háborús katonadal, háborús katonanóta
háborús katonadal, háborús katonanóta: a → katonadal különálló csoportja, melyet háború idején időszerű szöveggel énekeltek. A legtöbb háborús katonadal békebeli katonadal átalakítása, tematikus csoportjaik is hasonlók, de bőven van új alkotás is. Szoros rokonság fűzi az előző időszak → csatadalaihoz, elsősorban az ütközetek leírásában (Galícia köröskörül füstölög; Szólnak ott az ágyúk, csattognak a kardok...). A Monarchia korábbi balkáni háborúinak dalai is felújulhattak (Boszniában hull a magyar rakásra...), sőt esetenként a → negyvennyolcas dalok (A csatában selyemzászlók lobognak...) és a → kuruc énekek (Jaj, Istenem, hol fogok én meghalni?...) is. A háborús katonadal lényegében az I. világháború katonadalait jelenti, a II. világháború daltermését nem ismerjük eléggé. A háborús katonadal többféle hatás eredője, széles körben volt elterjedve, és életfolyamata szinte lázasan felgyorsult: „a háborúnak, mint valami véres varázslónak egy intésére fölszabadultak a dalok; fölpattantak százados és évtizedes zárak... Nemcsak a katonák, a kisgyerekek, a lányok, mindenki dalol és dúdolja a nótákat; minduntalan és mindenütt megüti fülünket egy bakanótából kiszakított dallam- vagy szövegfoszlány” (Gömöri Jenő: A nagy háború katona nótái). Ez az állandó körforgás és változás az események függvénye ugyan, de a háborús katonadal nem háborús napló, hanem érzelmi visszhang. A változás legtöbbször nem is megy túl a nevek kicserélésén, és ugyanazok a szövegtípusok vissza is alakulhatnak békebeli katonanótává. A háborús katonadalok inkább csoportosíthatók tematikusan, mint időrendben, a kettő olykor egybe is eshet. Így pl. csak kevés dal szól a háború kitöréséről (Szerbiában megszólaltak az ágyúk; Montenegró fegyverben áll, megjött a háború...), legfeljebb ún. kincstári alkotások, melyek a többi uszító jellegű dallal együtt hamarosan ki is hullanak az idő rostáján. Némely esetben → történeti énekek (Életem áldozom a magyar hazáért; Veszélyben van a mi kedves, szép hazánk...) és népies → műdalok (El kell menni, mert szólít a haza; Már minálunk előre kell menni...) fejezik ki a háborúban való részvétel megokolását. Jóval népibbek a leplezetlenül bánatos hangulatú → búcsúdalok (Most akarnak a harctérre elvinni, Sajnálom a jó anyámat itthagyni...), nagyobb részük → sorozónótából van átalakítva (Sír az édesanyám, a szeretőm gyászol, Ellenséges ágyúgolyó választ el egymástól...), de még előképénél is jóval szomorúbb (Kis fegyverem búsan veszem kezembe, Hull a könnyem, mint a zápor a földre...). A harcoló katonák dalai is jórészt a békebeli → kaszárnyanóták átalakításai (Felmegyek a doberdói nagy hegyre; Sírhat-ríhat már az az édesanya, Kinek fia oda van a harcba...), olykor még a valóság vastörvényeit is áttörik (Barna kislány kiment a harctérre; Kedves édesanyám, ha fel akarsz keresni...). E háborús katonadalok szereplőinek száma sem több, mint egyébként (a katona, kedvese, anyja, bajtársai és feljebbvalói); a lírai hős, a harcoló katona legalább annyi szállal kötődik az otthonhoz, mint a helyszínhez (Írtam a babámnak szomorú tábori levelet; Nyugszok, anyám, nyugszok Galíciában; Siratják majd a pajtások, Hazahallik a sírásuk...). Magukról a harcokról alig tudunk meg valamit, annál gyakoribb a párbeszéd a katona és az ellenfél (Harmincnégyes, add ide a fegyvered!...), a közlegény és a feljebbvaló (Őrmester úr, mitől véres a lába?...), valamint a sebesült és az orvos között (Doktor uram, kérem szépen, Ne hagyja folyni a vérem!...). Minden a halál látomásába torkollik (Asztalos, készíts koporsót, Egy egész ezrednek valót!...), még a háború végét jelző dalok egy része is elsiratja a bajtársakat (Vége van a háborúnak, jönnek a katonák...), más részük a → szabadságos katonadal (Októberben jönnek haza a bakák...) átalakítása. A háborús katonadalok általában nem jutnak el a tiltakozásig. (→ még: békedal, → hadifogolyének, → hadirokkantvers) – Irod. Gömöri Jenő: A nagy háború katona nótái (Nagybecskerek, 1918); Kálmány Lajos: Történeti énekek és katonadalok (Bp., 1952).
Katona Imre
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me