mozgalmi dal

Full text search

mozgalmi dal: a történeti-politikai dal válfaja, amelyet időszerű közcél elérésére valamely több-kevesebb szervezettségű nemzeti-népi vagy osztálykeretek között folyó politikai mozgalom szellemi fegyverül használ fel. – 1. a kuruc, az 1848-as szabadságharc, továbbá a 18–19. század fordulójának nemzeti mozgalmi dalát inkább a történeti énekek vagy politikai dalok között tartjuk számon. – 2. az újkori mozgalmi dalok közvetlen és határozott társadalmi vonatkozásuk miatt önálló csoportot alkotnak. A társadalmi (osztály-) harc megjelenése arra vall, hogy a személyiség már a politikában is jelentkezik. A kutatás részben elhanyagolta, részben túlbecsülte, az elnevezések sem véglegesek még (demokratikus, pártos, ellenálló vagy tiltakozó, ill. forradalmi dal), mindenesetre két fő csoportjuk aránylag jól elkülöníthető: a mezei munkások és szegényparasztok agrármozgalmi dalai és az ipari dolgozók munkásmozgalmi dalai; mindkét csoportban vannak bérmozgalmi sztrájkdalok, amelyek részben közösek, részben el is térhetnek egymástól. A kortesdalok csak bizonyos szempontból tartozhatnak a mozgalmi dalok közé; nálunk a katonadalon belül nem jelentkezik a mozgalmi dal.
Katona Imre

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages