Templom

Full text search

Templom

KÁSZONUJFALU.
A Székelyföld legjellemzőbb temploma az unitárius-templom, homlokzatán e felirással: AZ EGY IGAZ ISTEN TISZTELETÉRE!
Az előcsarnok, a templom pitvara hasonlatos a kálvinista templomokéhoz, de már az ajtó-szemöldök eltérő: akad tiszta gót forma is, kőből faragva, mint például a medeséri templomé.
A néphagyomány – amit megerősít egyébként a históriai igazság is – tudja ennek a különös keveredésnek a magyarázatát. Volt például Szentmiklóson egy templom, melyet Medesér és Szentmiklós közösen építettek volt régen, még a katolikus világban. Amikor áttértek az unitárius vallásra, mindkét falu külön templomot akart, de nem tudtak megegyezni abban, hogy a régi templom maradjon Szentmiklósnak és Medesér építsen ujat. Hát lebontották a templomot és elosztották természetben, így: te egy ajtót, én egy ajtót; te egy képet, én egy képet; te egy követ, én egy követ. Aztán mindenik építeni kezdett a maga részéből. A hiányzó fél templomot pótolták itt is, ott is. Az oltárköveket a fundamentumba rakták; oda falazták, erősségnek okából, a képeket. Az ajtót meg beépítették az új templomba.
Ez az, amit most szemügyre veszünk.
Maga a benyiló ajtó ujabb, de azért betöltötte a százesztendőt már az is. Halovány kékre volt festve, de már nem mindenütt látszik meg az alapszín. Csak a virágok dacolnak még az idővel, melyeket a festő, az ajtó kockákra osztott mezejére pingált. A falak fehérek, de egyebütt csupa szín. A templom két végén karzat: úgy hívják, hogy: kar. Deszkázatán kék alapra festett virágok. Egyik karban az orgona; előtte a kar fájához erősítve a «zsoltár» és «ditséret» számát mutató, faragott szegélyű, festett tábla. A másik kar a toronyfelőli ajtó fölött van; fiatal házasok, legények járnak oda. A templom mennyezete szintén deszkázott; körülbelűl félméteres átmérőjü kockákra van osztva. Égszinkék alapon fantasztikus virágokkal, csodálatos furcsa oroszlánokkal diszítette a festő ezeket a kockákat. A mennyezet közepén ovális alakú, faragott bojtocskákkal kerített téren a fölirás: «AZ ÉN HÁZAM IMÁDSÁGNAK HÁZA» – aztán az építési év, pap, kurátor és az építő neve. A pitvar felőli ajtóval szemben, az oldalfalhoz építve áll a szószék, – katédra, – könyöklője szép takaróval leterítve. Fölötte a korona függ, ügyesen összeállítva, virágmotivumok, levéldíszek, rózsa, tulipánból. Művészi a formája, gondos a faragása és festése. A katédrától jobbra s balra két sor halványkékre festett pad húzódik; az első padokon meseszerű földön, lehetetlen vörös és piros ég alatt, piros vártorony mellett meghajlott pálmafa díszlik a piktor jóvoltából. A férfiak oldalán virágból font koszorúk foglalják el a pad elejének kockáit. A padsorok előtt tér van az Ur asztalának; díszesebb asztal, szép terítővel leterítve. A fejérnép és férfiak padjain kívül van még két kis pad a katédra két oldalánál, egyik a papi és mesteri család nőtagjai, másik a pap számára. Az ajtó mellett, szemben a papi paddal, a pátrónus család díszes szőnyeggel leterített ülőhelye, ahonnan a pátrónus urak figyelgették régebben a dörgedelmes, bűnöket ostorozó beszédet s ha nagyon találva érezték maguk, bizony föl is szóltak néha a papnak: Ne pattogjon úgy kigyelmed, tisztelendő urunk, mert bizony megfogyatkozik a patrocinium!… Ma már nem olyan haragosak a papok, de megfogyatkozának az urak is a falvakban s ritkán ül valaki a pátrónusi padban.

a. templom piaca; b. úrasztala; c. szószék; d. karzat; e. orgona; f. torony; g. paplak; h. az unitárius kollégium telke; i. templom kertje. A SZÉKELYKERESZTURI UNITÁRIUS TEMPLOM ALAPRAJZA. (24)

A SZÉKELYKERESZTURI UNITÁRIUS TEMPLOM (25)

AGYAGFALVA. (26)

RÉSZLETEK AZ AGYAGFALVI REFORMÁTUS TEMPLOM BÁDOGBÓL VALÓ TORONYSISAKJÁRÓL. (27)
a. templomhajó; b. az egykori szentély; c. szószék; d. feljáró a karzatra; e. portikus; f. különálló torony; g. cinterem templomkertje; h. lövőrés a cinterem falában; i. régi hantok; k. a temetőkertbe nyiló ajtó.
AZ ENLAKI UNITÁRIUS TEMPLOM ALAPRAJZA. (28)

A FELTORJAI TEMPLOMTORONY. (29)
Ilyen egy falusi unitárius templom, és ilyen a többi protestáns templom beosztása is, nagyon kevés eltéréssel.
A Székelyföld templomaiban – munkatársunk, Medgyaszay István az építőművész tapasztalása szerint – nem találunk annyi eredeti felfogást, mint házaiban. A közeli nagyobb városok idegen művészi kulturája oly erősen nehezedett az egyház építkezéseire, hogy alúla csak a távolabb eső falvakban szabadult föl a nemzeti szellem. Itt sem annyira, hogy eredetit alkotott volna, hanem csak éppen, hogy átformálta valamelyest a kölcsön kapott, vagy reá erőszakolt olasz és barok formákat. A templom és torony egy-egy részlete teljesen eredeti és érezzük, hogy ha arra a mesterre hagyják teljesen s nem küldik városi «minta» megtekintésére, igen művészi és őszinte dolgot alkotott volna.
Sima, egyszerű kicsi templom (24, 25) a Székelykereszturt élő unitáriusok temploma.
Már maga a vallás is megkivánja az egyszerű külsőt, a viszonyok meg éppen egyszerűsítésre utalták az építőt. 1828-ban épült, egy hosszhajóval; a tornyot egyberakták a templom testével. A hajó vége katolikus szentélyszerüen záródik. Ezt a formát a román és gót korbúl vették át; még visszatérünk reá. Hogy a hivek szaporodtak, kitoldották a templomot egyoldalt kereszthajóval. A szószék is a templom piaca közepén van, jól látható és hallható tehát az istentisztelet teljes lefolyása. Mindkét oldalt szimmetrikusan azért nem toldhatták ki a kereszthajókkal, mert a baloldali szomszéd az unitárius kollégium. Így hát ezzel a féloldali kereszthajóval valami igen ritka és teljesen helyes megoldást találtak.
Belső berendezése is egyszerű. Sima, meszelt falak, deszkázott famennyezet, fakarzatok a torony mellett a kollégiumi diákságnak, a hajó végében orgonával a kántornak a karral és a kereszthajóban a legényeknek.

KATOLIKUS TEMPLOM CSÍKSZENTGYÖRGYBÁNKFALVÁN; OLDALT A PARÓKIA. (30)

CSÍKMADARAS. (31)

CSÍKSZENTMIHÁLY. (32)

CSÍKKARCFALVA. (33)

AZ UNITÁRIUS NAGY TEMPLOM DERZSIBEN. (34)

A NAGYBACONI TEMPLOM ÉS TEMETŐ. (VII. tb.)
Külső képe (25) érdekesebb. Az aránylag nagy, tagolatlan tömegű templomtest előtt karcsú torony szökik a magasba. Bádog sisakjának körvonala igen finom. A külső diszítés úgyszólván csak annyi, hogy a harangház főpárkánya éléről különös bádog cifra csüng alá. Ha erős a napsütés, ennek falravetett árnyéka igen megeleveníti és diszíti a torony képét. A csekély kiugrású lisénák – faltávok – a barok befolyás nyomai. Igen kedélyes az elülső karzat bejárója is. Az agyagfalvi ref. (26) templomon is ott csüng a toronysisak párkánya alatt az errefele szokásos bádogdiszítés, szegeleteken és közbül tulipánnal. Alattuk a vetett árnyék ritmusszerűen ismétli a bádogdiszítés motivumát.
Különös a toronysisak csúcsának kiképezése. A református csillag alatt kisebb-nagyobb karikasor függ a sisak oldalán. Vékony abroncsból vannak csinálva, az alsó nagyobb sor már erősebb és belefekszik a sisak hajlásába (27).
A katolikus templomok majdnem ugyanolyanok, mint a protestánsok templomai. Ez az egyház történetéből is következik. Amikor egy-egy katholikus vidék meghódolt a fejedelemségnek, a templomot egyszerűen megtették kálomista templomnak. A hajó végébe, a többszögű szentélybe, az oltár helyett ülőpadokat és karzatot helyeztek; olykor kiszélesítették a templom piacát, kicserélték a jelvényeket, de egyebekben maradt az egész épület a régi.
Ahogy szaporodtak a hivek, kitoldották ezt a régi, boltozott és eredetileg katolikus kápolnának épített román vagy gót művet, egy sima teremmel, az építés korának megfelelő olasz reneszánsz vagy barok formákkal, itt-ott rátérve a régebbi rész román formáira is.
Az ilyen «termes-templom» azonban nemcsak a reformáció korában keletkezett. Korábbi korok, különösen francia országban, sokat építettek így és pedig oly vidékeken, ahol kő hiánya miatt nem boltozhattak, vagy ahoz nem értettek.
A katolikus eredetű szentélyből és teremből álló protestáns templom tehát a legelterjedtebb lőn és természetes, hogy később a teljesen új templomokat is úgy építették. Ezért nem lehet az alaprajzi formából az építés korára pontosan következtetni.
Az Enlakán lévő unitárius templom alaprajzbeli (28) elrendezése ugyanilyen.

A SOMLYÓI KATOLIKUS TEMPLOM. (35)

A MALOMFALVI KATOLIKUS TEMPLOM. (36)

GYERGYÓFALU. (37, 38)

FELSŐ CSERNÁTON. (39)

SEPSI SZENTGYÖRGY (40)

A KÉZDISZENTLÉLEKI TEMPLOM. (41)
Érdekes itten a különálló torony és annak a templommal való összekötése. Az összeépített toronynak a különállóval szemben sok a hátránya: magasságánál fogva aránylag nagyobb a súlya, mint a vékonyabb falu templomé, a talaj üllepedése tehát mindig egyenlőtlen, amiből repedés és utólagos elválás származhatik; az istentisztelet közben való harangozás az összeépített falak együttrezgése által igen erősen és zavaróan hallik a templomban; végül a templom alaprajzbeli megoldásait megköti, az elül álló torony a szabadabb, festői elrendezést nem engedi meg úgy, mint a különálló harangtorony (campanille), amilyen a feltorjai (29). Enlakán például igen szép az, hogy a lombokkal övezett templomba, a kerítésfalhoz csatlakozó torony alatt, fedett tornácon keresztüljutunk. A torony és a templom közötti tornác gyűlőhely is. Innen jobbra-balra kimehetünk a templom temetőkertjébe, a cinterembe (42).
Majd minden székely templom kertje körül van falazva, legalább is a régiek, hogy védelmet nyujtsanak az odamenekült lakosságnak. Ilyen magas, erős fallal van bekerítve a Csikszentgyörgy-Bánkfalván (30) levő katolikus templom kertje is, ilyen a csikmadarasi (31), a csikszentmihályi (32), a csikkarcfalvi (43) és az unitárius nagy templom Derzsiben (34). Még látszanak a lövőrések a falán és látszik a megerősített bejáró. Alsó részében ott az eltorlaszoló gerendáknak hagyott lyuk. Maga a templom igen ügyes, gotikus szentélylyel, olaszos toronysisakkal. A templom kerítésén belül régi hantok alatt porladoznak az érdemes lelkipásztorok, hív kurátorok és kántorok.
A torony testének felépítése igen eredeti a somlyói dombon emelkedő katolikus templomnál (35).
Malomfalván (36) egyszerű sima a templom fala. A vakolat természetének megfelelő, csekély kiugrású falsávok szerényen diszítik. Annál hatásosabb azonban az eleven vonalú sisak és annak ügyes bádogcifrái.
Általában szeretik dombra építeni a templomot, gyakran két s több falú határán, közös használatra – vagy ha a falút több darabra tagolják a terepviszonyok, akkor is az elválasztó domb tetején épül az egyedül álló templom (pl. Csik-Szt.-Lélek).
Deszkás mennyezet már nem sok helyt van. A régi templomok is egyre-másra tünnek el, újabbnak adva helyet, mint ahogy új került helyükbe Kedében, Gagyban, Martonoson. A kedei templomból megmaradt a mennyezet; most a kolozsvári EKE muzeum mennyezetén ékeskedik. A többi templom művészi emlékei jórészt elkallódtak (VIII., IX. tb.).
A megmaradt deszka mennyezetes templomok közül, az enlaki nagyon megérdemli a vizsgálódást, mert deszkalapjainak egyikén, az orgona fölött van a hun-székely írás, a rovásírás egyetlen fönmaradt emléke. Ime hű másolatban:
azaz: Georgyius Musnai. Csak egy az Isten. Deuteronomium. VI.
A SZÉKELYUDVARHELYI JÉZUS KÁPOLNA MENNYEZETE. (VIII. tb.)
(Ez a megfejtés azonban nem egész pontos, mert a «Musnai» szó utáni betű nem «cs», hanem «p», valamint a szó utolsó betűje is inkább «ó» mint «e», viszont a hun-székely ábécé szerint, amint Baranyai Decsi Jánosnak Leydenben 1598-ban kiadott munkája1 egyetlen kéziratos másolatából2 is kitűnik,3 az «egy» jelölésére, ha az külön fordul elő, nem pedig valamely szóban, elég volt a «gy» rovása, mert olvasásnál «egy»-nek hangzott. Így a fölirás helyes megfejtése ez lenne: Georgyius Musnai pakó. Egy az Isten. Deuteronomium VI, amint Fischer Károly Antal megjegyzi. A «pakó» esetleg «jakó» valami rövidítés, a minek értelmét már nehéz megállapítani.)
Címe: Rudimenta priscć Hunnorum linguć brevihus questionibus et responsionibus comprehensa, cum prćfatione epistolari. Joannis Decii Barovii ad Telegdium, Lugdini Batavorum 1598.
Marosvásárhely, Teleki könyvtár.
Lásd: Fischer Károly Antal: A hun-magyar írás és annak fenmaradt emlékei. Budapest 1889. című munka 92. lapját.
A templom régi latin fölirásainak egyike érdekesen elmondja a templom építésének történetét.
Magyarul így hangzik: Ez egyházat, mely a kegyetlen tatárok duló kezei által 1661-ben hamuba dőlt, s a jenlaki és martonosi lakosok jótéteményéből és Isten iránti kegyes buzgóságából az egy igaz Isten tiszteletére mennyezettel boríttatott, festői mesterséggel diszesíti 1668-ban Musnai György, Árkosi János lelkipásztorsága idejében.
A kecsed-kisfaludi református, a székelykereszturi unitárius, a rugonfalvi régi református, az alsósiménfalvi, szentábrahámi, zsákodi, felső-rákosi, fiátfalvi unitárius templomokban, de általában szinte minden régibb székely templomban vannak népművészeti emlékek. Sokat őriznek az aranyosszéki templomok: a torockószentgyörgyi, várfalvi, sinfalvi, mészkői, szentmihályfalvi.
A székelykereszturi templomon eleinte csak a falon körülfutó szegélyzetet méltatták figyelemre, míg egy szerencsés véletlen folytán rá nem akadtak ott egyik legérdekesebb műtörténeti emlékünkre.
A főoltár előtt levő rozettás diszű zárókő köriratának bizonysága szerint ezt az 1458-ban épült egyhajós, csúcsíves római katolikus templomot ugyanis 1904. július havában nagyobbmérvű restaurálás alá vették s ekkor, a belső falak régi vakolatrétegének eltávolítása alkalmával, középkori faliképek tüntek elő, melyek csak kevéssel a templom építése után készülhettek. A mult művészi hagyományai iránt érzéketlen kőmívesek a több százados festményeket ép oly közönyösen verték le, mint a puszta vakolatréteget és nem akadt senki, aki munkájuknál felügyelt volna rájuk s a vandalizmust meggátolta volna.

A CSÍKSZENTTAMÁSI TEMPLOM ERZSÉBETOLTÁRÁNAK SZÁRNYDÍSZE (FARAGOTT ÁTTÖRT PARASZTBAROK); SZENTSÉGTARTÓ. (44)
A székelykereszturi immár a harmadik udvarhelymegyei templom, melynek a restaurálás közben napfényre került középkori faliképeit így elpusztították; ugyanez a sors érte a homoródkarácsonfalvi s homoródoklándi unitárius templomok 1901-ben felfedezett faliképeit is. Hogy e két templomnál a székelykereszturi katolikus templom mégis valamivel szerencsésebben járt, az Sándor Domokos tanár érdeme, aki e vandalizmust látva, a kegyetlen pusztításnak határt szabott s ezzel egy 5.60 m. hosszú és 85–150 cm. magas képfelület nyomtalan eltünését megakadályozta. Sándor Domokos ugyanis az érdekes felfedezésről Damokos Andor alispánnak nyomban jelentést tett s az alispán néhai Csehély Adolfot, a Muzeum igazgatóját kereste meg a képek megmentése végett. Csehély – akinek ily irányú munkásságáról még bővebben fogunk szólani – a vett értesítés nyomán azonnal a helyszinére utazott; napokig dolgozott a kép kifejtésén, lefényképezésén, kopirozásán és szinezésén. A képfelület szinei nagyon elmosódottak, mi főképen a mintegy huszonnyolcz év előtt végzett templomrestaurálás alkalmával rárakott vakolatréteg káros befolyásának tulajdonítandó. E megmaradt képfelület egyes jeleneteinek mibenlétét az alakok jelentékeny részének csonka voltánál fogva megállapítani nem igen lehetett. Kivételt tesz az a csoport, mely az Apocalypsis XVII. fejezetének 3. és 4. versében leírt következő jelenetét ábrázolja: «…És láték egy asszonyt ülni egy vörös szinű vadállaton, mely rakva volt káromlás neveivel, hét feje lévén és tíz szarva. Az asszony pedig bársonyba és biborba vala öltözve és fölékesítve aranynyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében arany pohár lévén, tele utálatossággal…»
A rákosinál nagyon érdekes a magyaros vakolatdisz, aztán az orgona fujtató tetejére dobott tornyocska alaku régi mutató tábla. Az aranyosszéki és a többi felsorolt templomoknál a kar formája, diszítései, a szószék, a korona, mennyezetdisz, vakolt oszlop formák stb. a figyelemreméltók.
Építészetileg is megérdemli a figyelmet a nagyajtai, bástyafalakkal, omló bástyatornyokkal körülvett, igen régi templom; a derzsi bástyás (34) templom, valamint a fülei, melyben régi freskók vannak. Kár, hogy a bölöni régi unitárius templomot, lebontás előtt, nem tanulmányozta senki. Ott is sok érdekes dolog veszett el.
Egész könyvet lehetne írni a székelyföldi templomokról, pedig a katolikus templomok nem igen kedveznek a népies diszítésnek. Ott képekre, szobrokra s az oltárra fektetik a fősulyt (például (43) a csíkszentdomokosi) s ezek közül az oltárok diszítései mutatnak néha valami népies, magyaros vonást. A kar több helyen diszítve, festve van itt is, de azért többet talál a kutató a protestáns templomokban.
A csik szt. tamási katolikus templom főoltárát (44) s a szentségtartót a XVIII. századvégén egy odavaló székely ember készítette. Az akkori ízlés szerint barokkosan, a melyen azonban népies elemek is előfordulnak. Jellemző, hogy e régi és tisztességesen elkészített, szineiben is eléggé harmonikus komoly munkát újjal akarják felcserélni csak azért, mert már nem tetszik. A csikkozmási templomcsarnok (45) bejáratában áll egy gótikus padsor.

KAROSSZÉK A CSIKKOZMÁSI TEMPLOMBAN. (45)
Diszítési motivumokban leggazdagabbak a templom-mennyezetek, melyek Huszka megállapításai szerint – akit a következők folyamán mindegyre idézünk – mind a XVII. és XVIII-ik századból, tehát a renaissance egyetemes elterjedésének idejéből valók.
A legrégibb templom-mennyezet a csikdelnei.
A régente három falu tulajdonát képező késő gót stílben épült, vagy renovált templom fenyődeszka-négyzetekből alkotott festett mennyezetén az évszám: 1613. A négyzetekben Huszka mintegy tizennégy diszítési motivumot talált, melyek nagy részén az eredeti magyar jelleg felismerhető, bár a renaissance akantus-virágával és leveleivel, meg különböző rozettáival váltakoznak az egyes magyar diszrészletek. Az egyik négyzetben széles szájú törpe kehelyből nőnek ki a csupa szegfű-, bimbós és virágos szárak, középen legfelül egy széles tálalakú virágalakkal. Más, hasonlóan virágvázából kinövő bokrétának felső legnagyobb virága szintén szegfü, míg mellette két kisebb nyolc szirmú rozetta alatt két kisebb szegfű , és búzavirág egészíti ki a szegfű-levelekkel alkotott bokrétát. Egy más szimmetrikusan szintén két egyenlő részre osztható négyzet középszegfűje alatt és fölött, két-két nagy akantuslevél közén, a folyondár virágát látjuk; míg egy másikon felső nagy virágul oly, a rózsa és tulipán közti átmeneti alakot, mely már az asszír kőbe faragott ornamentális alakok között is feltalálható. Egy ily szimmetrikus elrendezésű, s öt nagy virágból alkotott bokréta középső, felső, valamint két alsó virága búzavirágot ábrázol. A csigavonal alakú szárak egyikének fővirága szintén szegfű, a többinek négyszirmu rózsa vagy renaissance akantusvirág. Némely négyzetnek középső nagy rozettája által üresen hagyott sarkait a rozettából kinövő kisebb, leveles tulipánok töltik be, míg máson e kis virágocskák a sarokból nőnek befelé. A mennyezettel egyidőben készült a szószék és a sekrestye ajtaja is, melyek diszítései hasonlóan a renaissance keverékét mutatják a magyarral. Színeit tekintve, a világoskék és többnyire konturvonalnak használt sötétkék mellett leggyakoribb a piros és zöld, s csak keveset a sárga.
Idő tekintetében a delnei után a m. dályai ev. ref. templom hajójának mennyezete következik, melyen a festési évszám: 1630.
E mennyezet négyzetein a diszítések piszkos szürkés körvonalaikkal többnyire a négyzet átló irányában, egy sarokból kiindulva alakítvák; noha úgy a két egyenlő félre osztható szimmetrikus bokréta, mint a négyzet közepéből rozettaszerűen kifejlődő elrendezés is elég gyakori. Több négyzet fővirágja rózsa és tulipán. Sajátságos egy négyzet elrendezése, amelynek szívből kiinduló bokrétája tollcsomót, páva-, vagy pulykafarkat, utánoz s a négy szélső rózsa a tollcsomóból látszik kifejlődni. Ily tollakból alkotott legyezőforma több négyzeten is előfordul, többnyire azonban virágok helyén és meglehetős természethű alakban.
Egy négyzetnek átló irányában haladó szárán valami fészkes virág, egy másikon nárcis látható. A nárcis vagy havadi festett alakjai között a virágszirmok végén hegyezett ama visszahajló alak, mely e mennyezeten látható, ma is ismeretes az asztalosok előtt, de míg a brassói körfal tornyainak egyikében szintén látható egy, hasonlóan a XVIII-ik századtan festett virágbokrétában. A piszkos szürke szinű körvonalak mellett a piros, kék, zöld és sárga szin is előfordul. Megemlítendő itt még a templom bejáratánál perselyül szolgáló kis ládikó festése is, melyen szívből kiinduló, szimmetrikus virágbokréta legfelső virága tulipán, míg mellette két oldalt egy-egy szegfű és narcis, vagy ökörszem aranyvirág-(Chrysanthemum Lecanthenum)-nak piros, fehér és barna szinben festett alakja képezik a bokréta kiegészítő részeit. Készült 1832-ben.
A harmadik s időrendben a m. dályai után következő mennyezet, a csik-somlyói bucsujáró Salvator-kápolnának dongabolt alakban kivitt, fenyő-deszkára festett mennyezete.
E kápolna helyén, vagy közel hozzá állhatott a Szt. István királyunk építette régi kápolna, de a ma álló csúcsíves épületke semmiesetre sem az, mint ezt a hívők nagy serege regéli. Belső berendezése – festett mennyezete, kórusa és oltárai – a XVII-ik század modorára vallanak; a falon bevésett «Renov. 1678» alkalmasint az utolsó renoválás idejére vonatkozik. A mennyezet több deszkáján különböző szentek ábrázolvák, latin felirások és renaissance diszítések között.
Említsük meg, mint Székelyföldön készült műdarabokat, a menasági templom sekrestye-szekrényét 1678-ból, faragványaival és ajtajának festett diszítésével, valamint a csíkrákosi két faoltárt, 1692-ből, melyek bár renaissance termékek: a magyar modor félreismerhetlen nyomait mutatják.
A tarcsafalvi (Udvarhelymegye) ev. ref. templom mennyezete 1700-ból való.









A BÖGÖZI UNITÁRIUS TEMPLOM MENYEZETÉNEK KOCKÁI. A SZÉKELYUDVARHELYI JÉZUS KÁPOLNA MENYEZETÉNEK KOCKÁI. (IX. tb.)
A HOMORÓD-KARÁCSONYFALVI UNITÁRIUS TEMPLOM AJTAJA. (X. tb.)
(Az oklándi harangozó, Hadházy József munkája 1867-ből.)
AZ ÁRVÁTFALVI REF. TEMPLOM AJTAJA. (XI. tb.)
(Lokodi Balázs Mózes munkája 1849-ből.)






DÍSZÍTÉSEK AZ ÁRVÁTFALVI REF. TEMPLOM KARZATÁRÓL, 1845-BŐL;
A FARCÁDI REF. TEMPLOM KARZATÁRÓL, 1859-ből. (XII. tb.)
E gót stilben épült, szegényes falusi templom mennyezetén az évszám mellett festőjének nevét is megkapjuk: Asztalos Mihály. A négyzetek festett diszítései elég gyarlók, de az általános magyar ornamentális jelleg nem hiányzik belőlük. A szívből vagy virágból kiinduló főszár kétfelé hajló ágain négy- és ötszínű rózsák, stilizált rózsalevelek, tulipán és rózsabimbó alakok vannak, némely csigavonal alakú főszárnak kifelé hajló virágai alighanem a liliomból alkotvák.
A XVIII. századból való a köpeci ev. ref. templom mennyezete, melynek japánsárga négyzetein a szokásos beosztással szív- vagy virágcserépből indulnak ki a többnyire öt virágot hordó s egy középszár által szimmetrikusan két részre osztott diszítések, avagy csigavonal alakban hajlanak össze, belső végükön egy nagyobb virággal. A virágok többnyire rózsát vagy tulipánt ábrázolnak, melyeknek egy részén azonban valami sajátságos, csak kevés diszítésünkön tapasztalt idegen, persa vonás szembeötlő. Ugyanis több négyzet középső legnagyobb virágjának oldalához egy más színű virágszirom tapad, mindkét oldalon megfelelő nagyságban. A persa és indiai diszítéseken tapasztaljuk s több újabbkori teheráni hímzésen valóban felette szembeötlő, hogy egy teljes virág háta mögül úgy tör elő egy vagy több más virág, hogy az első középső alak a más kettőnek csak felét engedi látni s a többit eltakarja. Ez az elrendezés a XVIII. század óta a magyar stilben is használatos; Huszka megtalálta egy székely nemzeti múzeumi korsó diszítésének tulipánjain, egy, a székelyudvarhelyi zárdatemplom tulajdonát képező kehelytakarónak sarokrózsáján és egy fülei (Udvarhelym.) szekrény diszítésének buzavirágján is, hol is a kékszínű buzavirág mögül zöld és piros szegfű tör elő. Néhány négyzet virágai valószínűleg violát ábrázolnak. A diszítések zöld, piros, kék és fehér színeket mutatnak fekete körvonalakkal. József asztalos festette, 1767-ben.
A székely betüs felirásáról híressé lett enlaki unitárius templom mennyezetén Huszka mintegy huszonöt különböző diszítési motivumot talált a kazettaszerűen beosztott fehér alapú, sárgán szegélyezett négyzetekben, szürke és cinóber színekkel festve; azonban a sok virágtartó s a hanyatló renaissanceban oly egyetemesen jelentkező levéltömbök miatt, kizárólag renaissance termékeknek itélte, ellenére a szintén nagy számban alkalmazott s igy magyaros vonást eláruló virágoknak. Érdekesebb a majdnem száz évvel később festett kórus két bokrétája, mely már teljesen magyar. Kék alapon, sarkaiban körnegyeddel tompított, fehér négyzetbe van e két bokréta festve, zöld, piros és sárga színekkel. Festésének ideje 1770. Az első szimmetrikusan elrendezett bokréta szívből indul ki, középen egy nagyobb tulipánnal, mely mellé két oldalt egy-egy kisebb rózsabimbó nyulik fel. E három virág alatt a szív felé két csukott bimbó hajlik be. A második bokrétában a felső tulipán a szív helyére kerűlt s a szív pedig fölfelé álló heggyel a közép szár tetejébe. A levelek tagozatlan széle tulipánlevélre vall. E pár diszítés elrendezése, valamint festésének ideje is, majdnem teljesen megegyezik a köpeci (Háromszékm.) templom mennyezetének diszítéseivel s így alighanem egy mester munkája.
A XVIII. századból való a maksai ev. ref. templom mennyezete is, melynek kék alapon 1766-ban festett, nagy mértékben renaissance munkának látszó diszítésein magyaros jelleg is van, mert a stilizált virágok kiváló szereplése szembeötlő. Több négyzet diszítésén megkisérté mestere az akantuslevélnek divatos alkalmazását, s e mellett renaissance virágokat is festett, melyeknek nagy része a rózsabimbó felette konvencionálisan kezelt alakját mutatja. Néhány virág pedig teljesen renaissance. Pár négyzet virágalakja hasonlít nagyon a földi eperhez, bár fehér szine után ítélve inkább a labdarózsára emlékeztet. A színek: kék alapon piros, fehér, zöld, sárga, a szárak szürkésbarnák vagy vörösesek. A mennyezetnél sokkal magyarosabb a templom korusának néhány stilizáltan festett rózsabokrétája (egyenes szárból kétfelé lehajló, stilizált virágok és levelek).
Huszka is megemlékezik a szt-királyi (Háromszékmegye) évekkel ezelőtt lebontott ev. ref. templomnak mennyezetéről, melyet, mint mondják, a keletről hazakerült Gábor diák festett. Sok keresés után a tudós és fáradhatatlan kutató rátalált a rég lebontott és elárverezett mennyezet maradványaira egy konyha és egy istálló fölepén s csakugyan sok törökös vonást mutatnak a kék alapra festett diszítések, ámbár néhány bokréta teljesen magyar. Egyen, például, tulipán mellett narcist és rózsabimbót talált, kétfülű virágcserépből kifejlődő szimmetrikus elrendezéssel.

