I. FEJEZET. Pázmány Péter.

Full text search

I. FEJEZET.
Pázmány Péter.
Az ellenreformáczió vezérei. Pázmány Péter származása. Ősei. Gyermekkora. Áttérése a katholikus hitre. Szántó István. Pázmány tanulmányai. Bellarmin. A gráczi egyetem. Pázmány tanári munkásságának emlékei. Hazatérése. Forgách bibornok halála. Pázmány primási jelöltsége. Versenytársai, Pázmány turóczi prépost. Kinevezése esztergomi érsekké. Az alsó papság ügye. A főesperesi látogatások. A papnevelés. A bécsi Pázmány-intézet. A római német-magyar kollégium. A nagyszombati convictus. A jezsuiták. A nagyszombati egyetem alapítása. A főpapok hagyatéka kérdésének rendezése. Az egyházi javak elidegeníthetetlensége. Az esztergomi érsekség jövedelmei. A Pázmány alatt tartott nemzeti zsinatok. Pázmány a római kúria biráskodása ellen. A királyi kegyuri jog. Az erdélyi püspökség ügye. A primási jogkör kibővítésének kisérlete. Versengés Pázmány és Esterházy Miklós nádor között. Pázmány és a protestánsok. Az ellenreformáczió eszközei. Pázmány hazafisága. Kemény János Pázmányról. Pázmány erdélyi politikája. Ideálja a hitében egységes Magyarország. Egyéni tulajdonai. Könyvtára, palotái. Pázmány az irodalomban. Az egyházi irodalom jelentősége e korban. A protestáns irók fölénye a XVII. század elején. Pázmány fellépése. Polemikus munkái. A Kalauz. Pázmány nyelvezete. Szónoklatai. Imádságai. Polemikus rendszere. A Kalauz hatása. A protestáns irók válaszai a kalauzra. Pázmány katholikus irótársai. Lépes Bálint. Balásfy. Káldi György. Bibliaforditása. Veresmarty Mihály. Megtérése. Művei. Pázmány hatása a katholiczismus feléledésére.

AZ ELLENREFORMÁCZIÓ vezérei különböző utakon törtek a czél felé. Eddig inkább politikai küzdelmeikről emlékeztünk meg. Már itt is említenünk kellett Pázmány Pétert, noha II. Mátyás korában csak néha tünik fel alakja a politikai harczosok soraiban s csak a korszak végén kezdődik elismert vezérszerepe. Pedig tulajdonkép vezér volt már ekkor is, hanem a tudomány, az irodalom s az egyházi reformok terén.
Már az egykorúak ősének emlitették azt a Pázmánt, ki Szent-István korában Koppány ellen harczolt. Családjának régi előkelőségét okiratok bizonyitják. „Én is szinte oly magyarnak tartom magamat, mint akárki” – irja Pázmány Thurzó nádornak, midőn 1616-ban czáfolnia kellett a felső-magyarországi szereplése miatt ellene zúditott vádakat – „hazámnak nemzetemnek böcsületit s csendességét szeretem és Istentől óhajtva kérem. Az nemességnek is privilégiomit szeretem és tehetségem szerint oltalmazom, mert noha most az sok hadak között megaprósodott az Pázmány nemzetség, de azt megbizonyithatom, hogy Szent-István király idejétől fogva, jószágos nemes emberek voltak az eleim. Az anyám Massai nemzet volt, az nagyanyám Csáki Miklós leánya volt; Ártándi Kelemen, Czibak Imre közelvaló atyafiai voltak az atyámnak. Azért soha bizony az nemesség privilegioma ellen nem törekedtem, ne is adja Isten, hogy törekedgyem.”* E védelemre szüksége volt Pázmánynak nem csupán az egykorú protestáns nemességgel szemben. Ha elfogulatlanul akarunk itélni róla, nem szabad elfelejtenünk, hogy alapjában véve családjára s rendjének kiváltságaira büszke nemes volt, kinek vérében volt a magyar érzés.
Frankl, Pázmány Péter levelezése. (Mon. Hung. Hist. I. oszt. XIX. k.) 26.
A protestantizmus legnagyobb magyarországi ellenfele mint kálvinista szülők gyermeke született 1570 október 4-én Nagyváradon. Anyját korán vesztette el, atyjának második neje, Toldy Borbála, katholikus vallásu volt. A bihari alispán családja ekkor a Báthoryaktól támogatott ellenreformáczió befolyása alá került. Szántó István, az első magyar jezsuita hatásának tulajdonitható az, hogy Pázmány Péter tizenharmadik évében katholikussá lett. Szántó inditotta meg a magyar földön az első polemiát jezsuita és protestáns irók közt, mint téritő, tanitó és pap önfeláldozó buzgalommal élt hivatásának. Példája hatással volt Pázmányra.
Az ifjú convertita, ki a nagyváradi protestáns gymnasiumban kezdett tanulni, a jezsuiták kolozsvári intézetében folytatta tanulmányait. Tizenhét éves korában a rend tagjává lett. Krakóban, majd Bécsben töltötte el a próbaidőt s a bécsi rendházban hallgatta három évig a bölcsészeti előadásokat. 1593-tól kezdve négy éven át Rómában tanulta a theologiát. Midőn Pázmány Rómába ért, Bellarmin volt a collegium rectora. Igaz, hogy Bellarmin már a következő évben (1594 november 25.) elhagyta Rómát,* de azért a kor legnagyobb katholikus polemikusának tanitásait nem felejtette el a fogékony magyar jezsuita. „Hasznos dolog, ha az eretnekek észreveszik, hogy a katholikusok táborában nem néhányan, hanem sokan vannak, a kik velük bátran szembeszállani merészelnek” – ezt tanitja Bellarmin nagyhirű disputatiójában s Pázmány megjegyezte szavát.
Döllinger-Reusch, Die Selbstbiographie des Cardinals Bellarmin. (Bonn, 1887.) 140.
1597-ben előljárói Gráczba küldötték, a hol egy évig tanulmányi felügyelő volt, majd három éven át a philosophiát tanitotta az egyetemen. 1601–1603-ig Magyarországban tartózkodott, de ujra visszahivták Gráczba mert előljárói itélete szerint jó elméjü s itéletü, okos, tudós, a philosophia s a theologia tanitására alkalmas ember volt. Tanitotta is a philosophiát egészen 1607 végéig, midőn Forgách érsek kérésére Pázmányt hazájába küldötték.

Részlet Pázmány Physicájából.
A kézirat eredetije a budapesti egyetemi könyvtárban.
(Olvasását l. a kötet végén.)
Tanári munkásságának emlékei reánk maradtak előadásaiban. Dialecticája, Physicája és Theologia Scholasticája a megujitott scholasticismus szellemében vannak irva. Ez irányt akkor leginkább a jezsuiták művelték s közülök kiváltak Valencia és Vasquez, Pázmány római tanárai, a kiknek nyomán halad Theologiájában. Pázmány bizonyára jól érezte magát Gráczban, Ferdinánd főherczeg székhelyén. Örömmel szemlélte az ellenreformáczió diadalmas haladását s kedve telt tudományos és tanári munkájában. De mindez ki nem elégitette lelkét. Már Gráczban is hatni akart irataival hazájára, majd visszakivánkozott szülőföldére, hogy ott tért hóditson magának s szóval és tettel előmozditsa a katholicismus ügyét. Szinte kétségbe ejtették a hazai állapotok Rudolf életének utolsó éveiben, különösen Illésházy nádorsága alatt. „Megvallom az igazat – irja egy gráczi rendtársának 1609 márczius 23-án – látván azt, hogy gonoszul elveszett a vallás ügye, már-már elkivánkozom innen, nem mintha unnám a munkát s a küzdelmet, hanem mivel jobbat remélni alig lehetséges.” De rögtön összeszedi magát. Két nap mulva már igy kiált fel: „Szégyen boritja arczunkat a vallás hanyatlása miatt, de van isten az égben, és bár hullámok verik, nem sülyed el az a hajó.”*
E két levél Villeriushoz van irva. (Bécsi áll. levtár, Hungarica.)
Polemikus iratai miatt kitört ellene a rendek gyülölete az 1609-iki országgyűlésen; de Pázmány nem rettent vissza, Forgáchnak jobb keze volt a zsolnai zsinat ellen meginditott küzdelemben, a nagyszombati zsinat vezetésében s mind ama törekvésekben, melyek ekkor a protestantizmus hatalma ellen megindultak. Egyre növekedett a tudós, a merész s nagytehetségű jezsuita híre.
Forgách élete vége felé előkészitette Pázmány emelkedését. Midőn az érsek 1615 október 16-án meghalt, hamar elterjedt a hír, hogy Pázmány lesz az utódja. A katholikus rendek ajánlották, a nuntius erősen pártolta s Khlesl sem volt határozott ellensége. Pázmányt családjának előkelősége is segitette, de még többet nyomtak érdemei, mert a nuntius s mindazok, kik a magyar katholicismus sorsán aggódtak, gondosan mérlegelték a jelöltek érdemeit. Úgy hisszük, hogy a Gráczban szerzett összeköttetések is érvényesültek Pázmány érdekében. Ki versenyezhetett volna vele? Náprágy Demeter, a czimzetes kalocsai érsek s győri püspök, gyűlölt ember volt Mátyás udvarában. Atyafiságban volt Thurzóval s nem felejtették el szereplését az 1614-iki linczi gyűlésen. Hozzá még azt a hibát is elkövette, hogy egyebek közt Thurzó pártfogásától remélte kineveztetését. Lépes Bálint kanczellárt Khlesl annyira üldözte, hogy törvényszék elé akarta állitani. Nagyon is Thurzó-párti volt neki a nyitrai püspök. Érdekes körülmény az, hogy Telegdy János váradi püspököt Bellarmin pártolta, Pálffy Miklós prépost pedig előkelő családja pártfogásában bizott. Nem hiányoztak az ilyenkor szokásos rágalmak. Rómába hamisitott leveleket küldöttek, melyeket állitólag Pázmány valamely magyar nőhöz írt. A vizsgálat kideritette Pázmány ártatlanságát. Hátra volt még a szerzetesi fogadalom akadálya. A jezsuita generális nem akarta, hogy Pázmány mint a rend tagja fogadjon el főpapi javadalmat. A curia tehát intézkedett, hogy Pázmányt a Sommascha-féle congregatio vegye fel tagjai sorába; e felvétel az új tagra nézve azzal a kötelezettséggel járt, hogy el kell fogadnia a királytól felajánlott egyházi javadalmat.
Nemsokára ki is nevezték turóczi prépostnak. Mint emlitettük, az 1613-iki országgyűlés kérte a királyt, hogy e prépostságot valamely érdemes egyházi férfiúnak adományozza. II. Mátyás tehát Forgáchnak adta a prépostságot oly kikötéssel, hogy az érsek a jövedelmeket a Jézus-társaságnak engedje át. 1616 ápril 25-én Pázmány lett a turóczi prépost azzal a kötelezettséggel, hogy a jövedelemből bizonyos összeget a nagyszombati jezsuita collegiumnak juttat s ha a törvény megengedi a jezsuitáknak az ingatlan javak birását, az egész javadalmat átadja nekik. Nem ily adományozásra gondolt az 1613-iki országgyűlés, midőn emlitett határozatát hozta. De Pázmány ezzel a magyar főpapok sorába emelkedett. 1616 szeptember 28-án a király kinevezte esztergomi érsekké s e kinevezést V. Pál november 10 ikén kelt brévéje is megerősité.
Pázmány a trienti zsinat szellemében akarta diadalra juttatni a magyarországi ellenreformácziót. Egyházmegyei és nemzeti zsinatokat hivott össze az egyház reformja érdekében. Mindenek előtt az alsó papság közömbösségén s életmódján akart segiteni. E tekintetben folytatnia kellett az 1611-iki zsinaton kezdett munkát. Pázmány érseki kormányának kezdetén a barsi kerület 33 papja közül csak 13 volt nőtlen és törvényesen fölszentelt.
Az 1628-iki zsinat börtönnel fenyegeti a papokat, kik házasságot kötnek s azokat is, kik paptársaik házasságát megáldják. Zsarnóczán a főesperes a vallási türelemnek igen sajátságos példájával találkozott. A katholikus pap osztozkodott a lutheránus prédikátorral a plébániai jövedelmekben, közösen használták a templomot, a szent edényeket és öltözeteket. Hasonló tapasztalatok következtében Pázmány az 1629-iki zsinaton figyelmeztette a papságot arra, hogy a nép körében uralkodó vallási közömbösségért és erkölcsi romlottságért gyakran a papok közömbösségét és botrányos életét kell okolnunk.
A zsinatok azért ismételten hangoztatják a főesperesi látogatások lelkiismeretes teljesitésének szükségét. Az 1628-iki zsinat figyelmezteti a főespereseket, hogy ne a lakomák s az illetékek beszedése, hanem a papok javitása s a hivek oktatása végett látogassák meg a plébániákat. Vajjon minő hatása volt a zsinatok határozatainak s Pázmány szigorának a botrányos életű, tudatlan vagy egyházaik iránt közömbös papokkal szemben? Erre nézve elfogadhatjuk Fraknói véleményét, ki úgy hiszi, hogy nem sikerült egyszerre kiirtani a meggyökerezett visszaéléseket de tagadhatatlan, hogy a további sülyedés és hanyatlás fel volt tartóztatva.
A legnagyobb akadály volt a papok hiánya. Pázmány egy VIII. Orbánnak küldött jelentésében kiemeli, hogy tűrni kénytelen a rossz életű papokat, mert különben a gyermekek keresztség, a felnőttek pedig gyónás nélkül mulnának ki s a papoktól elhagyott nép az eretnekekhez pártolna.
Ezért áldozott annyit a papnevelés czéljaira. 1624-ben nyilt meg a nevéről nevezett bécsi papnevelő intézet. A növendékek felvételénél különös tekintetben részesültek az Erdélyből és a török hódoltságból származott ifjak, a kik többnyire maguk is convertiták voltak, s arra voltak hivatva, hogy otthon terjeszszék vallásukat. Az első tizenkét növendék közül három volt erdélyi, a többi nagyrészt tót származású volt. Pázmány jól tudta, hogy a magyarok nem hajlandók a papi pályára lépni, azért édesgette őket egyebek közt azzal, hogy csinos ruhát rendelt a növendékeknek. Midőn 1627-ben a bécsi intézet növendékei közül először szenteltek papokat, Pázmány kijelentette, hogy mióta érsekké lett, soha sem volt nagyobb öröme, mint ez alkalommal. A Pázmány-intézet az esztergomi egyházmegyét látta el papokkal, alapítója a nagyszombati papnevelőt jelentékeny áldozatokkal fejlesztette, hogy az egész érseki tartomány számára neveljen papokat. A római magyar-német kollégium magyar növendékei számára is tett alapitványt s nemcsak itt, hanem más külföldi intézetekben is elősegitette a magyar ifjak nevelését.

A bécsi Pázmány-intézet.
Rajzolta Dörre Tivadar.
Ez alapitványok s törekvések következtében a papság száma s befolyása gyarapodott. Pázmány az alsó papság anyagi helyzetének javitására is tett jelentékeny alapitványt.
De nemcsak a papok nevelésével foglalkozott. Nagy-Szombatban szegény nemesek fiai számára convictust állitott fel. Nemsokára protestáns nemesek is oda küldötték gyermekeiket, a kiket az intézetet vezető jezsuiták sikerrel téritgettek. Egy másik nagyszombati intézet a nem nemes osztályok gyermekeiről gondoskodott. Pázmány folyvást gyámolitotta a nagyszombati jezsuita kollégiumot. Ugyanily intézetet alapitott Pozsonyban. Elősegitette a jezsuiták különböző missióit, továbbá homonnai, győri, szatmári, gyöngyösi és soproni kollégiumaik megalapitását. A pálosok reformatióján is dolgozott, mert e magyar földön született rend akkortájt botrányokkal okozott feltünést. A ferenczrendiek számára kolostort s templomot épittetett. A nőnevelés előmozdítása végett Olaszországból apáczákat hozatott Pozsonyba.
Legáltalánosabb érdekű alapitványát 1635 január 5-én tette. E napon dolgozó szobájába vezette Dobronoki és Forró jezsuita atyákat s átadta nekik a nagyszombati egyetem alapitására szánt összeget e szavak kiséretében: „Ime, a Jézus-társaság atyái utján kivánok Istennek felajánlani aranyat, tömjént és mirrhát.”
Több mint nyolczszázezer forintot költött Pázmány a különböző egyházi, iskolai s jótékony czélú alapitványokra és intézetekre. Példája a püspökökre is hatott.
Pázmány éber őre s gyarapitója volt az egyházi vagyonnak, hogy a főpapság minél többet tehessen a katholicismus érdekében. A főpapok hagyatékára nézve heves küzdelmet vívott a kamarával. A küzdelem eredménye az 1625-iki királyi rendelet volt, mely csak reményt fejez ki arra nézve, hogy a főpapok végrendeleteikben a véghelyekről is gondoskodni fognak, de különben a papnevelés czéljai vagy a szegény plébániák számára foglalja le a hagyaték felét. Pázmány sürgetésére állitotta ki II. Ferdinánd 1627-ben azt a nevezetes okiratot, melyben a maga és utódjai nevében igéri, hogy az egyházi javadalmakat ezentúl nem fogják zálogba vetni és világi czélokra forditni, hanem mindenkor érdemes egyházi férfiaknak adják. Eddig ugyanis nem így történt. Miksa király például a szentgotthárdi apátságot elzálogositotta Széchy Tamás lányainak. Pázmány azon volt, hogy visszaváltsa az elidegenitett egyházi birtokokat. A szent-gotthárdi apátságon akarta kezdeni, de Batthyány Ferencz özvegye erélyesen védelmezte a maga érdekeit, mig végre a kérdést egyességgel oldották meg, mely jó időre Batthyányné kezében hagyta az apátságot, de a katholikus érdekekről is gondoskodott egyebek közt azzal, hogy Batthyánynét s örököseit a protestáns prédikátorok elűzésére kötelezte. Midőn Forgách Zsigmond özvegye nem akarta átengedni a nagyváradi püspöknek Aszalót, mely hajdan egyházi birtok volt, Pázmány a Bulla in Coena Domini alapján egyházi átokkal fenyegette. Még kedvelt rokonait is visszariasztotta attól, hogy hajdani egyházi jószágokat szerezzenek. Midőn vissza akarták szerezni Kerekit, melyet a család János királytól kapott, Pázmány intette őket, hogy ne tegyék. „Ki tudja” – ugymond – „talán a szegény Ártándi Balázs és Ártándi Pál, a kik először azt a helyet az egyháztól occupálták, azért vesztették el fejüket is.” Pázmány ösztönzésére s vezetése alatt a magyar clerus visszanyerte hajdani birtokainak jelentékeny részét.
„Ne higyjék” – irja Pázmány – „hogy az egyházi javak elidegenitése könnyiti a közszükséget. Mint a mesebeli sas a Jupiter oltáráról elragadott áldozathussal parazsat vitt fészkébe, mely fészkét fiaival együtt lángokba boritotta, úgy okoznak kárt a világi czélokra forditott egyházi javak is.”
A kamarának megvolt az a törekvése, hogy az érseki jövedelem bizonyos részét állami czélokra forditsa. Reá akarta birni Pázmányt, hogy az érsekségbe való beigtatása előtt nagyobb terheket vállaljon magára, mint elődje. De Pázmánynyal szemben nem boldogúlt, sőt II. Ferdinánd alatt Pázmány még az újvári őrség fizetése alól is felszabadúlt s visszaszerezte az érsekségnek a pénzverésre való felügyelet czimén húzott jövedelmet, az úgynevezett pisetumot. Ily módon több ezer forinttal gyarapitotta jövedelmét, mely 1626 óta a 4500 forintnyi spanyol évdíjjal is gyarapodott. Vegyük még hozzá, hogy Pázmány jó gazda volt, maga kormányozta uradalmait, a legcsekélyebb részletre is kiterjesztve figyelmét. Ily módon könnyen adakozhatott közczélokra, megmaradt jövedelméből még fényes udvart tartott s uradalmakat is vásárolt Morvaországban unokaöcscse számára. De az állam akkor oly szegény volt s oly sok bajjal küzdött, hogy Pázmány nem vonhatott meg minden segitséget tőle. E tekintetben azonban nem mondhatjuk áldozatra késznek; még II. Ferdinánd is neheztelt reá, hogy késedelmesen fizette a Csehországban táborozó ujvári huszárok zsoldját.*
Pázmány levelezése, id. h. 225.
Nem tagadhatjuk, hogy Pázmány mind ez emlitett törekvéseiben, melyek a papi élet reformjára, a jezsuita nevelés s befolyás terjesztésére, az állami czélnak az egyházi alá való rendelésére s az anyagi eszközök czélszerű felhasználására irányultak, hű maradt nevelőinek elveihez s rendszeréhez.
De még sem volt csupán jezsuita; egyházi és irodalmi munkásságában a nemzetközi katholicismus iránya egyesül bizonyos nemzeti törekvésekkel.

A nagyszombati egyetem.
Rajzolta Dörre Tivadar.
Nem arra gondolunk, hogy az 1630-iki s 1633-iki tartományi zsinatokat Bellarmin példájára hivatkozva nemzetieknek nevezte. Ez elnevezéssel azt akarta elérni, hogy a kalocsai érsek a saját egyházmegyéire nézve is kötelezőnek ismerje el a zsinati határozatokat. Telegdy érsek ugyanis ép úgy, mint elődje Náprágy az 1611-iki zsinaton, óvástétellel védelmezte metropolitai jogait az esztergomi érsek meghivásával szemben. De végre mégis megnyugodott abban, hogy a primásnak joga van zsinatra hivni a kalocsai érseket és suffraganeusait. E nemzeti zsinatok fogadták el az ország összes egyházaira nézve a római breviariumot és misekönyvet azzal a feltétellel, ha a pápa megengedi a magyar szentek miséinek és officiumainak felvételét. A római Congregatio birálata alapján a pápa 1636-ban elfogadta a magyar főpapi küldöttség munkálatait. Az 1634-iki zágrábi egyházi zsinat azonban tiltakozott az 1633-iki nemzeti zsinat ellen. Zágrábban nem akarták elfogadni a római ritust és erélyesen felszólaltak az ellen, hogy a horvátországi és szlavóniai főpapok hagyatékát egy magyarországi papnevelő intézet alapitására forditsák, mint a nemzeti zsinat határozta. E főpapok hivei más nyelven beszélnek mint a magyarországiak, illő volna tehát, ha hagyatékaikat a zágrábi, bécsi és bolognai intézetekre forditanák. A horvát papságnak ez a tiltakozása eléggé emeli Pázmány zsinatainak nemzeti jelentőségét.
De ebből a szempontból még fontosabbak azok az ellentétek, melyek egyházi ügyekben is kétfelé választották Pázmány s a curia diplomatáinak útjait. Midőn Hervoics Máté fehérvári prépost Pázmány határozatával szemben a nuntiustól kért segitséget s a nuntius Domitrovich zágrábi püspököt rendelte biróul, Pázmány igy irt a püspöknek: „Mint bizalmas barátomat, figyelmeztetem, hogy Magyarországban Luther ideje előtt, sőt a kereszténység felvétele óta, törvény és szokás azt rendelik, hogy a ki az ország rendes biráinak mellőzésével közvetlenül a római pápához fordúl, ha egyházi férfiú, javadalmait, ha világi, fejét veszitse. Ha nem nézném az apostoli szék tekintélyét (melyet tígy őrzök, mint szemem fényét), könnyű volna az országgyűlést oly határozatra birnom, mely Hervoicsot megfosztaná minden javadalmától.”*
U. ott, 181.
Midőn Balásfi Tamás megkapta a pozsonyi prépostságot s a pápától bullát szerzett, mely felhatalmazta, hogy a győri őrkanonokság jövedelmét tovább is húzhatja, Pázmány rosszallotta a királyi kegyúri jog e megsértését, noha Balásfit nagyon is pártolta.
Általában gondos őre volt a királyi kegyuri jognak. Pedig a curia ekkortájt azon volt, hogy csorbitsa e jogot. A consistorialis congregatio a magyar király kinevezési jogát csak a szoros értelemben vett Magyarország főpapi székeire nézve akarta elismerni, a czimzetes püspökökről pedig azt az elvet mondotta ki, hogy számukat nem szabad szaporitani s hogy a hitetlenek hatalmába jutott területeken fennállott püspökségekre nézve a szentszék szabadon rendelkezik. Pázmány ellenben figyelmeztette a királyt, hogy „bármely czimzetes püspökségre a magyar korona régi adományozási és kinevezési jogát az apostoli széknek nem engedheti át, hanem elődei példájára köteles a szent korona számára megőrizni”. Különösen heves volt a vita az erdélyi püspökség ügyében. Pázmány helyre akarván állitani e püspökséget, Simándit ajánlotta a királynak, ki 1634 elején ki is nevezte a kanonokot s bemutatta a pápának. Ekkor a római jogászok a czimzetes püspökökről hirdetett elvet Erdélyre is kiterjesztették, azt mondván, hogy a kegyuri jog, melyet Szent-István a püspökség alapitásával szerzett, nem foglalta magában a püspök kinevezésének jogát. Pázmány hiában bizonyitgatta az elvnek s alkalmazásának czélszerütlenségét s jogtalanságát, a pápa nem akarta megerősiteni Simándit. Pázmánynak e viták közben hirdetett elvei nem egyeztek Bellarmin tanitásával, mely szerint a fejedelem juha s lelki gyermeke a pápának, hanem a pap semmikép sem mondható a fejedelem fiának vagy juhának, mivel a papoknak megvan a maga lelki fejedelmük, a ki kormányozza őket nemcsak a lelki, hanem a világi dolgokban is.* De másrészt Pázmány nem akarta támogatni II. Ferdinándot abban a szándékában, hogy megszerezze magának az apostoli czimet. Attól tartott, hogy az apostoli czim a királyt az egyházra nézve kényelmetlen hatalmi törekvésekre ösztönözné.
Bellarmin mondása idézve Rankenél: Die römischen Päpste, II. 219.

A jezsuiták pozsonyi kollégiuma.
Rajzolta Dörre Tivadar.
Bármily nagyra becsülte az apostoli szék tekintélyét s a királyi hatalmat, mind a két irányban bizonyos korlátokat vont, melyeken belül szabadon akarta igazgatni egyházát. Nem csupán érseki tartományát értjük, mert Pázmány, mint primás és mint a szentszék született követe, a metropolita jogkörével nem érte be. Szerinte az esztergomi érsek a pápa helyettese, a kihez a püspökök ügyeiket az érseki forum mellőzésével terjeszthetik fel. Egyházi kiváltságai politikai jogaival együtt rangra nézve az ország összes zászlósai és főurai fölé emelik. Ezt az elméletet Pázmány irásban fejtegette s a gyakorlatban alkalmazta. Természetes, hogy a nádorokkal nem fért meg. Különösen Esterházy Miklóssal voltak kemény tusái. Esterházy nem akarta elismerni Pázmánynak azt az elméletét, hogy a királyi személynök az érsek helyettese s hogy az érsek rangban megelőzi a nádort. A harcz meg-megújult Esterházy s Pázmány közt, a nádor nem tartotta oroszlán természetünek uralkodni vágyó vetélytársát, mert szerinte az érsek azt bántja, a ki enged neki.

A pozsonyi jezsuita kollégium kapuja.
Rajzolta Dörre Tivadar.
Felirata a középen: PETRVS PAZMANY S(acrae) R(omanae) E(cclesiae) CARDINALIS, | ARCHIE(pisopus) COLLEGIVM HOC SOCIETATIS JESV. A két szélső oszlopfőn: ANNO CHRISTI MDC XXX.
A protestánsok még inkább gyülölték hatalmas ellenségüket. Mert Pázmány, mint életrajzirója megvallja, „a katholikus ügy érdekében nem elégedett meg az evangeliumi buzgalom fegyvereinek használásával, a földesurakat, a kik saját birtokaikról a protestáns prédikátorokat elüzték, jobbágyaikat büntetések- és birságokkal a katholikus egyházba inkább üzték, mint vonzották, szivesen támogatta. A világi hatalom támogatását is igénybe vette, a mennyiben azt az ország törvényei megengedték.” Tegyük hozzá, hogy a Pázmány felfogása szerint értelmezett törvények. Csakhogy a hatalom eszközeit több óvatosággal használta, mint kiméletlenebb elődje. A protestánsok az érseknek azt a nyilatkozatát terjesztették, hogy „jobb, ha az egész Magyarországot a vadak lakják, hogy sem mint az eretnekek”. Pázmány tagadta, hogy igy beszélt, szerinte a félreértett nyilatkozat igy hangzott: „Inkább akarja, hogy az ő jobbágyai pusztán hagyják az falut, hogy sem mint az ő templomon való igazsága ellen az parasztok a templomokat magoknak foglalják.”* Ez minden esetre lényeges különbség, de akármelyik félnek van igaza, nem a szenvedély perczeiben elejtett nyilatkozatok után kell itélnünk az emberekről.
Falsae originis motuum refutatio. 1620.

A „Falsae Originis Motuum Refutatio” czimlapja.
A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában őrzött egyetlen példányról.
Kemény János a legnagyobb melegséggel szól Pázmány hazafiságáról. Bethlen Gáborral és Esterházy Miklóssal együtt kora három nagy magyarja egyikének nevezi. „Pázmány mondja vala egykor nála létemben” – igy beszéli Kemény – „átkozott ember volna, ki titeket arra késztetne, hogy töröktől elszakadjatok, ellene rugoldozzatok, . . . mert noha im látod, édes öcsém, nekünk elégséges hitelünk, tekéntetünk van mostan az mi kegyelmes keresztény császárunk előtt, de csak addig durál az az német nemzet előtt, miglen Erdélyben magyar fejedelem hallatik floreálni, azontúl . . . mindjárt gallérunk alá pökik az német, akár pap, barát vagy akárki legyen.” Kemény csak a protestantismus üldözését hibáztatja Pázmányban, de különben „nemzetét és annak szabadságát szerető hasznos embernek” mondja, a ki „igen szomjuhozza vala az magyar nemből állatandó királyságot”.*
Kemény Önéletrajza, 247.
Keményt cserbe hagyta emlékezete, vagyis inkább elragadta tisztelete. Pázmány meg volt elégedve a dynastiával, és ép oly kevéssé kívánta a magyar nemből való királyságot mint Esterházy Miklós. Annyi igaz, hogy I. Rákóczi György korában Erdély iránt jóakarattal volt. Halála évében más szavakkal, de körülbelül ugyanazt irja Rákóczi Györgynek Erdély török politikájáról, mint a mit Keménynek mondott.* S bármint gondolkodjunk a Rákóczy iránt mutatott kimélet okáról, eljárása magyarázatánál számba kell vennünk a Keménytől emlitett hazafias megfontolást is. De nem szerette Pázmány a Bethlen korabeli Erdélyt, azt a protestáns országot, mely hatalmával támogatja magyar hitfeleit s veszélyezteti a katholicismust. A bihari alispán fia a magyar rendi alkotmány tiszteletében nevelkedett s nagyra becsülte azt a kiváltságok miatt is, melyeket egyházának biztositott. Csakhogy az ostrom, melyet az alkotmány védői a katholicismus ellen intéztek, abba a táborba sodorta, hol a magyarság ellenségei küzdöttek. A dynastia érdekei összeforrottak egyháza érdekével, azért volt oly nehéz neki azon az uton járni, melyen Thurzó György haladt, ki nádorsága alatt az alkotmányt s a trónt egyenlő hévvel védelmezte. Pázmány nem volt Richelieu, a ki azt mondotta, hogy az állam szempontjából a franczia hugenottát többre becsüli mint a spanyol katholikust. A téritő szerzetes buzgalmát megérezzük államférfiui törekvésein.
Miller, Epistolae Petri Pázmány, II. 210.

Pázmány nagyszombati palotája.
Rajzolta Dörre Tivadar.
Mégis egyoldaluság volna magyar érzelmét tagadni. A szerzetes rendekről irt alapvető egyháztörténeti értekezésében visszaidézi a régi Magyarország képét. „Engem szeretett hazám egykori virágzó állapotának emléke emel és vigasztal. Mily szép és örvendetes dolog volt látni a nagyszámú kolostorokat, melyek mint megannyi jól elrendezett őrhegyek őrizték az ország üdvösségét. Lakóik imádságokkal, könyekkel, bőjtöléssel és a szerzetesi élet egyéb ájtatosságaival leesedezték isten kegyelmét, eltávoztották haragját, s erős falak gyanánt vették körül isten házát. Nemzetünk ily módon az isteni pártfogás alatt boldog béke s jólét ölében élt. Most ellenben romokba dőltek a kolostorok s elköltözött tőlünk Isten kegyelme.”
Ilyennek óhajtotta Magyarországot, a mint e történeti képben rajzolja. Hitében egységesnek, versenyezve jólétben és vallásos buzgalomban Európa katholikus királyságaival. Ez nem volt Bethlen és a Rákóczi Magyarországa, de hányan voltak akkor, a kiknek hazafias ideálja kisebb-nagyobb mértékben össze ne fonódott volna felekezeti s dynastai vágyaikkal.
A dynasta önérzetét nem vesztette el Pázmány, midőn az alázatosság ruháját öltötte magára. Az ész, a rang s a származás hármas büszkesége hatotta át lelkét. Hamar fellobbant szenvedélye, az engedetlenség, az ellenmondás, vagy a hütlenség jelei vészes felhőket vontak magas homlokára s jaj volt annak, a kit az íves szemöldök alól kilövellő villámok sujtottak. De a kik kedvét keresték, dicsérték szeretetreméltóságát. Dúsan megrakott asztalánál hálás közönség hallgatta adomáit s sarcasticus ötleteit. Mindenkinek szolgálhatott tetszése szerint, mert neki is kedve telt sokfélében s volt miből költenie kedvteléseire. Tudós jezsuitái örömüket lelhették gazdag nagyszombati könyvtárában, melynek kincsei – a hagyomány szerint – Mátyás király könyvtárának maradványaival is gyarapodhattak volna, ha a budai pasa elfogadja a Pázmánytól felajánlott harminczezer forintot. Főuri vendégei jól érezhették magukat pozsonyi és nagyszombati palotáiban, sélyei és szent-kereszti nyaralóiban. Közülök talán azokat látta legszivesebben, a kiket ő téritett a katholikus hitre. Nem igen tudjuk meghatározni, hogy mely főuri családok hagyták el a protestantismust Pázmány reábeszélésére, de a XVII. század elejétől Pázmány haláláig harmincznál több protestáns főuri családot ismerünk, a kik katholikussá lettek. E körülményt nem csupán Pázmány hatásának kell tulajdonitanunk, hanem az európai áramlatnak is, mely a XVII. század elején ép úgy kedvezett a katholicismusnak, mint a XVI. században a reformácziónak.
De a toll volt Pázmány legerősebb fegyvere. Az irodalom akkor hatalom volt, történetünk kevés korszakáról mondhatjuk ezt oly mértékben, mint a reformáczió és ellenreformáczió koráról. A cselekedetek érdemének, a malasztnak, az úr vacsorájának, a szentek tiszteletének, a misének, a bőjtnek, a szentirás és a traditio értékének kérdései „lelkében jártak” az embereknek. Nem igen akart valaki az ily dolgokról hamisan vélekedni, mert féltette lelki üdvösségét. A kik pedig már biztosak voltak hitökben, örömest forgatták a vitairatokat, melyekből kiderült, hogy az ellenkező fél lelke a pokolra száll. Pázmány beszéli, hogy „Magyarországban fő renden való embereket nevezhetnék, kik fülem hallatára bátran mondották, hogy a török és zsidó üdvözül hitében, csak jól éljen”.* De Pázmány szavaiból is látszik, hogy csak kevesen gondolkoztak igy a keresztény felekezetek tanitásairól. Lényeges dolog volt tehát, hogy a theologiai irók melyik felekezet részén harczolnak nagyobb tömegben s nagyobb készültséggel.
Kalauz. 1623. 87.
Kevés volt a magyar könyv, ezt a panaszt halljuk a két ellenséges tábor mindegyikéből. Alvinczi Péter irja, hogy „az mi magyar nyelvünkön felette szükön vadnak az könyvek”.* Káldi György is igy szól vasárnapi prédikáczióinak előszavában: „Szerelmes hazámnak szükségét láttam, és oly szükségét, melynél nem tudom, ha nagyobb lehet . . . Az egész keresztyénségben alig vagyon oly nemzetség, melynek oktatására és lelki épülésére maga nyelvén való nyomtatott könyvek kevesbek legyenek, mint a nemes magyar nemzetnek.” Természetes, hogy mind a két fél a maga szempontjának megfelelő theologiai műveltség magyar nyelven való terjesztését óhajtja. Már pedig a XVII. század kezdetén jóval több volt a protestáns könyv a katholikusnál. Eléggé jellemzi a katholicismus akkori állapotát az a tény, hogy a XVI század utolsó két tizedében megjelent könyveknek talán csak kilenczedrésze származott katholikus szerzőktől.
Postilla, Kassa, 1633.
Pázmány fellépése megváltoztatta az arányt, és nem csupán a számok tekintetében. Többnyire „harczoló” könyvet irt, Kalauzát is igy nevezi.*
Prédikácziói előszavában.
A harcz volt igazi eleme; szenvedélyes természete, scholasticus műveltsége s tanárainak példája a polemiára ösztönözték. Kötelességének is tartotta a küzdelmet. „Lelkünkben jár”, – irja Kalauzában – „hogy az igazság mellett kitámadgyunk, az Isteni tudományért bajt álljunk, a bárány bőrrel béllelt farkasok ellen mind nyelvünkkel s mind szeges irásunkkal vitézkegyünk.” Bármenyire lenézte a szegényes prédikátorokat, kik ellene tusakodni mertek, igen ritkán történt, hogy ne fizette volna vissza a „soczéknak” csapásait. Számos harczoló könyvei közt legkiválóbb a Kalauz (1613), „a hol minden tudományának erejét megmutatta”, mint Pathai István mondja.* E hatalmas könyvben, mely termetes külsejével is tizteletet gerjesztett, összegyűjti tudományának és gondolatainak hadtestét, melyet kisebb irataiban portyázó csapatokban küldözött szerte szét. Velős rövidséggel ismerteti a Kalauz tartalmát a Rövid Felelet Két Calvinista Könyvecskére czimü müvében (1620): „Az Kalauz” – ugymond – „Szent Irásból, az régi Ecclesiának, és Szent Doctoroknak tanitásából, az, emberi okosságnak erős bizonyságából, az Luther és Calvinista vallásnak gyökerét kiszaggattya, és az Római igaz hitnek fondamentumit erőssen állattya.”
Hétfejü és tizszarvú fene bestián ülő . . . Babillónak tüköre. Pápa, 1626.

Pázmány kalauza második kiadásának czimlapja.
Az egyetemi könyvtár eredeti példányáról.
Már Zvonarics és Nagy Benedek szemére hányták a Kalauz szerzőjének, hogy kiirta Bellarmint. Annyi igaz, hogy Pázmány felhasználta Bellarmint, a kiről Veresmarty azt irja, hogy „szinte olyan a keresztyén hit igazságának mutogatásában, mintha fényes nappal egyenes és tágas országuton hordozna.” De nem csupán Bellarmint használja. Pázmány nem fitogtat eredetiséget, sőt némi büszkeséggel emliti, hogy nem új dolgokat hirdet. „A pókháló nem jobb a lépesméznél” – irja a Kalauz előszavában – „noha a pók béliből szövi légyfogó hálóját; a méh pedig virágokról szedegeti mézét; azon igyekeztem, hogy a Régiek nyomából ki ne lépjem, hanem az ő fegyverházakból vegyek diadalmas kardokat.” Nem hiában védelmezi theologiai rendszerében a hagyomány értékét. Oly világot akart gyújtani a magyar nemzetnek, mint a minőt hite szerint Bellarmin gyújtott Európa tudós közönségének. Czélja tehát különbözik a Bellarminétól s így előadásának módja is. Népies akar lenni, a nélkül, hogy lemondana a tudós koszorújáról. Az anyag világos elrendezésében és stilusában van eredetisége. Ily szépen irt, a mellett ily rendszeres theologiai munka még nem jelent meg magyar nyelven. A gyermekkori benyomások elevenségét érezzük nyelvén. Pázmány nem ok nélkül emlékezik meg vénségében annyi hálával szülőmegyéjéről. Egy 1626-ban megjelent könyvét ily szavakkal ajánlja Biharmegyének: „Negyven egész esztendeje leszen, mikor az Úr Isten engemet honomból, azaz őseimnek örökségéből kiszólita s egyházi állapotba választa. Soha azóta édes nevelő hazám feledékenységben nem volt előttem emlékezeted, sőt kivántam s kerestem abban módot, hogy velem való dajkálkodásaidat hálaadó szolgálattal valami részből megköszönjem.”
Valóban úgy látszik néha, mintha a negyven esztendőt otthon töltötte volna. Mintha nem járt volna messze földön, nem töltötte volna idejét Aristoteles, Aquino Tamás és Suarez rendszereinek tanulmányával. Mintha Bihar vármegye nemes tagjának nevelkedett volna, oly jóizüen, oly közvetlenséggel beszél dajkájának nyelvén. És „édes nevelő hazája” nyelvének friss érzékiségével oly szabatosság párosul, melyen meglátszik a latin klasszikusok ismerete s a dialektikai iskolázottság. Ki tudott „szegesebben” irni, mint Pázmány, ha kellett a szeges irás? De azért jól tudott „élni az asztalfőre való nemes és válogatott magyar szókkal”.* A logikai formalismus és magyaros bőség e sajátságos vegyülete meglepte s meghóditotta az egykorúakat.
Balásfi Csepregi Iskolájában (Pozsony, 1616) a fent idézett szavakat más összeköttetésben használja.
Toldy Pázmányt a magyar könyvnyelv megteremtőjének nevezi s talán úgy volna, ha prózánk fejlődésében minduntalan meg nem szakad a hagyomány fonala. De a legkülönbözőbb irodalmi korszakokban meriteni szoktak az irók abból a gazdag forrásból, melyet Pázmány nyitott az irodalomnak.
Gondosan ápolta stilusának magyaros szabatosságát, különösen, ha forditani akart. Kempis forditásához irt előszavában mondja, hogy „a szóllásnak módját úgy ejteném, hogy ne láttatnék deákból csigázott homályossággal repedezettnek, hanem oly kedvesen folyna, mintha először magyar embertűl, magyarúl iratott volna”.
Kalauzán s Kempis forditásán kivül Imádságos Könyve s Prédikácziói voltak legjobban olvasott művei.
Nem volt erős hangú szónok. Beszédeit a rhetorikai mozgalmasság mellett az indulatok bizonyos józan középszere jellemzi. A későbbi jezsuiták bámulták ugyan Pázmány okoskodásának erejét, nyelvének elegantiáját és bőségét, de hibáztatják, hogy elhanyagolja az indulat felkeltésére szolgáló rhetorikai mesterséget. Inkább világos és népies nyelvével hatott. Essaykhez hasonlitanak beszédei, melyekben általános erkölcsi fejtegetések a régi irók szokása szerint a történetek és példák halmazával vannak megvilágitva. Ha beszédeiben egyháza tanitásait ismerteti, kerüli a heves polemiát. E körülménynek is része volt abban, hogy a protestánsok is szivesen olvasták Pázmány Postilláját.*
Keczer Ambrus Naplója. Kiadja Nagy Gyula. (Magyar Tört. Emlékek, II. oszt. XXXIII. 282.)
Imádságos Könyve annyira megtetszett egy „csekély indulattól elragadtatott eperjesi prédikátornak, hogy nagyrészét maga nevével kinyomtatá Bártfán” 1609-ben.*
Pázmány beszéli Imádságos Könyve 1610 iki kiadásában.

Pázmány Péter tintatartója.
A gyulafehérvári Batthyány-könyvtár tulajdona.
Rajzolta Dörre Tivadar.
Pázmány polemikus iratai nem csupán nyelvének ereje miatt hatottak. Hitelveinek szigorú biztossággal kifejtett rendszerességében is volt valami parancsoló s elnémító. Pázmány nem ismerte a kételkedést. Többször emliti Luthernek „szive reszketését”, hogy hitetlenségét bizonyitsa. „Nem ilyen az állhatatos kősziklán épittetett igaz vallás. Nem ingadoz mint a nádszál, nem haboz, mint a szelektől felháborittatott tenger” – igy kiált fel Pázmány diadalmasan Kalauzában – „senki mi nálunk a maga tetszését, a közönséges értelemmel táborba nem szóllitja, s egyben nem köszörüli.”
Ez a nyugodt bizalom a tekintély parancsszavában, az elveknek sziklára épitett szilárd állandósága megkönnyitette a logikai fegyverekkel vivott polemiát a subjectivitása miatt szakadozott protestantizmussal. Hozzájárult még az, hogy Pázmány egyes hivei jobban voltak nevelve a theologiai vitatkozás mesterségére, mint magyarországi ellenfeleik. Nem ok nélkül mondja Balásfy a protestáns iróknak: „nem sok savát nyaltátok ti a Dialectikának”.*
Csepregi Iskola. Pozsony, 1616.
A protestáns irók is tanuskodnak a Kalauz nagy hatásáról. Milotai ugyan azt mondotta, hogy „méltatlan az Kalauz feleletre és nem érdemli, hogy valaki annak eltörlésére spongyát szerezzen.” De ez csak haragos beszéd volt, érezzük belőle, hogy Milotai szivesen látta volna az eltörlést. Kismarjai Veszelin Pál 1633-ban megjelent munkájában azt beszéli, hogy „miulta fogva felserdültem láttam és hallottam, minémű nagy kárt tett az Urnak nyája között Pázmány Péternek Kalauz nevű könyve.”*
Kegyes Istenes Beszélgetések. Debreczen.
A protestánsok azt a taktikai hibát követték el, hogy csak „csiripoltak a Kalauzon”, mint Pázmány mondja, de hozzá hasonló rendszeres könyvben Pázmány életében nem feleltek reá. Hanem Thurzó nádor s özvegye lefordittatták a könyvet latinra s Balduinus wittenbergai tanárral iratták meg a választ, mely Thurzó nádor özvegyének költségén jelent meg. Nevettek ezen Pázmány környezetében. „Mi nem küldünk feleletre való segitség kérni” – irja Balásfy – „se Német, se Olaszországban, házunknál vagyon értékünk, hogy nekik megfelelhessünk.”*
Epinicia Benedicto Nagy. Pozsony, 1616.
Ne legyünk azért igazságtalanok a magyar protestáns polemikusok iránt. Csapásaik sokszor érzékenyen sebeztek, innen a harag az ellenfél táborában. Talán Alvinczi Péter volt a legügyesebb Pázmány ellenfelei közt. A stilus nehézkessége bénitja Pécsváradi, Zvonarics és Nagy Benedek hatását.
Pedig Zvonarics és Nagy Benedek milyen jó ötlettel válaszolnak a Kalauz következő helyére: „Nem szenvedgyük, hogy akármely hosszú üstökű s rövid eszű kofa itélő mester legyen az szent írás dolgában.” Ezzel szemben a két protestáns iró Szent-Ferenczre hivatkozik, ki a fecskéket édes hugainak szólitotta s kérte őket, hogy hallgassák meg az Isten igéjét. Ennyivel azért okosabb volt Szent-Ferencz Pázmánynál.
Csakhogy az érsek fordulatos nyelvén ez az ötlet nagyobb hatást tett volna.
Pázmányról a legnagyobb tisztelet hangján beszélnek a korabeli katholikus irók, Lépes ép úgy, mint Balásfy. A szeretetreméltó Lépes nem vesz részt a polemiában, csak azon van, hogy az egyszerű s közepes ismeretű emberek számára magyar nyelven adja elő, a mi már másutt meg van irva. Igen érdekesek azok a „könnyű és tapasztalható példák”, melyekkel „nyilvánvalóvá és világosbá” teszi a dolgot.* Annál hevesebb és kiméletlenebb csatázó volt Balásfy Tamás, a ki erőszakosságai s kapzsisága miatt hirhedt ember volt az országban. De Pázmány pártját fogta s előléptette, mert becsülnie kellett Balásfy tanultságát, éles és gyors tollát. Balásfy polemikus érdességét az irás e szavaival magyarázza: „Felelj a bolondnak bolondsága szerint, nehogy magát okosnak tartsa.” Ez az idézet közkeletű volt akkor a hitvitázó irodalomban s Pázmány hiveivel együtt rajta volt, hogy kövesse az irás intését. Hanem a protestáns Pécsváradi Péter Salamonnal felelt az idézetre: „Ne felelj az esztelennek az ő esztelensége szerint, hogy te is hozzája ne hasonlittassál.”* Különben a protestánsok is inkább a Balásfy idézetét akarták követni.
L. Pokoltól rettentő és mennyei boldogságra édesgető Tükör. Prága, 1617. Ajánlás s 201-ik lap.
Felelet Pázmány Péternek két könyvecskéjére. Debreczen, 1629.
Káldi György volt a legjelentékenyebb iró Pázmány hivei között. A legnemesebb jezsuita hagyományok testesültek meg benne. Lemondott az egyházi javadalmakról, hogy rendje kötelességeinek élhessen. Tanitott, prédikált, téritett és irt. Az ellenfél tiszteletét is kivívta. Prédikácziói a modorban hasonlitanak a Pázmányéihoz, a nyelv tisztaságában és sima egyöntetüségében versenyeznek velük. Káldi leforditotta a bibliát, noha oktató intésében Károlyi Gáspárral szemben azt jegyzi meg: „nem szükség, hogy mindnyájan olvassuk a Szent Irást.” S mégis közzé tette a forditást, mert Károlyi forditása hatalmas hitterjesztő volt, a katholikusok tehát ellenszerről akartak gondoskodni. Még azok a protestáns irók is, a kik Károlyiról a legnagyobb tisztelettel és kimélettel szólnak, elismerik, hogy Káldi szabatosabb Károlyinál* Káldi szemére hányta Károlyi Gáspárnak és Szenczi Molnár Albertnek, a ki javitotta Károlyit, hogy „derék fogyatkozásaik miatt” forditásuk meg nem érdemli a szentirás nevét.* Erre azt felelte Dengelegi Péter Rövíd Anatomíájában: Károlyi forditását „Molnár jobbitotta, idő jártában tudós emberek által helyreállittathatik, de még akkor is nem leszünk olyan gondolatlan emberek, hogy az sidó és görög betünél az mi forditásunkat méltóságosabb polczra ültetnők, mint ti az ti deák forditástokat.”*
L. Ballagi Mór, A magyar bibliaforditások. (Nyelvtud. Közl. III. 70.) Vele szemben Rácz Kálmán, A Károlyi Gáspár és Káldy G. bibliaforditásai. Sárospatak, 1892. Kiss Ignácz, Káldi nyelve. (Értek. a M. Akad. Nyelvt. oszt., XI.)
Káldi: Biblia. Bécs 1626.
Fejérvár 1630.
Sokat foglalkoztak irodalmunkban Veresmarty Mihálylyal, a hajdani református pappal, a kit Pázmány megtéritett. Megtérésének története korrajzi tekintetben kiváló munka. De hiában keressük benne, a mit ily természetű vallomásoktól várni szoktunk. Az igazán vallásos lélek küzdelmének nem igen van nyoma Veresmarty elbeszélésében. Veresmarty „oly kézzel-lábbal volt, hogy kaszára, kapára, vagy kardra, kopjára termett inkább, hogy sem pennára”. Forgách Ferencz mint nyitrai püspök bezáratta a hatalmas erejű papot, mivel az „igaz keresztyén hitet gyalázta”. De Bocskai fölkelése kiszabaditotta Veresmartyt. A börtönt szivbeli sebbel hagyta el, melyet egyelőre titkolt. Bizonyos őszinteséget nem tagadhatunk meg Veresmarty elbeszélésétől. Igaz, hogy mint kálvinista börtönben sinylődött s az igaz hitre térve bátai apáttá és pozsonyi kanonokká lett. De azt is meg kell gondolnunk, hogy Veresmarty 1610-ben tért át, midőn a protestantizmus elég hatalmas volt és meglehetősen ellátta papjait. Azt sem kell elfelejtenünk, hogy Veresmarty új hitéhez állhatatos volt a megpróbáltatások idején. Az a szivbeli seb, melylyel a börtönt elhagyta, nem látszik oly mélynek, mint maga szeretné elhitetni. De elhihetjük neki, hogy az ellenfél okoskodásai oly csomóra vezették, melyet nem birt megoldani. A protestantizmus fiatalsága a katholikus hit régiségével szemben volt az első ok, a mely megingatta kálvinizmusában. Ez volt a katholikus polemikusok leghatásosabb érve. Veresmarty elbeszélése szerint Kanizsai János mondotta egy szép ősz kálvinista tisztviselő embernek: „Édes apám, bizony régiebb vagy hitednél.”* Sok protestánst némitott el az ilyen megjegyzés. Pécsváradi Péter beszéli, hogy „valamely Apostata az érsek udvarából haza szalad és fogdosd, miért lött Pápistává, mindgyárást ilyen szines okát adgya: „Azért ugymond, mert az mi eleink is Pápisták voltak, nem Calvinisták.”*
Veresmarti Megtérése Historiája. Kiadja Ipolyi, 8–31.
Id. m. 601.
Veresmarty hálás híve maradt Pázmánynak. Az Intő s Tanitó Levélhez függesztett ajánló levélben igy szól hozzá: „Csak az Ur Isten tudgya számát a lelki sok szép oltoványoknak, melyeket mind ékes irásival s mind élő szavával, szerén szerte Nagyságod oltogatott: kik közül én is egy vagyok.”*
Pozsony, 1639.

Káldi György.
Rajzolta Dörre Tivadar.
Pázmány hatását Alvinczi két nyilatkozatának szembeállitásával mérhetjük meg. 1616-ban, tehát Pázmány érsekké kineveztetése évében, igy szól az Itinerarium Catholicum szerzője: „Az Jesuiták suttomban Pozsonban és Homonnán lappangnak, mint valami éjjeli baglyok az barlangban, ekkédig még sokat nem használhattak munkájokkal s ez után is hiszem Istent, hogy minden practikájok füstbe megyen. Mert nem aluszik s nem is szunnyad az, ki őrzi az Izraelt.”* 1633-ban vége a bizalomnak, „az mostani magyarok” – irja Alvinczi – „kik ez veszedelmünkre fordult időben hanyat-homlok sietnek az Pápának hódolni”.*
Debreczen, 1616. 297.
Postilla. Kassa, 1633.
Pázmány fölemelte a katholicismust sülyedéséből, fejlesztette hóditó erejét s növelte hatalmát. Művének része van a kor politikai zivatarainak fejlődésében, s a politika fordulatai visszahatottak művének sorsára.*
A fentebbiekben minduntalan hivatkoznunk kellett volna Fraknói már többször idézett Pázmányának mind a két kiadására. Azért csak itt jelentjük ki, hogy felhasználtuk a nagy értékü történeti korrajzot. Továbbá Fraknóinak A magyar királyi kegyuri jog (Budapest 1895.) czimü munkáját is használtuk. Meg kell még emlitenünk Pulszky Ágost eszmékben gazdag essayjét Pázmány Péterről. (Olcsó könyvtár 234. sz.) Igen tanulságosak Bellaagh Aladár kiadványai Pázmány és Káldi müveiből. (Jeles Irók Iskolai Tára. 36, 38, 42.) L. még Szlávik, Képek Pázmány és elleneinek polemiájából. (Protestáns Szemle, V.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages