Salamon család. (Alapi, báró és nemes)

Full text search

Salamon család. (Alapi, báró és nemes)
Fejér vármegyei régi birtokos nemes család, melynek bárói és nemesi ága birja most is azon megyében az alsó-alapi pusztát, honnan előnevét írja. A család régi, állitólag a XII. és XIII. századig terjedő okiratait nem láthatván, * csak a mult század elejétől kezdett családfáját áll tehetségemben alább közölhetni, megjegyezve még is, hogy valószinűleg e család ősei közűl volt azon Salamon Domonkos, kinek 1405-ban neje Zalogi Klára volt, ki több társával Péczi András pécsi préposttól ennek Győr megyében Fel-, Kis és Balás-Péczen és Veszprém vármegyei Kámánd nevű pusztán lévő jószágrészeit megvette; és ki ellen 1435-ben mint alperes ellen a péczi jószág felosztása iránt a Marczali-ak stb. perlekedtek; amidőn azonban nejeűl már Vathay Klára iratik, fiáúl pedig Salamon Antal. *
Hogy Salamon nevű genus is volt, azt tudjuk; de hogy ezzel összeköttetésben állt-e az alapi Salamon család? az okleveles kimutatást vár; a Salamon genus, melyből az Eszterházy-akat is származtatják, Csallóközi ivadék vala. Azt sem mernők állítani, hogy Miskének fia Salamon, ki IV. Béla királytól Zala megyében Zelelgek birtokot adományba kapta, ezen Salamon ősei közül volt légyen, ugyan e Salamon mint alországbiró 1239-ben Uros és Chyba közt csallóközi Magyarfalu iránti ügyben intézkedett. Lásd Lehoczky, Stemmatogr. II. 348.
Tudományos gyűjtemény 1836. XI. 14. 16.
Salamon István 1658-ban élt Zala megyében. *
Zala megyei jegyzőkönyv.
A mult században élt Salamon László, kinek Rátky Rozáliával alkotott családfája a jelenkorig következő:*
Családi közlés szerint.
László (Rátky Róza); I. Sándor (Szegedy Kata); I. Zsigmond (Trummer Teréz); Ferencz (Vörös Judit); Zsigmond (Modrovics Anna); Anna (b. Ghillányi); Zsigmond; Ferencz. (Petrás Judit); Antal.; Imre.; György. (Vincenty Etelka); László (Vicser Mária); József főhadn. elesett 1849. (ns. kéri Kiss Vilma); Ádám volt honvéd. Piemontb.; Béla; Vincze.; Geiza.; Ignácz (Vörös Kata); Mihály 1832. alezredes báró.; Sándor (Rosty Teréz); András (Fribeisz Anna); Oszkár.; Elek. honv. alezred. mh. 1862. (b. Palochay Cornélia.); Alajos; Gyula. Amalia.; Alajos.; Pál.; Lajos. alispán és képvis. 1861. (Horváth Flóra); János lov. kapit.; Aladár (gr. Wass Jozefa 1863.); Gejza.; Tivadar.; Attila.; Zoltán.
A családfán állók közül I. Sándor ágán fia Mihály alezredes, mint a Mária Terézia katonai rend vitéze báróságra emeltetett. – Ignácznak fia Lajos 1861-ben Fejérvármegye első alispánja és országgyülési képviselője volt. Elek honvéd alezredes volt, meghalt 1862-ben Özvegye báró Palochay Cornélia, kinek testvére a magva szakadt báró Palochay Sándor a Palochay jószágokat hagyta élet fogytig, azután Salamon Elektől született gyermekeire szállandókat. Fia közűl Aladár 1863-ban nőül vette gróf Wass Jozéfát.
I. Zsigmond ágán Györgynek fia József, mint főhadnagy elesett 1849-ben. Testvére Ádám honvéd kapitány volt, utóbb Piemontban százados.
A családból a XVII. és XVIII. században éltek még György, Farkas, Sándor, János és Sámuel, de családfai állásukat nem ismerjük.
A család czímere a paizs udvarában hátulsó lábain ágaskodó koronás oroszlán, első jobb lábával kivont kardot villogtatva, a paizs fölötti sisak koronáján szintén olyan oroszlán látható.
Salamon nevű család e század elején élt Arad vármegyében is, hol Salamon István 1818-ban hidettetté ki nemességét. *
Arad várm. jegyzőkönyve 1007. sz. a.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages