A MEZEI POSZÁTA. Sylvia sylvia (L.) 1758.
A MEZEI POSZÁTA.
Sylvia sylvia (L.) 1758.
Sylvia sylvia (L.) 1758.
[Motacilla sylvia L. – Curruca cinerea BRISS. – Sylvia rufa BoDD. – Motacilla dumetorum GM. – Sylvia cinerea LATH. – Sylvia fruticeti BECHST. – Stoparola cinerea BP.]
Népies nevei: A poszátákat fajilag nem igen különbözteti a nép; a következő elnevezésekkel illeti őket: csádészó (Vasm.); csóvánka (Nógrádmegye);* sövény bujó; csaláncsipegető; csaláncsapó (Erdély). Régi nevök: nyomorék (Schlägli szójegyzék).
* Csóván = csalán, csóványos = csalános és nem sovány szóból.
Jegyei: akkora mint előbbi; első evezője igen kicsiny, rövidebb mint a szárnyfedők, melyek – úgy a hátsó evezők is, különösen külső szélükön – fahéjszínűen szegettek; a szélső farktoll tulnyomóan fehér, a következőnek hegyén fehér foltocska; felül főszíne szürkésbarna, némi rozsdás árnyalattal, a fejtető aránylag legszürkébb; a fark és szárny sötétebb barnás; alsó test fehér, a begy halvány megyszínű, az oldalak agyagsárgás, ibolyásszürke árnyalattal; a tojó barnább, begye szürkésebb, agyagsárgásabb s nem oly ibolyás árnyalatú; a fiatalok a tojóhoz hasonlítanak, barnábbak mint szürkék, szárnyfedőik szegései rozsdásabbak. Csőr sötétbarna, az alsó káva töve sárgás; a láb és karmok sárgásbarnák; szem világosbarna.
Mértéke: H. 13,6–14,7; Sz. 7,2–7,7; F. 6,1–6,5; L. 2–2,15; Cs. 1,1–1,17 cm.
Úgyszólván egész Európában – kivéve a magas Északot – költ. Skandináviában a 65° é. szél., az Ural hegységben a 60° é. szél. alatt fekszik elterjedésének határa. Perzsiában, Turkesztánban szintén előfordul. Az Altáj hegységben élők sötétebb szürke fejűek s a Sylvia sylvia fuscipilea fajtához tartoznak. Nálunk igen közönséges; mindenütt, hol sűrű nem igen magas bokrok, élő sövények, tüskés bozótok vannak, találkozni fogunk vele. Különösen szereti az egyes alacsony bokrokkal beszórt búja réteket, gyepüket; mezőkön, utak mentén levő bokorrészleteket, sőt fasorok közelében fekvő bükköny-, luczernatáblákat is. Vágásokban szintén tanyát üt – még a hegyekben is – csak tulságos magasak és ritkák ne legyenek, hanem inkább jó sűrűek, s egyes magfákkal váltakozók.
Szálas, világos erdőkhöz nem vonzódik; ligetekhez, nagyobb kertekhez azonban annál jobban. Igen nagy számban láttam a Duna és Tisza luczernával beültetett töltésein, melyeken bizonyos távolságban rőzserakások feküsznek, és a hol fűzbokrok sem hiányoznak. Megérkezésének országos középnapja: április 13.
Elénk, fürge, bujkáló természete, énekének vidor, könnyelmű bevezetője – mintha csak azt mondaná: «Mit bánom én, hogy másnak gondja van» – dalolgatás közben való felemelkedése s leereszkedése, különösen jellemzik. Repte hullámos, gyors; csakhogy nagy távolságokra nem igen száll, inkább bujósdival tölti idejét. Farkát gyakran billenti s fejét ide-oda mozgatja; repülés közben is megcselekszi – főleg ha megijed s a bokorba vagy sűrű növényzet közé száll – hogy farkát megemelve mintegy ugrál a levegőben. Gyakran kiül valami gazbokor, ághegy tetejébe s derült hangon így hivogat: Hozd, vedd, vedd, vedd;* félelemét mély srá, rá, rá hangon fejezi ki.
ZEYK MIKLÓS feljegyzése.
Fészkét igen alacsonyan, sűrű gazba, csalános, szederindás bokrokba, luczernába, élő sövénybe rakja. Az építésnél fonnyadt növényszárakat, fűszálakat, háncsot, egyes lószőröket, barkát, pókhálót használ föl. Április végén, május elején 5–6 változékony szinű tojást rak. Barnásfehér alapszínűek s olajbarnásan, ibolyásszürkén pettyezettek, foltozottak a rendesek, de van zöldesfehér színű, zöldesbarnán és ibolyásszürkén foltozott, pettyezett fészekalj is.
Tojásmérték: H. 16,5–18,7; Sz. 13,6–14,2 mm.
A fiókák 13 nap mulva pillantják meg a napvilágot s jól elrejtett fészkökben gondos nevelésben részesülnek. Ha azonban mégis reájuk bukkanunk, az anyamadarak – a mit a többi poszáták is tesznek – mintegy ájultan, eleresztett szárnynyal lebegnek el fészkök tájáról, úgy hogy akaratlanul is reájuk fordítjuk figyelmünket; éppen ezt akarják, mert így szemünket a fészekről elterelik s e cselvetéssel nem ritkán megmentik családi boldogságukat. Juniusban másodszor költ. Szeptember első felében költözködik s ekkor a bükkönyökben, sűrű kukoriczákban, kender-, len-, kölestáblákon gyakorta látjuk a sűrű növényzetből ki s abba csakhamar ismét besurranni. A telet Afrikában töltik. Különböző rovarokkal, apró bogarakkal, pókokkal, hernyókkal, bábokkal, álczákkal él s bár őszszel a bogyókat sem veti meg, mégis a poszáták közt legkevésbbé ragaszkodik ez utóbbi falathoz s nem is szokott a kertekben, a málna, bodza, ribiszke stb. bokrokon megjelenni, mint a többiek.
Védelmét szinte fölösleges hangsúlyoznom.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
