évától volt fia II. Miklós, a Belső Szolnoki főispán, * kit Apor Péter mint jó katholikust kidícsér. * Meghalt 1737-ben. Ennek nejétől Baranyai Katától gyermekei közűl III. Miklós ismét b. Szolnoki főispán volt. Ennek nejétől báró Száva Judittól (ki utóbb Béldi Józsefhez ment férjhez) három leánya és egy fia I. Imre maradt, ki magnélkül halt meg.
Kővári szerint Judit, más adat szerint Erzse, ismát másutt Zsuzsa néven.
Verestói György, Holtakkal való Barátság.
Apor Péter, Synopsis Mutationum 198.
III. Kristóf (III. Istvánnak Szilvásy leánytól fia) 1698-ban a fejérvári országgyűlésen kir. hívatalos, nejétől Nápolyi Máriától három fiát I. Lászlót, VII. Istvánt és II. Ferenczet nemzé. Ezekből csak a legutóbbinak ága maradt fenn. Ennek Baranyay Klárától egyik fia II. László († 1784.) négy gyermeket hagyott maga után. Ezekből
IV. Miklós és IV. Mihály ismét két ágat alapítának. Ez utóbbinak fia a derék József, 1848-ig B. Szolnok vármegye királyi pénztárnoka, többször követ az ellenszéki pártból, István unoka testvérével együtt, 1848-ban a pesti nemzetgyűlésen is képviselő. Meghalt 1861. januar 19-én. Belső Szolnok megye történetén dolgozott, és értekezései a Tudományos gyűjteményben is jelentek meg. Gyermekei közűl egyetlen fia Károly magyar akadémiai tag, a római történelem és régiségtanban legjelesb fiatal tudósunk.
A család czímere a vért kék udvarában arany koronából kinőlt három leveles torma, melyre kigyó tekerődzik.
Megjegyzendő még, hogy Bethlen és Rákóczy Györgykori armilustrumok telvék a némai Torma család neveivel.
Nem helyezhetők a táblázatra: azon Torma Gergely, kit 1627-ből főnemes székelynek ír Kállay. * Továbbá
Kállay, Székely nemzet. 285.
Torma Éva szász-czegői Balogh Györgyné, Girolton volt birtokos, tán a kihalt girolti ágból, és egy másik Éva Alsó Mihálynak volt hitvese.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages