halálmadár

Full text search

halálmadár: A kuvik (lat. Athene noctua) megjelenése, ill. hangja országszerte általánosan elterjedt hit szerint szerencsétlenséget vagy halált jelent. Ennek megfelelően legelterjedtebb táji elnevezése a halálmadár vagy halál-bagoly (a dévai csángóknál táltosmadár). A baj a hit szerint általában abban a házban következik be, amelyikre a halálmadár rászáll: a házban levő beteg vagy bármelyik családtag, esetleg máshol lakó közeli hozzátartozó hamarosan meghal. Egyes helyeken csak három kuvikolás jelent halált. Ismert az a hit is, hogy aki nappal halálmadárat lát, vissza kell térnie útjáról, mert balszerencse fogja kísérni. A halálmadár álomban való megjelenése is jelenthet halált. – A hit hasonló formában szinte egész Európában ismert, és összefüggésben van a halott lelkének általánosan elterjedt, már az ókorban is ismert madáralakban való elképzelésével, valamint a halott lelkét a túlvilágra szállító madarak képzetkörével. A magyar halálmadár mindenesetre e tágabb körbe tartozik bele. Kérdéses azonban, hogy a hozzá fűződő haláljósló, szerencsétlenséget hozó hiten kívül volt-e szerepe a múltban mint a lelket a túlvilágra vivő madárnak, vagy pedig mint a lélek megjelenési formájának. ( még: halál, lélek, halál előjelei) – Irod. Róheim Géza: A halálmadár (Ethn., 1913); K. Kovács László: A kolozsvári hóstátiak temetkezése (Kolozsvár, 1944).
Pócs Éva

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me