halászati jog

Full text search

halászati jog: a halászatot szabályozó, közjogi és magánjogi természetű törvények, ill. jogszokások összessége. A halászati jog a társadalmi-gazdasági viszonyok függvénye. A magántulajdon kialakulása óta írott törvény (ennek híján vagy ezt kiegészítve a szokásjog) szabályozta a halászóvíz és a halászeszközök tulajdonjogát, a más tulajdonában levő vizek halászatának lehetőségét, a zsákmányból való részesedés arányát. A honfoglalás korának szabad halászata már a 11. sz.-ban megszűnt: első királyaink halászóvizeket, halászó szolgákat adományoztak. Kálmán király – nyugati mintára – megkísérelte, hogy a halászatot királyi előjoggá tegye, de Mo.-on soha sem volt a halászat királyi haszonvétel (regale). A 13. sz.-tól egyértelműen földesúri magántulajdonba kerültek a halászóvizek, s kialakult annak tartozék jellege: a parti birtok függvényévé vált. Az egységes jobbágyosztály kialakulásával s az ezt kodifikáló jobbágytörvénnyel (1351) megszilárdult a halászat földesúri magántulajdon jellege: a jobbágy csak meghatározott szolgáltatások ellenében ( haladó) halászhatott. A halászóvíz általában nem tartozott a jobbágytelekhez; a jobbágyközség szervezte meg a határában levő vizeken a halászatot. Az elsőrendű halászóhelyeket (a cégéket, halastavakat) azonban a földesúr magának tartotta fenn, a maga eszközeivel halásztatta. A szabad királyi városok a királynak tartoztak szolgáltatásokkal; a halászcéhbe ( céhes halászat) tömörült halászok használták vizeiket. A 17–19. sz.-ban gyakran halászok vagy jobbágyközségek bérelték a földesúr halászóvizét, zsákmányhányad helyett készpénzfizetés ellenében. A bérlő halászat azonban az általános kapitalizálódás eredménye. Az úrbéri perek lezajlása után megalkotott halászati törvény (1888) átmentette a feudális jogból a halászóvíznek a parti birtokhoz tartozását, s a kapitalista vállalkozásokat segítette azzal, hogy a szomszédos vizek közös hasznosítására létrejövő részvénytársaságok (halászati társulat) jogává tette a hasznosítást. A halászati törvény az ármentesítések miatt jelentősen csökkent halállomány fokozott védelmét is célozta, így megszabta az általános tilalmi időt, az ívó hal fogásának tilalmát, eltiltotta bizonyos szerszámok használatát, s a csekély jelentőségű vizek korábban megengedett szabad halászatát is eltiltotta, szigorúan büntetve az engedély nélkül halászókat (orvhalász, loptoshalász). A felszabadulás után megalkotott törvények állami tulajdonná tették a halászóvizeket, s intézkedtek a halászszövetkezetek megalakításáról ( szövetkezeti halász). – Irod. Degré Alajos: Magyar halászati jog a középkorban (Bp., 1939); Andrásfalvy Bertalan: A paraszti halászati jog a Duna mentén Tolna és Baranya megyében (Ethn., 1970).
Szilágyi Miklós

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me