A SZÉKELYUDVARHELYI SÓSFÜRDŐ MELLETT LÉVŐ RÉGI JÉZUS KÁPOLNA. (46)

OSZLOP, A FARCÁDI TEMPLOMBÓL. (47)

A MIKLÓSVÁRI KATOLIKUS TEMPLOM KAPUJA. (48)

A MIKLÓSVÁRI KATOLIKUS TEMPLOM PORTIKUSA. (49)

A SEPSI SZENTGYÖRGYI REFORMÁTUS TEMPLOM AJTAJA. (50)

ZSOMBORI KATOLIKUS TEMPLOM KORUSA. (51)
Mintaszerűségük és páratlan voltuk miatt említi meg Huszka két csúcsívvel boltozott szentély festéseit, melyek díszrészleteikben a gót és renaissance küzdelmét mutatják, úgy azonban, hogy a renaissance már kezd diadalmaskodni. Egyik a majdnem teljes épségben fenmaradt m.-dályai (Udvarhelymegye), mely alighanem a XVI. századból való; a másik – a gyönyörü olasz renaissance szárnyas oltáráról híressé lett – menasági katolikus templom mennyezete, a szentély falába vésett 1655. évszámmal.
Az udvarhelymegyei református és unitárius templomok mennyezetéről egyáltalában ritkán hiányzik a festett virágdísz, aminthogy festett virág ékesíti a padokat, a szószéket, a karzat deszka korlátfalát, néha az orgonát s az ajtót is.
A régi bögözi unitárius templom mennyezetéről (IX. tb.) mutatunk be néhány kockát. E rajzok régi felvételek alapján készültek, ma már nincsenek meg. E fára festett diszítmények a mennyezet tábláiról valók; sok barokkos vonás ismerhető fel e kompoziciókban, de mindamellett a népies elemnek is jut tere, ilyen különösen a legutolsó tábla.
Hasonlít ezekhez, de naivabb és népiesebb is, bár vannak benne barokk nyomok, az itt bemutatott székelyudvarhelyi (VIII., IX. tb.) Jézus-kápolna mennyezete (46).
A festett diszítésű templomajtók közül figyelemreméltóbb az árvátfalvi református és a homoródkarácsonyfalvi unitárius templomé (X., XI. tb.).
Az árvátfalvit Balázs Mózes, lókodi asztalos cselekedte 1849-ben. A templomajtónak négy betéte van festve; a diszitések egészen népiesek, olyanok, a milyet Balázs Mózes a szekrényekre is festett. A felső kettő kék csillagból nő ki, két stilizált rózsa következik, följebb vörös tulipán, kis vörös és kék virággal, majd egész fölül különös alakú virág s a bokréta ormán tulipánbimbó; az alsó két betét még jobban ismert kompozició: edényben levő bokréta, gyöngyvirág, tulipán és szegfűvel.
A homoródkarácsonyfalvi 1867-ből való, mestere a homoródoklándi harangozó, Hadházi József.
Két hasonló betét van az ajtón diszítve egy körívekből összetett konturájú sötét mezőben. Rozetta van alul, abból jő ki az egyenes szár, melyből rózsák, tulipánok, gyöngyvirág, szegfű nő ki, a felsőnél fehér galambok ülnek a rózsákon; felső részét palmetta-féle virág foglalja el, melyet koszorúsan vesz körül valami vörös, gyöngyvirághoz hasonló virág.
Csehély jegyezte föl, hogy a homoródszentmártoni unitárius templom ajtója, mely 1817-ben készült, remeke volt a népies festett diszítésnek; nyoma sincs ma már.
A festett diszítésű templom-karzatok közül is bemutatunk kettőt (XII. tb.). Négy táblát az árvátfalvi református templomból (1859). Minden ízében népies ornamentumok ezek. Tulipán, szegfű, rózsa, gyöngyvirág-levelekkel, bimbókkal nő ki egy egyenes szárból, amely alatt csillag van, rozmaring-leveles ág veszi az egészet körül köralakú koszorúban; mind a négy körülbelül egyforma, csak a színe változik.
A farcádi református templomból adunk itt két táblát, – amelyeken még naivabbak a virágok, teljesen festett ládákról, butorról vett motivumok, amelyekből a hagyományos cserép se hiányzik. (XII. tb.)
Említettük már, hogy a Székelyföld néhány templomának restaurálása alkalmával, a belső falak régi vakolatrétegének eltávolítása után, középkori faliképek tüntek elő, amelyek minden valószínűség szerint csak kevéssel a templom építése után készülhettek. Fájdalom, legtöbb a restaurálás alkalmával elpusztult; így áldozatul estek a homoródkarácsonyfalvi és homoródoklándi unitárius templomok falképei s alig valamit sikerült megmenteni a székelykereszturi unitárius templom freskóiból is.

MÁRÉFALVA. (53)

FIRTOSVÁRALJA. (52)

AZ OROSZHEGYI KATOLIKUS TEMPLOM KÓRUSA. (54)

A BÖLÖNI UNITÁRIUS NAGYTEMPLOM. (55)
Ha nem is teljesen, de legalább részben meg lehetett menteni Udvarhely vármegye középkori festőművészeti emlékeinek egyik legszebbikét, a bögözi ev. ref. templom északi falának képsorozatát, mely az «Itélet napjá»-t ábrázolja egy 10 m hosszú és 134 cm magas képsorozatban.
Hogy e szép csúcsíves templomban, melyről Orbán Balázs annyi elragadtatással ír, a mészréteg alatt faliképek vannak, azt már évekkel ezelőtt tudták. A mészréteg ugyanis egy-két helyen lemállott s a támadt színes foltokon egy kigyónak töredéke látszott s egy női szent, ki palástját néhány imádkozó alak köré szétterjeszti. De hogy a képek a mészréteg alól előkerültek, az a mi derék munkatársunk, a mindhaláláig csendben dolgozó, szerény Csehély Adolf érdeme.*
Csehély Adolf Körmöcbányán, 1854 junius 26-án született. Reáliskolai tanulmányát is ott végezte be 1873-ban; a műegyetemre ment s azt végezve, a középiskolai tanárképezdébe jutott. Azután a szolnoki folyammérnökségnél nyert alkalmazást, ahol 1884-ig maradt. A mezőturi református gimnáziumhoz választották meg helyettes tanárnak, ahol két évig, 1886-ig maradt, amikor a kunfélegyházi városi katolikus főgimnáziumhoz ment. Onnan egy év multán a rozsnyói katolikus főgimnáziumhoz választották meg; a miniszter 1887 szeptemberében a tresztenai kir. katolikus főgimnáziumhoz rendes tanárnak nevezte ki, ahol 1893-ig maradt. Ott kezdte meg és fejezte be «Árva vármegye népies hímzései» című munkáját; 1893. év őszén a miniszter áthelyezte az udvarhelyi állami főreáliskolához. A gyenge szervezet azonban nem birta tovább a munkát s felmondta a szolgálatot; meghalt 1904 aug. 29-én. Életének utolsó heteiben is szorgalmasan dolgozott nékünk. Népművészeti kutatásainak eredményét, gyűjtését és rajzait ebben a könyvben veszi az olvasó.
Az itélet napja ciklusának kimagasló alakja Jézus; szigorú birónak glóriától körülvett ülő képe (magassága 110 cm.), különösen a palást szép redőzése mutatja a művész jó ízlését. E főalaktól jobbra és balra két-két egymás fölött hosszan elhúzódó mezőre oszlik a kompozició, az alsómező magassága 70 cm, a felsőé 64 cm.
A felső mezőn jobbra és balra egy-egy angyal mutatja be térdelve hódolatát Isten fiának, az alsó mezőn pedig balra Szűz Mária, jobbról Szent János imádja térdelve az üdvözítőt. A térdelő angyalok mellé sorakozik a felső mezőn hat-hat apostol álló helyzetben. Mindegyik könyvet tart kezében. Az apostolok jobboldali sorából Csehélynek négy alakot sikerült teljesen kibontania a mészréteg alól. E négynek arcvonásai nemesek, tiszteletgerjesztők (59).
Az alsó mezőn, Szent János térdelő alakja mellett, Mihály arkangyal áll kivont karddal, amint a kötéllel egy csomóba összekötözött kárhozottakat a pokol kapuja felé űzi. Sajátságos, hogy az elkárhozottak közül az arkangyalhoz legközelebb állót korának megfelelő öltözetben structollas föveggel ábrázolta a festő, míg a többieket mezteleneknek.

A CSÍKSOMLYÓI FERENCRENDIEK TEMPLOMA. (56)

A DARÓCI SZÁSZ TEMPLOM. (57)

TEMPLOMAJTÓ BÖGÖZÖN 1792-BŐL.

TEMPLOMAJTÓ AGYAGFALVÁN.

A MEDGYESI SZÁSZ TEMPLOM TORNYA. (58)
A pokol kapujánál, mely az egész sorozat jobb oldalát bezárja, megszakad a képsorozatot ketté osztó vízszintes vonal, mert a kapu már a képcsoport egész magasságát éri el. A pokol kapujának nyílását egy tátott szájú rémes szörnyeteg feje foglalja el, torkával a pokol torkát jelképezve. E szörnyeteg torkába épen beléesik egy elkárhozott, hátára kötött ládával, (valószínűleg a lelketlen uzsorást ábrázolva pénzesládájával) beljebb még egy elkárhozott a pokoli szörnyeteg torkában.
A felső képmezőn, közvetetlenül a pokol kapuja előtt, egy sarkantyús vitéz mezítelen holttestet visz vállán, mintha megakarná menteni a kárhozattól, egy ördög azonban már nyúl a halott után.
A BÖGÖZI REF. TEMPLOM RÉGI FALKÉPE. (59)
A BÖGÖZI REF. TEMPLOM RÉGI FALKÉPE. (60)
A képsorozat baloldali részén (az üdvözítő jobb keze irányában) a térdelő Szűz Mária mellett látjuk ugyancsak Szűz Mária álló alakját, amint palástját védőleg terjeszti azok köré, akik életökben hivek voltak s kérőleg emelik feléje kezüket. Ehhez csatlakozik balfelől egy szimbolikus kép: kékesszürke korong, benne két kisebb koronggal, melyek egyike világos sárga, másika sötétebb sárga színű, nyilván az eget ábrázolja a rajta levő nappal és holddal, míg az alatta rézsútos irányban levő sárgásbarna korong bizonyára a föld jelképe.

A BÖGÖZI REF. TEMPLOM.

A FELSŐ-BOLDOGASSZONYFALVI REF. TEMPLOM MENNYEZETÉRŐL, 1670-BŐL.

A HODGYAI REF. TEMPLOM SZÓSZÉKE.

AZ ETÉDI CINTEREM KAPUJA.

A BÖGÖZI HAJDAN KATOLIKUS, MA REFORMÁTUS TEMPLOM.
Freskóit 1904-ben bemeszelték; a két tájkép a kóruson régi katolikus diszítés

ÚR ASZTALA, BÖGÖZI REF. TEMPLOMBÓL. 1764-BŐL. BÖGÖZI REF. TEMPLOM.
E korongon kivehető még egy hajónak, valamint egy hátával a hajónak dűlő, félig fekvő emberi alaknak képe, amivel a festő valószínűleg a tengert és szárazföldet akarta jelképezni. Az eget és földet egy rozettaszerű rajzzal kapcsolta össze a jámbor művész; a rozetta egyik mélyedésébe kacskaringós kigyó nyújtja harapós fejét. A kigyó valószínűleg a paradicsom kigyója, mely az első emberpárt bűnre csábítván, okozója lőn, hogy az itélet napján a napnak, holdnak és földnek el kell pusztulnia.
E szimbolikus képtől balra a halottak ébredése látható; két angyal fujja a magasban az itélet harsonáit, a földön a sirok megnyilnak s a halottak az angyalok segítségével föltámadnak (60).

Bögözi ref. templom.
A képsorozat legbaloldalibb része a mennyország. Csipkepárkánynyal koszorúzott fal veszi körül a kiválasztottak örök lakóhelyét. A menny nyitott kapujánál Szent Péter bocsátja be az üdvözülteket, akiket angyal vezet. Az angyalt követi két főpap, azután egy tonzurás szerzetes, két koronázott férfi, végül egy férfi s legutolsónak a nő.
A festett felület kibontott része azonban csak kis része az egész északi falnak, mely a boltozatig festve volt.
E faliképek készítőjét s keletkezésök idejét megjelölő feljegyzésre eddigelé még nem akadt a kutatás, de valószínű, hogy a képek a XV. században készültek.
Csehély a felfedezett képsorozatról jelentést tett a műemlékek országos bizottságának, mely a jelentés alapján elhatározta a mészréteg alatt még lappangó képek folytatólagos felkeresését s a képek fotografikus felvételét; e munka elvégzésével Csehélyt és Huszka Józsefet bízta meg. 1898. június és juliusában sikerült, a két tudósnak a templom északi falának még hátralévő részét, valamint egy, a nyugati falon mutatkozó jelenetet is teljesen kiszabadítani a mészréteg alól.
Az utolsó itéletet, a mennyet és poklot ábrázoló képciklustól jobbra levő két nagyon megrongált s ezért meg nem határozható szenten túl Szent Veronika kendőjének képe tünt elő, ezentúl pedig egy férfiszentnek álló alakja, aki könyvet tart kezében. Fejét drágakövekkel és gyöngyökkel ékes bizanci korona födi, mely korona annyiban jellemzetes, amennyiben a faliképeken levő többi koronák mind anjou-liliomos díszűek. Végül hármas félkörös románstilű friz alatt három szentnek a mellképe fejezi be az alsó képsorozatot.
Az alsó képsorozat felett, az északi falnak 14.5 méternyi egész hosszában, Szent Margit vértanunak 1.4 méternyi magas legendája húzódik el tizenegy jelenetben.*
Szent Margit egy pisidiai Antiokiában (Nagy-Phrygiában, Kis-Ázsiában) élt pogány pap leánya volt. Anyja korán elhalt, dajkája nevelte fel, aki falun lakott s titokban keresztény volt. Margitot is keresztény hitben nevelte. Amikor Margit tizenöt éves korát elérte, atyja magához vette s csak akkor tudta meg, hogy leánya az új hitnek híve. Atyai rábeszélésével kisérlette meg, hogy leányát az új hit elhagyására s a pogány valláshoz való visszatérésre bírja. Minthogy pedig rábeszélésének nem volt foganatja, önmaga vádolta be leányát keresztény hiteért Olybrius császári helytartónál. A helytartót annyira elbűvölte a szép vádlott, hogy feleségül kérte, egyuttal pedig fenyegetésekkel akarta rávenni, hogy keresztény hitét elhagyja; de célt nem érvén, börtönbe záratta. A fogság Margitot nem tette engedékenyebbé, miért is a helytartó megvesszőztette s testét vasfogókkal tépette. A következő napon égő szövétnekekkel égettette, azután pedig hideg vízzel telt kádba dobatta. Margit állhatatossága annyira meghatotta a nézőket, hogy sokan a keresztény hitre tértek, miért is a helytartó néhánynak rögtön fejét vétette, Margitot pedig a városból kihurcoltatta és lefejeztette.
A Margit-legenda képsorozatának festője szabadon bánt el a legendával, amennyiben a legendában szereplő római helytartót először is királynak tette meg.
Az 1. jelenetben látjuk a király háromtornyú várkastélyát, mellette a szabad ég alatt a királyt, amint szolgájának mondja: «Ülj fel a lóra, vágtass el Margithoz s kérd meg kezét számomra.» 2. A szolga megjelent Margit előtt. Lovát fához kötötte, elmondja a király üzenetét. Margit, aki pálmaágat tart kezében, tagadó választ ád, mert pogányhoz nem megy nőül. Margit mellett látjuk dajkáját is. 3. A kikosarazott király dühében trónja elé hurcoltatja Margitot. 4. Margit két oszlophoz kötözve, szétterjesztett karokkal függ a levegőben. Két poroszló ostorozza. 5. Margit két fa között függ. A két poroszló fogókkal csipdesi testét. 6. Margitot a két fáról leoldják a poroszlók. A király is ott áll s nézi Margitot. 7. A király csavar alakú oszlopon lévő bálványkép előtt térdel. 8. A keresztény hitben állhatatos Margitot két karóra felfüggesztett üstben főzik. Két fuvó éleszti a tüzet. Az egyik poroszló tüzesíti a nagy vasfogót, hogy azzal a szűz testét megcsipdesse, a másik poroszló ennyi állhatatosság láttára a mögötte levő nézőkkel együtt megtért s térdre esve imádkozik a keresztények istenéhez. A csoport mögött álló hóhér már magasra emelte pallosát, hogy a megtért poroszlót lefejezze. Margit az üstben összekulcsolt kezekkel imádkozik, két galamb fejére teszi a mennyei dicsőség koronáját s egy angyal feléje száll a mennyből pálmaággal. 9. Margit a börtönben, előtte undok sárkány. A sárkány nem bántja. Margit diadalmasan emel keresztet mindegyik kezében. 10. Margit leteperte a sárkányt s ostorozza. A 11. jelenet Margit lefejezése. Összekulcsolt kezekkel térdel a martir. A hóhér már sújtott (csak kezét s kardját látni) s a szűz feje lehullott.
A Margit legenda felett a középkori festett székely templomokban elmaradhatatlan László-legenda töredékei láthatók. E ciklus magassága 2 m. A László-legenda első jelenete még a nyugoti falra esik.
A BÖGÖZI REF. TEMPLOM RÉGI FALKÉPE. (61)
Márk krónikája úgy adja elő a cserhalmi ütközet regényes epizódját, hogy Szent László herceg a váradi püspök leányának nézte a szép magyar leányt, akinek megszabadítása érdekében elrablóját üldözte s megölte, de végül hozzáteszi, hogy a leány nem a püspök leánya volt; e képsorozat festője a püspök leányának tartja az elrablott s megszabadított leányt. A nyugati falon levő jeleneten (61) ugyanis a váradi püspököt látjuk, amint leánya megszabadítására a kunok ellen induló Szent László herceget, (kit egyébként koronás királynak festett a művész) megáldja. A püspök kisérete, közöttük a püspök felesége, térdrehullva imádkozik a vállalkozás sikeréért. E csoporttól balra emelkedik a püspök vára, a vár fokán két őr fujja kürtjét László felé, ki fehér lován jobbjával búcsúüdvözletül emeli koronás fövegét a püspök felé; baljában hatalmas csatabárd. Mögötte dárdával, vörös lovon kisérője, aki még egy fehér lovat vezet pórázon.
A László-legendának az északi falra eső folytatása a cserhalmi ütközetet ábrázolja többé-kevésbé csonka részleteivel. Az eredetileg összefüggő csataképet a festett falra épített s a mult században ismét lebontott, késő csúcsíves korú boltívek megszakították. E csonkitást tetézte az is, hogy a XIX. században ablakot törtek a falba. A boltívek kiindulási pontjait a még megmaradt gyámkövek jelölik. Két-két gyámkő között tehát a cserhalmi ütközetnek egy-egy megcsonkult töredéke maradt meg. Az 1. töredék: vágtató lovasok (nagyon csonka állapotban), egy lebukott sebesült s egy halott; 2. a cserhalmi ütközet legmozgalmasabb része, kunok és magyarok heves küzdelme. A magyarok fegyvere a hosszú kard, a kunoké a kézíjj s a nyíl. Két elrablott magyar leány a kunok seregében. A földet halottak borítják. E jelenet sokkal mozgalmasabb a más székely templomokban napfényre került hasonló jelenetek bármelyikénél; 3. László vágtat fehér lován. (nagyon csonka); 4. László s a kun vitéz leszállt lováról. Állva küzdenek egymással. A küzdés heve átragadt a két vitéz lovára is, a kettő egymás ellen támadva ágaskodik, László fehér lova beleharapott a kun vitéz vörös lovának nyakába; 5. László leteperte a kun vitézt, aki László egyik lábába kap, hogy őt is lerántsa. A három egymás felett lévő képsorozatot 17 cmnyi széles szalagdíszek választják el egymástól.

A SEPSI-BESENYŐI REF. TEMPLOM. (62) Huszka után.

A SEPSI-BESENYŐI TEMPLOMBÓL. (63)


A SEPSI-BESENYŐI TEMPLOM RÉGI FALKÉPEI. (64, 65) Huszka után.
E három képsorozat közül, Csehély szerint, a László- és Margit-legenda határozottan régibb keletű, mint az itélet napjának képsorozata, amit nemcsak az utóbbinak művészibb kivitele, hanem az is igazol, hogy a mennyország sérült sarkánál a mennyország alatt lévő vakolatréteg egy részének eltávolítása után ugyan e helyen a Margit-legenda alsó részének folytatása tünt elő. A képek színe vörös, sárga, szürke, barna, sötét szürkéskék és fehér; zöld szín e képeken nem fordul elő, mint egyáltalán a középkori székely templomok eddigelé ismert faliképein, a bessenyői templom képeit kivéve, melyeken e színekhez a világoszöld is hozzájárul.
A Szent László-legenda különben végig kísér bennünket majdnem az összes székelyföldi templomok faliképein. Huszka József, aki, ismételjük, elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar diszítő stilus elemeinek felkutatása és e stilus törvényeinek megállapítása körül, személyesen átkutatta az összes még fenmaradt templomokat és úgy találta, hogy a templomok északi falai, amelyek seholse voltak áttörve, mindig ki voltak festve többnyire legendás, vagy bibliai képekkel s közvetetlenül a mennyezet alatt rendesen Szent László legendája foglal helyet.
Legérdekesebb ilyen faliképre talált Huszka a sepsi-bessenyői (Háromszékmegye) református templomban (62), ahol az északi fal olyan magas, hogy azon egymás fölött két képsorozat is elfért. Az alsó – Huszka szerint – régibbnek látszik.
Huszka József: A sepsi-besenyői ev. ref. templom. (A Székely Nemzeti Múzeum Értesítőjében. 1891.)
«Háromszékmegye egyik legrégibb temploma a besenyői. A jelenben felhagyott templom a falu délkeleti oldalán azon hegynek északi lejtőjén áll, mely elfödi Háromszék sík tere a «Szépmező» felől a hegyek közé dugott falucskát. Jelen alakjában a templom számtalan újraépítés és toldás nyomait mutatja. Legrégibb része valószínűleg a templomhajó. A repedezett boltíveivel összedőlni akaró szentély alkalmasint a XVI. század első felében épült hozzá, míg a torony felső része és a tornyot a templommal összekötő csarnok egészen az újabb korban keletkezett. A templom alapfalainak letételét még a román, vagy legalább is az átmeneti ízlés korába kell tennünk, fennmaradt ornamentális műalakjai miatt. Az eklézsiának semminemű okirata nincs a templom, vagy a falu multjára nézve, s így mivel még hagyományra sem tudtam akadni, bármennyit kérdezősködtem is, a templom kora csupán csak megmaradt műdarabjaiból határozható meg.
A templomhajó összes faragott köveit a nyugati szűk főajtó (63) adja félköríves, gyér, épszögű tagozásaival. Hasonlólag félköríves a szentély déli falában levő egyetlen ablak díszműve (Maaswerk) is (C.), s bár úgy az ablakkivágás, mint a mérmű alatti faragottkő ablakbetétek csúcsíves alakot mutatnak: az ablak eredetileg egy középső oszlop által két részre volt osztva, mert a két három-levelű lóher-íves díszmű alsó végén letörött középső oszlop nyomai tisztán kivehetők. E két részlet, az ablakdíszmű és déli ajtó még a román, vagy átmenetkori templomból maradtak. Az ajtó jelenben is eredeti helyén, az ablak pedig a késő góth-háló bolttal födött s alkalmasint csak a XVI. században épült szentélyben újra alkalmaztatott.
A régebbi templomból való még a félkörívű diadalív is, mely azonban jelenleg nem eredeti magasságban áll, mert a késő góth szentély hozzátoldásakor az egész templom feljebb emeltetett. Hogy félkörben boltozták újra a diadalívet, annyival inkább sajátságos, mert a szentély északi oldalában levő ajtót, régente sekrestye-ajtót meg lapos csúcsívvel alkották. Feltehetjük azonban azt is, hogy a templom-hajó előbb emeltetett fel diadalívestől együtt, mintsem a jelenben álló szentély készült volna, s így a felemelés még az átmeneti ízlés korába esnék. E föltevésnek azonban ellene mond az északi fal freskóinak felső sora, mely még a templom-hajó felemelése előtt készült és amely egyáltalában nem vall a góth kor kezdetére.
A jelenben meglevő templomrészek és részletek keletkezési korára nézve tehát a következőkben állapodhatunk meg: A templomhajó, a szentélyablak díszműve s a nyugati főajtó még a XIII. század első felében épülhetett; míg a szentély szabálytalan alakja, hálót mutató boltgerincei, lapos csúcsívű sekrestye-ajtója sokkal későbbi időre, a XV. század végére, vagy a XVI. századra utalnak. A gelencei templom késő góth stílű átépítése jogot ad legalább e feltevésre, mert a szentségház felirata szerint csak 1573-ban, tehát a XVI. század második felében eszközöltetett az átépítés. E korba esik a templomhajó és diadalív felemelése is. A jelenben befalazott sekrestye-ajtó szük volta azt mutatja, hogy a besenyői ev. ref. eklézsia csak az átépítés után jutott a templom birtokába, mire nézve az okmányok később talán adhatnak felvilágosítást.
A minden áttörést nélkülöző északi fal itt is, mint az összes székelyföldi templomokban, teljesen ki volt festve. A fal magassága azonban, nehogy az alakok túlnagyok legyenek, két egymásfölötti képsorozatot követelt s így több legendai vagy bibliai tárgy festését tette lehetővé.
Az északi falon alkalmazott legenda-tárgyakra nézve szabályul kimondhatjuk, hogy közvetlen a mennyezet alatt mindig szt. László legendája foglal helyet. Így találtam ezt az összes székelyföldi templomoknál s így van ez Besenyőn is (64, 65, 66).

A SEPSI-BESENYŐI TEMPLOM RÉGI FALKÉPE. (66)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT