PENDELY

Full text search

PENDELY
A polgári divatban a 19. század közepén hagyták el a fűző alól az alsó inget. Európa-szerte általánossá vált a fűző felett viselt egyrétegű ing (Cunnington, C. W.-Cunnington, Ph. 1981: 71, 81), de használatban maradt az alsótestet takaró ingrészlet, az ingalj is. Hasonlóképpen zajlott le ez a folyamat a parasztasszonyok hosszú ingéből kettévált inggel és pendellyel. Mivel a hosszú ing – a felsőruhák szabásának változásával összefüggésben – több ízben is divatos volt, nehezen dönthető el, hogy a paraszti öltözködésben 602megjelenő változatai melyik divathullám eredményeként maradtak használatban, és mikor fejeződött be kettéválásuk. Talán reálisabb lenne, ha csak a közelebbi időszakban, a 18–19. század fordulóján használatos hosszú ingekből levált pendelyekről szólnánk, azonban előfordulhat, hogy az önálló pendely megjelenése valahol egy korábbi korszakhoz kötődik.
A hosszú ing kettéválást jelző, két részből összevarrt változatáról, a pendelyes ingről, 1458-ból tudunk először. Takáts Sándor (1961: 227) szerint a 16. században már teljesen különálló ing és ingalja mellett továbbra is használatban maradt a finomabb felsőrészhez durvább anyagból varrt ingalja, azaz a pendelyes ing, szoknying is. A mellévarrott ujjú ingnek ilyen, csupán alsóruhaként viselhető, durvább anyagú ingaljjal összevarrt változatait szinte napjainkig hordták a Csík megyei, a moldvai csángó és a hétfalusi asszonyok.
Néhol finomabb anyagból szabták az ingaljat is, mint a torockói darázsolt ingvállhoz a vele azonos anyagból varrt pendelyt. Az ilyen típusú pendelyes ingek valamikor nyári felsőruhaként is szolgálhattak. A szlavóniai kebél finom ingaljának elejét – az előbbitől eltérően – be sem ráncolták, amikor felsőruhaként szerepelt amúgy is kötényt kötöttek elébe. Ezt az időszakot a kebél emelt mellvonala alapján az empíre divat idejére tehetjük (Gáborján A. 1969b: 176–181). Az empíre máshol is nyomot hagyott a paraszti öltözködésben, pl. a Vas megyei Pornó női öltözetének vonalvezetésében is felismerhetjük hatását (Dömötör S. 1957c: 628–629).
A váll és az ingváll terjedésével a hosszú alsó ing szerepe egyre csökkent, szükségtelenné vált, és a rövid derekú felsőing rögzítésére az alsótestet fedő ingalja, pendely gallérja magasított is lehetett. Ilyen volt a K. Csilléry Klára (1958: 171–197) által megörökített, rövid derekú inggel viselt széles pártázatú faddi pendely is. A Tolna megyei példához somogyi, veszprémi párhuzamok vonhatóak. De távolabbról Komárom, Nógrád, Gömör megyéből (Fél E. 1942: 94) vagy a nyugatabbi Kapuvárról is ismeretesek a szélesre szabott pártázatú, egyes helyeken ráadásul vállpántos pendelyek (Horváth T. 1967: 222).
Az ilyen pendelyek széles gallérjukkal nemcsak a fűző szerepét vehették át, hanem, egy későbbi fázisban, a szaporodó alsószoknyák súlyát is átterhelték a vállra (Fél E. 1936: 23). Ezeket a feladatokat az eleve a mellénnyel összevarrt pendelyek, a lajbis, pruszlikos pendelyek is elláthatták, amelyek egy időben az Európa-szerte viselt pruszlikos-szoknyás öltözködéshez igazodtak (Hanika, J. 1937: 52–65). Pendelyrészük derékban ráncolt volt, hogy a szoknyát szélesítse, mint pl. a szlavóniai magyar falvakban használatos mejjes vagy derekas pöndő (Gáborján A. 1969b: 186–187).
Akkor azonban, amikor a karcsú derék és az igen széles szoknya volt a divat, gyakrabban mégis a két részből álló alsóruhákat viselték. A magyar paraszti női öltözet pedig – több polgári divatváltást is elszalasztva – megtartotta ezt az idővel már „parasztossá” is vált jellegét. Ebben az öltözködési formában – ha a mellénnyel viselt ing alatt egy alsóingnek nem is volt szerepe – szükséges maradt az alsótestet takaró, különálló pendely.
A felsőruhák alatt elhanyagolható volt a sosem látható alsók külleme, ezért a pendelyt sűrű mosást is tűrő durvább anyagból szabták, és gyakran régies formájukat is megőrizték. A legegyszerűbb pendely egymás mellé varrt vászonszelekből állt. Ilyen egyenes derekú pendelyt használtak pl. a Dunántúlra Bukovinából áttelepült szárászi asszonyok. Szokásosabb volt azonban, hogy a keskeny vászonszelek közé egy harmadik szél átlós felezéséből szabott két, esetenként több eresztéket is illesztettek, ezekkel bővítették ki 604alul a pendelyt. Előfordult, hogy a pendelyt derékon egyszerűen madzaggal körülkötözték, és a madzag feletti részt visszahajtották mint Szárászon, Nagybalogon vagy Érsek-vadkerten (Morvay J. 1957a: 279–282). Volt, ahol a derékvonalba szúrt lyukakba (To-rontál vm.), esetleg a pendely derekán is átemelve (Csík, Zemplén vm.) fűzték a madzagot a következő lyukba. Gyakoribb volt, hogy vagy csak a pendely elejét és hátát alkotó vászon visszavarrásával derékon pártázatot képeztek – ha az ereszték csak a pártázatig ért –, vagy – ha az ereszték belefutott a derékvonalba is – a pendely felső szélén teljesen körbeérő gallért alkottak. Ez esetben elöl nyílást hagytak a madzagnak a galléron, amelyen sokfelé hasítékot is vágtak.

