halál

Full text search

halál: a halál beálltát megelőző és követő cselekmények mindegyikének hagyományos rendje alakult ki. E cselekmények részint a halottal kapcsolatos, többé-kevésbé a gyakorlati szükségszerűség megszabta teendők, részint a hozzátartozók viselkedésére és a halottas házra vonatkozó rendszabályok ( előírás, tilalom) megtartásai. Mindezek hátterét a halottal és a halállal kapcsolatos igen régi, Európa-szerte általánosan elterjedt hiedelmek adják. Ezek kialakulását és fennmaradását elősegítette részint a halál tényének megmagyarázhatatlansága még a 20. sz.-i paraszt szemében is, részint a eset által kiváltott rendkívüli pszichikai állapot a hozzátartozókban. Mind a hiedelmek, mind a hiedelem-hátterű cselekmények nagy része igen régi és tájilag – egész Európa viszonylatában is – igen kevéssé variált. A halotti szokások hagyományos rendjébe tartozó cselekmények egy részének hiedelem-háttere ma már nem világos, nem tudatos, más részéhez másodlagosan fűződött hiedelem-jellegű magyarázat. Mégis kikövetkeztethetők azok az alapvető elképzelések, amelyeken a közelmúltból ismert, halállal és halottal kapcsolatos cselekmények és hiedelmek alapulnak: A halál nem hirtelen, hanem fokozatosan következik be; a holttest egy ideig az élő sajátságaival rendelkezik. A halott lelke egy darabig a testben vagy a test közelében tartózkodik, majd a túlvilágra távozik, ill. maga a halott él tovább a sírban ( lélek). A halott minden tartozéka tisztátalan. Mindezekkel összefüggésben a halottat tisztelet és félelem övezi (tehát el kell látni a neki járó dolgokkal, de visszajárását meg kell akadályozni; a halált meg kell könnyíteni és siettetni kell). A temetkezés mint társadalmi szokás elsősorban a tiszteletet tartja életben, a félelem már inkább csak értelmét vesztett gesztusokban nyilvánul meg. A magyar nyelvterületen a halálesettel kapcsolatban a következő eljárások és hiedelmek a legelterjedtebbek: Országszerte ismert hit, hogy tollas párnán, tollon nehéz meghalni. Ennek megfelelően szokás volt, hogy a párnát kivették a haldokló feje alól, vagy letették őt a földre. Szintén általános hit volt, hogy sem a haldoklót, sem az éppen elhunytat nem szabad sajnálni, siratni, mert nehezen halna meg; visszasírnák (újra feléledne és másodszor sokkal nehezebben halna meg). A halál megkönnyítése érdekében sok helyen szentelt gyertyát adtak a halott kezébe. Annak az elterjedt nézetnek megfelelően, hogy a halott az élőket magával viheti (azok utána halnak), előfordult, hogy a haldoklót vagy az éppen meghaltat kérték, hogy vigye magával özvegyét, árváit. Néhol a szopós gyereket a halott anya mellén megszoptatták, hogy utána haljon. Csecsemő halála esetén gyakori volt, hogy az anya arcába fejt egy kis tejet, hogy az elapadjon. – A halál beálltakor a legelső tennivalók közé tartozott az ablak kinyitása, az óra megállítása és a tükör letakarása. Az ablaknyitás célja még a 20. sz.-i hit szerint is az, hogy az eltávozó léleknek szabad útja legyen. A tükör letakarását (bármivel, újabban fekete kendővel) mai napig életben tartotta az iszonyat attól, hogy a tükörben is lássák a halottat. Szerepe volt annak a törekvésnek is, hogy a halott ne lássa meg saját magát – ez megnehezítené távozását. Ma e két motívum mellett sok egyéb indokolás is ismert (pl. ha valaki belenézne a tükörbe, sárgaságot kapna stb.). Az óra megállítása újabb keletű szokás; valószínűleg a kézenfekvő analógia (élet megszűnése – óra megállása) hozta létre. Mindhárom cselekmény hasonló formában és magyarázatokkal Európa-szerte elterjedt. A halottal kapcsolatos teendők nagy részét a gyakorlati szükség hívta létre. Az áll felkötése általános volt, hogy a halott rendes arckifejezése megmaradjon. Az állfelkötő kendőt leoldás után különböző mágikus célokra használták, pl. a boszorkányperek tanúsága szerint elterjedt szerelmi varázsló eszköz volt. A lábak összekötése a normális testhelyzetben történő megmerevedést célozta. A szemlezárás általánosan elterjedt szokását (két hüvelykkel, gyakran pénzérmékkel; Kisküküllő megyében e célra készített cserepekkel) is részint ilyen törekvés tartotta életben, valamint a halott merev tekintetétől való iszonyodás. Országszerte – és Európa-szerte – elterjedt hit, hogyha a halott szeme nyitva marad, „vár valakit maga után”. A halott lemosása kötelező érvényű, általánosan elterjedt szokás volt. Általában nem családtag, hanem rokon vagy szomszédasszony végezte; néhol a férfi halottat férfiak mosdatták. Sok helyütt működött a lemosást különböző juttatásért végző halottmosó asszony. A halott szakállát leborotválták; arcát gyakran ecetes ruhával „húzták le”, hogy szép színe legyen. A halottal érintkezésbe került valamennyi tárgyhoz tilalmak és előírások fűződtek. Azt a ruhát, amelyben meghalt, családtag nem használta tovább; általában a szegényeknek adták. A szalmát, gyékényt stb. elásták, elégették, a halottmosó vizet járatlan helyre öntötték; a szappant, fésűt eldobták vagy eltemették a halottal. A fésűtől a hit szerint a haj kihullana, a szappantól, halottmosó víztől sárgaságot kapnának stb. Az állfelkötő kendőt gyakran szintén eltemették a halottal; ugyanígy a szemlezáráshoz használt pénzt is. A halottnak és a földben talált maradványainak egyaránt mágikus erőt tulajdonítottak; ennek elsősorban a népi gyógyászatban van szerepe. Így pl. a gugás vagy golyvás betegnek a hit szerint háromszor meg kell érintenie a halott kezét, hogy meggyógyuljon; a reumás testrészt halottcsonttal kell dörzsölni; magtalanság ellen porrátört csontot kell enni. Az egész Alföldön általánosan használták a koponyát ijedtség gyógyítására. – Irod. Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások (Bp., 1925); K. Kovács László: A kolozsvári hóstátiak temetkezése (Kolozsvár, 1944).
Pócs Éva

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages