Viselet

Full text search

Viselet

Kalotaszegi menyasszony. (IV. tb.)

Magyar-Bikal faluból.
Elmés, barátságos, kedves nép, – külső megjelenésében, mozgásában, gesztusaiban nemes a férfi, az asszony pedig előkelően kecses. Ruházatuk, viseletük, teljes összeállításában a legszínesebb, legművészibb magyar viseletek közül való; keveri a régit az újabb módival, de a szép összhangot megtalálja mindig s ízléssel alkalmazkodik viseletében, annak komorabb vagy derűsebb jellegével az évszakokhoz, a dolognaphoz, a gyászhoz és ünnepléshez. Egy-egy ruhadarabjuk párját hasztalan keresnők egyebütt, de amelyik meg is van másutt, itt hatásosabb, merész színösszetételei, ízléses alkalmazása folytán eredetibb és festőibb. Színekben pompázó, feledhetetlen kép, amikor vasárnap, ünnepi díszben, istentisztelet után, elácsorognak egy kicsit a templom előtt, a fák alatt s a ragyogó nap szórja le reájuk arany tallérait a fák lombja között, – ahány asszony, ahány leány, egy-egy mosolygás és kacag, boldogan, derűsen, színekben káprázva az egész kép; virít a zöld selyemmel kivarrott piros csizma, ragyog a gyöngyös párta, az arany pillangós fejkötő csillog, suhog a villogó törésű rojtos selyemkendő, libbennek a száz színű selyem hajfonó pántlikák, tarkán pompázik a «muszuj» (felhajlott elejű szoknya), a rózsás sarkú kötény, a himzett szögletű fátyol, (a dulandlé) – bokréta a legények kalapján s hímes mejjrevaló rajtuk; a meglett ember szép komoly szűre, méltóságosan nyugodt megállása rendezi, tagolja a hasonlíthatatlan képet.

Vasárnap, a templom előtt, Bogártelkén. (16)



Női viselet, Körösfőn.
Lássuk elébb a férfiviseletet. (V. tb.)
Az ing ma rövid, köldökig ér, – egy emberöltő előtt, mondják az öregek, még lobogós újju inget hordtak. A régi lobogós ingújjon, a kézelőn, vagdalásos fehér varrással, gazdagon változatos volt a dísz; a mai ing kézelője csupasz. Az ing behasított nyakát a nyakravaló tartja össze, ami hajdan egyszerű, széles fekete kendő volt, aféle «fátyol kravátli», újabban, kivált Mákón s Vistán, színes, piros, kék, zöld zsinórvarrásos nyakkendőt hordanak a legények; Vistán (VI. tb.) arasznyi széles, szép darázsolt diszítésű kendők is akadnak. Nyári viselet a rövid gatya, téli a zsebetlen fehér daróc harisnya (combhoz feszülő, székelyes csizma-nadrág), amelynek szélén piros posztó a diszítés.

Körösfői férfi, szűrben.

Egy b.-hunyadi udvarról.


Kalotaszegi női és férfi viselet (Körösfő, B.-Hunyad, Magyarókereke, Mákó). (V. tb. a.)


Kalotaszegi női és férfi viselet (Körösfő, B.-Hunyad, Magyarókereke, Mákó). (V. tb. b.)



B.-hunyadi jegyesek.
A férfi legdíszesebb ruhaneműje a «mejjrevaló», (IX. tb.) mely falvak szerint változik. A régi világban egyszerűbb volt a mejjrevaló, kevesebb rajta a selyem kivarrás, ma már, – kivált Bánffy-Hunyadon – olyan sűrűn telicifrázzák selyemmel, hogy semmi parasztja, semmi diszítetlen része sem marad, eredeti anyagjából, a báránybőrből semmi sem látszik. Az ilyen agyoncifrázottnál bezzeg szebbek azok a módjával varrottak, amilyeneket például még Monostoron, Valkón, Mákón s Vistán viselnek. A mejjrevaló téli ruhadarab, de nyáron is fölveszik templomozásra, temetésre. Télen s hüvös időben, a mejjrevaló alatt kék flanel bujkát, mint ők mondják, bujbelét hordanak. A mejjrevaló (IX. tb.) diszítésének java, a selyemhimzés a hátra kerül, – eleje, a gomblyukak s gombok tájéka vörös, zöld s fekete lakk bőrrel van szegélyezve, ez az «almásolás», amely ismétlődő ívekből s pántokból áll; hasonló bőrszegély veszi körül a «háticifrát» is, de már gazdagabb kiképzésű, tulipán-szívalakú, sőt olykor az egész háticifra bőrből van, némi selyemvarrású levél- és indadíszszel. A diszítendő mező, a mejjrevaló szabásának megfelelően, alul szélesebb, mint felül, mert a két hónaljkivágás íve keskenyebbé szeli felső részét. A hát középvonala két arányos részre osztja az egész díszt s felező vonala az alsó és a felső cifrának. Az egyszerű vagy többszörös alsó bőrszegély közepéből, amelyen szintén lehet folyó leveles, rózsás himzés, indul ki az alsó himzett ornamentika, többnyire egy egyenesen felszökő, leveles ágon ülő, két oldalra hajló tulipán s ezek alatt két georgina, ahogy ők mondják, «gyorgyina». A levelek felváltva pirosak és zöldek; a középső s két oldalsó tulipánok közeit kisebb rózsák töltik ki; ugyanily dísz jő a gyorgyina fölé is. Ez egyike az egyszerűbb alakításoknak; rendesen egész egymás mellé simuló, minden tért betöltő a disz, vagy legföljebb annyi üres hely marad, hogy még a felső rész az alsó résztől valamelyest megkülönböztethető. Rendesen felismerhető a középső tulipán, rózsa vagy pávaszem, a két oldalsó ág, különféle rózsákkal, levelekkel és a jobbról meg balról eső georgina. A szár a tulipánból indul ki, a georginák fölött rózsák vannak, a hosszukás középtulipán két oldalán újra két nagyobb rózsa, fölöttük madáralak, melynek fejéből indul ki lehajlólag a leveles ág, végén négy pávaszemes virággal; ilyen virágféle van a középtulipán fölött is; a megmaradt közöket kisebb pontokkal, rózsákkal, szívidomokkal töltik ki. E diszítés különben nagyon változatos; néha a gyorgyina és rózsa közül több ág indul, levelekkel s rózsákkal. Néha oldalvást indul el alulról az ág, körülveszi a gyorgyinát és a tulipán bimbaját s a középen tulipánnal, egy kisebb tulipánnal végződik. Egyszerűbbek a bőrrel diszítettek: három egymás mellett álló piros virág, mindenik egy közép rózsával, kétoldalt mellé simuló levéllel és alattuk a georgináknak megfelelően egy-egy virággal. Van minta, mely két-két oldalt georginából, s közülök kiinduló leveles rózsából áll; a két oldalsó virág itt is feltalálható a nagy tulipán alatt, amelyből újra ágak s rajta rózsák nőnek ki. Más változatban mutatja be ezt az ötös tagozást egy mejrevalónk: a bőrből vágott közép-tulipán (már alig hasonlít tulipánhoz) négy georgina közé esik, a tulipánból két oldalt nőnek ki a szárak, nagyobb, piros bőrből vágott és kisebb, selyemből himzett levelekkel. A mejjrevalók hátának felső dísze néha hasonló az alsóhoz, de meg van fordítva, virágai lefelé csüngenek, vagy egymás mellett van tulipán, rózsa, pávaszem, vagy a közép-tulipánból két oldalra nyuló ágon fent is, lent is virágok; vagy csak két rózsa közt a tulipán. Néha fönt sincs ilyen bokréta s csak bőrből készül a hátcifra és alatta kis bimbó füzér, közepén nagy körmös bimbóval.

B.-hunyadi család. (22)

B.-hunyadi fiatal pár. (23)
Téli bunda helyett hordják a festett kozsókot, így hivják ugyanis azt a mejjrevalót, amelynek újja is van (IX. tb.); festettnek azért nevezik, mert a fehér birkabőr, amiből készül, kávébarnára van színezve; kivált Vistán s Monostoron viselik, fekete prémgallérral s prémkézelős újjakkal; kevéske selyemvarrású diszítés is van rajta, a háton, fölül a tarkó alatt s a hát alján. Panyókára vetve hordják a «csonkát», a «darócot».

Kalotaszegi szűrgallér. (24)

Diszítés a szűrön. (25)
B.-hunyadi női viselet. (26)
A szürt, (20. 23. és V. tb.) Jankó János szerint, régente nem viselték a kalotaszegiek, de ma már általános; Kolozsvárról, Nagyváradról hozzák a vásárra. Diszítése fekete vagy sötétzöld s e vidéken nem olyan gazdag és változatos, mint hazánkban egyebütt. Fődísze (24.) a hátra csüngő gallér; van diszítés elül, a két alsó csücskén, oldalt az újjak alatt s szegélyezve van a két újja. (25.) A gallér szegése egyszerű széles sáv; a négyszögletes mező közepén, felülről, a tarkó alól indultan, levél formába foglalható diszítés van: vastag szár, két oldalán rózsák s levelek; az egész tömötten tartva és úgy, hogy a külső végződések mintegy körvonalát adják egy hegyes levélnek. A gallér két alsó sarkában, ferdén befelé, ugyanilyen alakú, de nagyobb díszek foglalnak helyet alul egy-egy hozzájuk simuló levélfüzérrel. Elül szintén két fekete, összefutó, széles sáv közt van a szür szélének dísze, épúgy lefelé keskenyedve. Helyes ízlésre vall ez a megoldás, amennyiben nem kisebbíti véges-végig az adott motivumot, hanem előbb egyszerűsíti, azután egy kisebb, egyszerűbb alakba megy át, hogy a végén ékben végződjék. Néhol, így Vistán, látni olyan szűröket, amelyek különböző piros színnel vannak diszítve, de csak a két oldalon, a zseb táján.

Körösfő faluból.
Általában csizmát viselnek. Hetyke legények – Mákón látni gyakorta – a csizma szárának felső részét kifordítják, úgy, hogy a csizma fülei is kilógnak. (V. tb.)
A kalap nyáron karimás, fekete pörge, jobb oldalán bokrétával. Munkában csurgóra gyürt karimájú szalmakalapot hordanak; a szalmakalapon tarka selyempántlika van, Mákón tenyérnyi széles. Télen fekete báránybőr sipkát viselnek.
Nézzük a női viseletet. (V. VIII. tb.)
Bánffy-Hunyadot kivéve, egész Kalotaszegen úgynevezett vállfűs, a vállon kivarrott inget hord a fehérnép; Kolozsvár környékén kötéses inget viselnek, Bogártelkén szép pókos kötéssel, Monostoron finom recekötéssel. Ki van varrva az ing gallérja s kézelői, – legdíszesebben a vállfű, két újjnyitól tenyérnyi szélességig; legszélesebb a mákói. A vállfű varrása írás után való s ennek szép példányait a varrottasról szóló fejezetben mutatjuk be. A hónalj alatt két betoldás van: felül a pálha, alul a csók. A varrás az ingen piros vagy fekete fejtő. A gallért s a kézelőket két-két hosszan lecsüngő hárász bojttal kötik össze; Mákón s a környékbeli falvakban négy, sőt hat bojt is kerül a nyakra. Az ingre, legalul – különösen Hunyadon – a kurta szoknya következik s erre kötik a fehér fodorvászonból készült alsószoknyát, a pengyelt. A pengyelre jön a muszuj, – Kolozsvár környékén bagazia a neve, – a kalotaszegi viselet e legjellemzőbb darabja, amelyet a leány, pártával együtt, a konfirmációtól kezdve visel. (27., 28.)

B.-hunyadi menyecske. (27)




Kalotaszegi köténysarkok s visntai nyakkendő. (VI. tb.)

Pengyelen a muszuj. (B.-Hunyad).
A muszuj vagy muszuly, fél szoknya (ez úgy értendő, hogy elejéből egy kötényre való hiányzik; eredetileg egész szoknya volt, csak utóbb hagyhattak el belőle, miután az a rész, a fölibe kötött köténytől úgy sem látszik), amelynek alsó szegélyére belül arasznyi széles színes (piros, sárga, zöld) posztót varrnak, azután a szoknyát elől felhajtják, úgy, hogy a szoknya belső oldalán a színes posztó és a pengyel egy része is látható; elől köténynyel takarják el a pengyelt. A muszuj színe sötét, fekete vagy kék (Hunyadon), az ővnél sűrű ráncba van szedve s a ráncok a muszuj ővkötőjében egyesülnek; az ővkötő Bánffy-Hunyadon zöld, vidékén piros. A kötő alatt, körülbelül két ujjnyira, a ráncokat kockázás, szedés vagy darázsolás fogja össze. Leányok, menyecskék muszujszegő posztója piros vagy sárga, az idősebb asszonyoké zöld, az öreg asszonyoké fekete. Ujabban, Bánffy-Hunyadon, divatos a mintás plüs (bársony) muszujszegély, de ez nem olyan szép, mint a posztó. A posztó szélessége változó, néhol keskenyebb, másutt husz centiméternél is szélesebb. A posztót ki is szokták himezni; leggyakoribb hogy rávarrják a tulajdonos nevét és a készítés évszámát. Mákón a kis tíz-tizenkét éves leányok is hordanak muszujt, ami nagyon kedves.


Pengyelen a muszuj. (B.-Hunyad). (28)

Torockói kötény. (Zentelke). (29)
A kötény vagy kötő (VI. tb.) rendesen olyan színű és olyan anyagú, mint a muszuj, de voltak ezelőtt nagyon szép zöld posztókötények, piros torockói csipkével diszítve. (29.) Ma már, sajnos, ilyeneket nem csinálnak. A kötény is sűrű ráncba van szedve s ezeket a ráncokat is darázsolás, szedés vagy kötés tartja össze. A kötény szélét színes pántlika futja körül három oldalt; vagy egyszínű (piros, sárga, kék vagy zöld) vagy virágokkal díszes. A kötény két alsó sarkába egy-egy nagy rózsa kerül, rendesen ugyanolyan a pántlikából, mint amilyen az oldalán van, de néha csipkéből (torockói csipke), néha gyöngyökkel diszítve s középen hárász bojttal. A rózsát néha még két szalaggal varrják körül, úgy, hogy a rózsa mintegy keretben van; Mákón e keret fölé, néha kisebb keretben egy másik rózsát is tesznek.
Ünneplő a gyócsfersing a sűrű ráncba szedett, a vizelt (mert nedvesen redőzik) fehér szoknya. (30., 31.)

Gyócsfersing. (B.-Hunyad). (30)
Ma már ritka a váll vagy füzős váll, a piros posztóból készült kis mellény fekete csipkedíszszel, mely elül piros szalaggal volt összefüzve; ennek a mellébe és hátába fa vagy vas volt bevarrva, halcsont helyett. (32.)
A kalotaszegi viseletről írja munkatársunk, Kriesch Aladár: «A kalotaszegi viselet, különösen a női viselet, nemcsak a közönséges értelemben vett festői, – hanem, hogy úgy mondjam: arhitektaonikus. Az ország sok egyéb táján van még népviselet, mely úgy rajzbeli karakterénél,valamint színeinek eleven akkordjainál fogva erőteljes, ép stílust mutat. De a kalotaszegin kívül egy sincsen (s ebben a tekintetben még az oláh is messze mögötte marad), amelynek alapprincipiumát az képezné, hogy vonalaiban, szabásában az emberi test tagolásához, annak vonalaihoz alkalmazkodjék! Ezt a costume-öt még az antik görög sem találta volna barbárnak. Figyeljük meg, mint símúl az ing a törzs idomaihoz, s miképpen vannak az újjak beillesztve, jelezve a karok különállását a testtől! Mily gyönyörű lesz ennek következtében a karnak minden mozdulata. Az elül felhajtott szoknya, a «muszuj», lendületes vonalában miképpen adja meg a medence rajzát, a szoknyák sokasága nem csinál felfordított tölcsért a nőből, hanem a lábak mentén leomolva, harmonikusan zárja be a silhouette-t, míg a piros csizma megadja a keleties nuance-ot az egész viseletnek.»


Kalotaszegi női viselet s a párta (Körösfő, M.-Gy.-Monostor, B.-Hunyad). (VII. tb. a.)






Kalotaszegi női viselet s a párta (Körösfő, M.-Gy.-Monostor, B.-Hunyad). (VII. tb. b.)
A fehérnépnek is van mejjrevalója, (34 és VII. tb.) még pedig hosszú és kurta. A hosszút manapság már nem is készítik, a még meglévőket hordják, de csak öreg asszonyok, vasárnapi templomozáskor. A kurta mejjrevaló csaknem olyan, mint a férfiaké, diszítésében sincs különbség. Sajnos, a szép formás, csipkés mejjrevaló (35. 36.) már kiment divatból; ez zöld vagy fekete posztóból készült, piros vagy sárga csipkedíszszel, körülprémezve feketén. Darócot vagy condrát is használnak a nők. A leányok karácsonykor fehér daróccal, pártásan mennek a templomba. Ugy az asszonyok, mint a leányok csizmája piros, csak Hunyadon kezdenek újabban a városi szolgálatból hazakerült leányok fekete csizmát viselni. A csizma zöld selyemmel van kivarrva. (37)

B-hunyadi hajadonok, templomozás után, gyócsfersingben, pártával. (31)
Templomozáskor leányok és fiatal menyecskék szélesen kibontott tarka virágos keszkenőt viselnek jobb kezükben, legjobban szeretik a rojtos szélű kendőket. Bal hónuk alá is szorítanak egy rojtos selyemkendőt, amit nem szabad lehullatni, – így őrzik mozdulataik illedelmes voltát.


Gyócsfersing (Bogártelke és B.-Hunyad.) (30)
Fejükre szintén szines, virágos kendőt kötnek; templomozáskor elül kötik meg, máskülönben hátrakötve viselik s ez sokkal szebb, mert szabadon hagyja a nyakat. Leányok, a konfirmációtól kezdve a lakodalomig, pártát tesznek vasárnaponkint. (38 és VII. tb.) A párta két-négy ujjnyi széles vasabroncs, sürűn kirakva arany pillangós üveggyöngygyel, gyöngyház csigával; a párta hátulsó részéről különböző színű sallangok, pántlikák, gyöngyöskötők s bojtok («boszintó») lógnak le. A pártát Hunyadon vízszintes állásban viselik, egészen a homlokon; a falvakban hátradülő rézsutosan helyezik a fejre.

Fűzős váll. (Kalota-Szt.-Király.
A mennyasszony (IV. VIII. tb.) dulandlét visel s ezt viseli mindaddig, míg keresztelőre nem viszik első magzatát; finom fehér patyolat fátyol, két sarkában (az egymással átellenben lévő sarokban) kivarrott diszítéssel. A dulandlé («tulle anglaise») díszítő szegését színes pamutból az úgynevezett «berliner»-ből vagy mint ők mondják hárászból varrják; köröskörül többnyire egyszerű, ritka kockás vagy háromszöges dísz fut végig a fátylon s a sarkokat a mejjrevaló hátsó részének középső díszéhez sok tekintetben hasonló himzés tölti ki. Itt is van egy nagyobb rózsa- vagy tulipánalakú középdísz, mely a sarokból indul s leveles száron ül két oldalt rózsákkal és georginával; a rózsából levélfüzérek nőnek ki, két oldalt lecsüngve s fent egy másik kisebb rózsa. A diszítés uralkodó színe a vörös; rajza széles nagy formájú, többnyire tulipán, amelybe sokszor országcimer van varrva. Egyéb virágdísz is előfordul; például a két alsó tulipán csak az ágak kiindulási helyét jelöli s az ág felett is, alatta is, van egy-egy rózsa; vagy csupán egy rózsa felső részéből indul ki az ág, amelyen különböző színű kis rózsák váltakoznak. A gömbölyű vonalas minták mellett előfordul a szögletes forma is; ez a «szál után varrott» varrottasokra emlékeztet egyenes vonalú tört konturjaival, meg van ezen is az egy főágon és a két mellékágon ülő öt virág, mellékágakkal; színe majdnem egészen vörös, csak a szárak zöldek. A színösszetétel s a foltelosztás általában ügyes; egy világos és egy sötétebb szín egymás mellett, ez a jellemző. Majd a tengely emelkedik ki sötét foltjával, majd a sötétzöld kelyhű nagy rózsa, világosvörös külső része, két oldalt ugyanolyan világosszínű rózsával, ád világos foltot az alatta s fölötte lévő levelek sötét tömegétől körítve. Egy kendőn a nagy középrózsa az alatta lévő két tulipánnal és két rózsával simul össze egységes színfolttá, körülvéve levelek sötét foltjával s az egész körül ismét világos foltot képeznek a virágok és lent ismét sötét folt van a tulipánok alatt. Mindez fejlett izlésre vall.

Nyárszón. (33)
A dulandlé alá jő a gyöngyös csipkével lekötött, színes staniol-lemezekkel és piros hárászdíszszel ellátott főkötő, amely alighogy keresztül tetszik a fátylon. A fátyollal, a dulandléval körül kötik a fejet, a nyakon egyszer körülcsavarják s hátul úgy omlik le sarokig (VII. tb.)
Nincs a világon nép, akinek festőibb lenne a viselete.

Kalotaszegi dulandlék. (VIII. tb. a.)
Kalotaszegi dulandlék. (VIII. tb. b.)


B.-hunyadi selyemvarrású mejjrevaló. (34)


(35)


Csipkés mejjrevalók, B.-Hunyadról és Zentelkéről. (36)
A «mejjrevalók» kapcsán emlékezzünk meg egy tipikusan magyar, a gyáripar elül szintén tágító, rohamosan pusztuló mesterségről, a szűcsmesterségről. Hat-hét régi szűcscsel találkoztunk Kalotaszegen, abbahagyták mesterségüket, «nem győzzük, amióta begyütt a vasút!» Akinek még aránylag jól menne, akinek meg volna a kellő kis anyagi tehetsége, mint ők mondják, a «kitartása» hozzá, gondolkozik már az is, – mint például Kati Márton, az értelmes, ügyes bánffy-hunyadi szűcs, – hogy holmi egyéb, jövedelmezőbb, versenyképesebb kenyérkereset után nézzen. Lám, Kati Márton azon tanakodik, hogy valami kis szatócsüzletet nyisson, mert a gyáriparral nem győzi a versenyt a «mesterség». Milyen is hát az a mesterség?

B.-hunyadi zöldselyem varrású piros csizma. (37) a) b) diszítés a lábfején; – c) diszítés a csizma kérgén.
Ugyancsak Kati Márton oktatott ki bennünket, mint lesz a berbécs bőrből a mejjrevaló.


B.-hunyadi, pártás hajadon. (38)

Körösfő faluból.
A szűcsmesterség egyszerű szerszámai a következők: rámaláb s rajta a félkézvas; kaszaszék (kaszapad, láb, járom, kés); olló, csipkéző kalapács, csipőfogó, szabókés, török vagy törkővas, lyukasztó, csipkéző, horgosvas (kákó, bőrtörő vas); a hammas (hamvas) kád, áztató kád, korpatartó. (39)
Már most halljuk magát a mestert.
A berbécsről lehúzza a mészáros – tömlőre nyúzva (amikor kifordítja bőréből az állatot) vagy hasítva – a bőrt s azon nyersen átvesszük tőle. Első sorban lefejtjük (kifejjük) róla a zsírt, kaszával, a rámán, aztán árnyékos helyen, a színben, kiterítjük rúdra; amit tömlőre nyúztak, azt pálcikókkal peckeljük ki s úgy kerül rúdra (pálcikát dugunk a fejbe, mellbe, farba s a két lábba). A szárítás négy-öt napig tart, aszerint, milyen zsíros a bőr. Kiszárítás után, amikor a bőr «meg van tömegesedve», a mester szakmányokba osztja a földolgozandó anyagot s kikészítés végett átadja a segédnek. (Egy szakmány huszonöt darab bőr s ennyivel egy nap végez egy ügyes ember).



A szűcs mester szerszámai B.-hunyadon. (39) a) Kaszaszék. – b) Kaszakés. – c) Horgas vas. – d) Törkő vas. – e) Csipkéző. – f) Lyukasztó. – g) Csipő-fogó. – h) Szabókés.
A segéd az áztató-kádban, tiszta hideg vízben, tizenkét óra hosszat áztatja a bőrt, – azután kimossa először ugyanabban a vízben, majd újított vízben áztatja ismét, másnap reggelig. Másnap reggel kihányja a kádból, csorogni, a bakra; miután kicsorgott, tajigába dobja s elhúzza a «húsoló helyre», a színbe. Egyes darabonként, – mintha ostort pattintana, – kicsapja belőle a vizet, rámára szorítja, keresztbe s hosszába «behusolja» és amelyikkel végez, azt, ismét árnyékos helyen, rúdra veti.
A napi szakmány, a huszonöt darab behúsolása után, a mester vizet melegít, sót, timsót, vitriololajat, hamuzsírt s dercét előkészítvén, csávát (pác) kever és evvel a csávával, az áztató-kád borítódeszkáján, a segéd, az inas segítségével, bedörzsöli a bőröket keresztbe hosszába s meghintvén dercével, összehajtogatván, egy üres kádba veti. (Egy szakmány csávájához kell: tizenöt kupa víz, vagy tíz krajcár ára só, háromfertály kiló timsó, három borivópohár vitriololaj, öt krajcárra hamuzsír s jó négy kiló derce.) Bekészítés után, a megmaradt csávát ráöntjük a kádba helyezett bőrökre.

Körösfő faluból.
Másnap, ha jó idő van, a bőröket, szőrire, kiteregetjük sorjába az udvaron a földre, hogy a «főd zsírján száradjon»; amikor «testet fog a bőr», amikor nem ugrik már össze, az inas megforgatja s már most szőrivel vannak fölül.
Rendes iparos, «akinek kitartása van», pihenteti az így bekészült bőröket, mert jobb, tartósabb s kidolgozásra alkalmasabb a pihent bőr. A hiuban, száraz helyen pihen, csomóba rakva, ötvenivel, százával.
Már most, ha szükség van bőrre, megyek a hiúba, kiválasztom s ledobom, «bekenésre». Ez is a segéd dolga; szakmányonkint (egy szakmány: berbécsbőr tíz darab, báránybőr tizennégy) bekeni tiszta vízzel, – a kenést csepüvel vagy a rongyból kötött «mosóval» végzi, – s elteszi pihenni negyvennyolc órára, hogy megpuhuljon. Amikor puha, «kisarkalja» (sarkával ráhág s úgy húzza, nyújtja, kézzel); sarkalás után darabonkint felhurkolja kötélre s horgos vassal kihorgolja, – azután kikaszálja, hogy egyenlő puha legyen, se «acintos», se «doblott» ne maradjon. (A kérges bőr az «acintos»; amelyik hámlik, az a «doblott».) Kikaszálás után egyenkint nyújtjuk ki a rámán s kipattogtatjuk a széleket kézi kaszával. Kinyújtás után tiszta buzakorpával vegyített fehérkővel (alabástrom) bedörzsöljük s egyenkint kiszíneljük a rámán, először hosszában, azután keresztben s harmadszor is, hogy szép szabályos legyen, hosszában. Végül kiporoljuk s kész. Számbaveszi a mester.
Kalotaszegi kozsókok és mejjrevalók. (IX. tb. a.)
Kalotaszegi kozsókok és mejjrevalók. (IX. tb. b.)
Szakmányonkint, a segéd fizetése egy forint húsz krajcár, ehez húsz krajcár borpénz és két-három pohár szilvapálinka.
Már most megyen a bőr szabás alá. A mester, «belátás szerint», szín után válogat a bőrök közül. Kozsóknak, paraszt (üres, nem kivarrott) munkának valót piros bőrrel, egyszerű szironyozással; jobb bőrt butorbőrrel – s a legjobb, a legszebb színű bőrből készül a «dufla elejű mejjrevaló» karmazsinttal s lakkal díszítve «hunyadi-paraszt»-nak, – mert ezek nincsenek «selymezve». Selymezettett csak leánynép s legényember visel. Gyöngébb juh- és báránybőrből készül a «selymes»: a bimbós, a körmösbimbós, az egy rend csillagos, két rend csillagos, gyorgyinás, meg a koszorús. Legparádésabb az «egészcifra», azon még «paradicsommadár» is van. (34).
Irhának, zöld szironynak, zsebrevalónak a döglött juh bőrét használjuk, mert a zöld szironyt s az irhát, azt magunk készítettük régente. Ma már… azt se érdemes.
Hogy az irha mint készül?
A bőr béáztatódik, aztán nyolc napra a «hammasba» tesszük («hammas» egy földbe ásott hordó s benne víz, oltott mész és szitált cser-, gyertyán-, tölgy- vagy bükk-hamu; egyszer megtöltve, elszolgál egy esztendeig) s naponta kétszer a kanálrúddal megforgatjuk. A hammasból rúdrahányjuk, úgy, hogy leve a kádba visszacsuroghasson; aztán rámára feszítjük, egyik oldaláról, félkézvassal, lehúzzuk a szőrt, másik oldalát meghúsoljuk, – tiszta vízben kimossuk, detto behúsoljuk, aztán, hogy tisztuljon, tyúkganés vízben (ami a mésztartalmat választja ki a bőrből) áztatjuk egy félórát, detto behúsoljuk, – mert az irha három húsolást kiván, – s huszonnégy órára begyúrjuk a rendes csávába. Ha ez megvan, kiteregetjük s beszárad. Aztán nyirkos helyen, teszem a pincében, «megnyirkol» s «hajnalosan a harmat is megnyirkítja». Aztán, csak mint a többivel. De ennek fehérítés nem kell, mert színének a volt gyapjas részét hagyjuk.
Hogy mire kell az irha? Öreg emberek bundáját s mejjrevalóját irhával ékítjük, a bunda varrásait, véle födjük bé az újjasbundán, meg a juhászbundán.
A szirony pedig? Az a szép zöld?
Éppen mint az irha: koppad a hammasban nyolc napig s az első behúsolásnál mogyorófából hasított abroncsra húzzuk spárgával, «málészem köré kötve hurokra», – a vizet kifejjük belőle félkézvassal. Kifejés után béöntjük tiszta vízzel és sebesen bedörzsöljük szalámiasóval, aztán «tiszta eredeti rézről reszelt porral behintjük, amit Váradról, a harangöntőtől hoztak»; letesszük, úgy az abroncson, a pincébe, egy kád víz fölé, mint a födőt. Másnap reggel kitesszük a napra, száradni vagy egy órahosszára. Amikor az óra letelt, félkézvassal lekotorjuk róla a rézport, – kész a szirony.
Így volt régen. Ma már megcsinálja külországban a német, gyárban, firnájszos zöld föstékkel. De olyan is az!… Hanem hát olcsóbb, annyi szent.

Damos faluból.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages