UTAK, HIDAK
UTAK, HIDAK
A közvagyon részét képezték az utak, gátak, hidak, valamint a települést, szőlőhegyet, temetőt körülvevő kerítések, s az azokon átvezető kapuk is.
Falvaink, mezővárosaink útjairól szemléletes képet festenek a 17–18. századi útleírások. Különösen a nyugati utazóknak feltűnő az utak elhanyagoltsága, a vendégmarasztaló sár, a kövezett járdák hiánya. A járdákat még nagyobb mezővárosokban is a sáron végigfektetett pallók pótolták (Ecsedi I. 1912: 173; Antalffy Gy. 1975; Ackersdijck, J. 1987: 37; Paget, J. 1987: 145, 154). Vízjárta helyeken nagy jelentősége volt a közmunkával emelt gátaknak, s falvaink, mezővárosaink nélkülözhetetlen létesítményei voltak a folyókon, patakokon, árkokon átvezető, gyakran helyi ácsok által készített kisebb-nagyobb hidak. Mocsaras területek vízfolyásain gazzal meghordott, összekötözött nádkévéken, ún. „bőr- vagy bürühidakon” keltek át (Györffy I. 1908: 5; Szentmihályi I. 1947b). A vízfolyásokon, 241árkokon olykor csak egy-két gerenda vagy palló, máskor híd vezetett keresztül. Kivájt fatörzsből készült a beregi vízjárásos tájakon a bödönyös híd (Babus J. 1959: 40–41). Az egyszerűbb, ácsolt fahidak a patakba levert cölöpökön keresztülfektetett gerendákból és az azokra fektetett pallókból álltak, egyik vagy mindkét oldalukon karfával (Antalffy Gy. 1975: 259).
Nagyobb fesztávolságú hidaknál a pillérként szolgáló cölöpöket ácskötésekkel kapcsolták össze egymással, s a rajtuk keresztülfektetett gerendákra feküdtek fel a pallókat tartó hosszirányú gerendák. A cölöpök elé a zajló jégtáblák terelésére szolgáló védő ácsolatot helyeztek (MNL 2: 537). Főként Erdélyben terjedtek el a fedeles hidak, amelyek esős időben a falusiak társaséletének színterei voltak. A fedél azonban elsősorban a híd ácsszerkezeteit védte az időjárás viszontagságai ellen (Balogh Ilona 1935: 63; Gáll I. 1970: 28–30; MNL 2: 537). Hazánk területén ilyen fedeles híd volt az egerfelnémeti zsiliphíd, amelynek már csak fénykép őrzi emlékét (HmM II: 604–605). A fahidak legfejlettebb változatai a 18. század második felében és a 19. század elején emelt erdélyi vonórudas fahidak voltak, melyeknek a 45 méteres fesztávolságot is áthidaló s a korabeli Európában újításnak számító feszítőszerkezetét ugyancsak fedett építmény védte (Gáll I. 1970: 26–28; MNL 2: 537– 538).
Kőből vagy téglából készült, a pilléreket bolthajtással áthidaló, egy- vagy többnyílású hídjaink már rendszerint mérnöki tervek alapján készültek, akárcsak a bonyolultabb fahidak. Építésüket szakképzett kőművesmesterek vállalták. Mellvédjüket gyakorta díszíti Nepomuki Szent János szobra. A jellegzetes kőépítkezési területeken azonban helyi, tanulatlan kőművesek is készítettek kisebb boltíves hidakat, mint pl. a Balaton-felvidéken.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