60382. ábra. Női vászonruhák, pendely: 1. vállas pendely (v. Nyitra m. [?]); 2. korc nélküli pendely, Érsekvadkert (Nógrád m.); 3. vállal összevarrt pendely, Lábod (Somogy m.); 4. korcos pendely, Őrhalom (Nógrád m.); 5. pendely, vászonszélbe fűzött madzaggal (v. Csík m.)
A pendely a felette viselt szoknya jellegét volt hivatott hangsúlyozni. Ha a csípőt illett szélesíteni, a rendszerint vastag anyagból varrt pendelyt még vissza is gyűrték a gallér alá. A turai nők ilyen célból négy szélből varrták pendelyüket, és gallérját szélesen varrták vissza. Ahol pedig a szoknya harang alakját kellett hangsúlyozni, az ereszték háromszögét jóval a csípő alá toldották be, mint pl. Nagybalogon. A pendely hosszát szintén a helyi szoknyaviselet szabta meg. A legújabb pendelyek az alsószoknyák felé közelítettek. Ezeket 4–6–8 szélből ráncolták széles gallérba, hasítékuk elöl volt. Csökölyön még szélesebb pendelyt viseltek, amelyet tűráncba szedtek, eleje ráncolatlan volt, hasítéka hátra került. A hasonló pendelyek a Dunántúlon voltak gyakoriak. A MNA 313-as számú térképen szépen kirajzolódik a pendely és a századunk fordulóján jellemző öltözködési struktúrák összhangja. A rövid, sokszoknyás, parasztos tájakon a pendely is rövid és bő, míg a hosszabb ruhákról ismert, polgárosultabb tájakon a pendely is követi a szoknya hosszát, akár bokáig is érhet.
Ekkoriban már újabb, polgári eredetű fehérneműk is megjelentek paraszti használatban, közöttük az alsóinget és pendelyt is kiváltó kombinék és az alsónadrágok. Ezekkel azonban nem járt együtt a korabeli polgári öltözködési szokások egyidejű átvétele.
A 13–14. században, a fehérnemű megjelenése ellenére, gazdag és szegény egyaránt meztelenül aludt (Braudel, F. 1985: 317). A 16–17. században a főnemesi rangúak hagyományleveleiben fellelhetőek férfi- és női hosszú hálóingek, hálósapkák és hálósubák is (Radvánszky B. 1986: I. 39), amelyek azonban csak ebben a társadalmi közegben lettek általánosak. A 18. századi Európában a közemberek nappal használt ingükben és – a hajviselettől függően – hálósapkában, hálófőkötőben aludtak. A schlaf-rok, a pongyola hazánkban csak a 18. század végén terjedt a német és magyar szabók műhelyéből (VeML 1799. Veszprém vm.), paraszti használatukat azonban forrásaink nem említik. Emlékezet szerint a nógrádi parasztok még a múlt század végén is nyáridőben mezítelenül, hűvösebb napokon nappal viselt alsóruhájukban aludtak. S ahol már ekkor megkedvelték a kombinékat, mint a szatmári kisnemesi falvakban, kombinéban is aludtak. Itt a divattal haladó asszony hálókabátot is varratott magának, amit azonban csak betegen vagy szállóvendégként vett fel.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT