Pest megyei ág.

Full text search

Pest megyei ág.
Ezen ág I. Gergelynek vonalán annak fiától II. Gergelytől származik. Nevezett II. Gergely 1643–1645. 1649–50. 1653–55. években Pozsony szab. kir. város főbirája, majd 1658–59-ben polgármestere, ismét 1664–65-ben főbirája volt. Meghalt 1668-ban. * Nejétől Csúzi és p. szent mihályi Csúzy Borbalától két fia maradt: I. István, és I. Ferencz, kik 1728-ban osztoztak meg.
Bel, Math. Notitia nova Hung. tomo I. pag. 668.
I. Ferencznek ivadékát kis unokájáig I. Lászlóig a táblán láthatni.
I. István, ki mint a hazai törvényekben jártas férfiu 1681-ben kir. itélőmester volt *; kétszer nősűlt; egyik neje a gróffá lett első Széchenyi Györgynek nővére Széchenyi Ilona, a másik Szluha Krisztina volt. Emettől két fia maradt: I. Imre, ki péch-ujfalusi Péchy Ceciliától nemzett leányában Teréziában jamniki Jóhny Ferencznében kihalt, – és I. Antal, ki nejével Csomortányi Juliával nemzé Annát dévaványai Halassy Mártonnét, II. Józsefet és III. Istvánt. Ezek közűl.
Az 1681. évi XI. törv. czikk. Lásd Katona Hist. critica tomo XXXIV. p. 654.
III. Istvánnak, ki 1824-ben halt meg, nejétől nebojszai Balogh Veronkától gyermekei maradtak: I. Károly, Francziska lukanényei Luka Sándor Hont megyei volt főispáni helytartó neje, Sándor huszár kapitány, és Bertalan (lak. Pesten) kinek gr. Wergada Georginától gyermekei a táblán láthatók.
I. Károlynak Jankovich Jozefától a táblán látható hét gyermeke közűl Gyula Nógrád megyében Csalárba telepedett; gyermekei a táblán láthatók.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages