gyűjtögetés
gyűjtögetés: olyan tevékenység, amelynek során az ember összegyűjti, megszerzi a léte fenntartásához szükséges természeti javakat, anélkül, hogy azok pótlásáról, további termesztéséről gondoskodna. A gyűjtögetés része a zsákmányoló gazdálkodásnak, amelybe a növényi és állati világból történő gyűjtögetésen kívül beletartozik a → halászat és a vadászat is. A gyűjtögetés alacsonyabb gazdálkodási fok a fölhasznált javakat pótolni törekvő, ezért a természet munkájába aktívan beleavatkozó, a természeti folyamatokat kedvezően befolyásolni igyekvő termelő gazdálkodásnál. A gyűjtögető életforma határai nem élesek. Olyan társadalmi alakulat nem ismeretes, amely kizárólag az állat- és növényvilágból való gyűjtögetéssel szerezte be szükségleteit, halászattal vagy vadászattal ne foglalkozott volna. A gyűjtögetés viszont erőteljesen jellemezheti bizonyos társadalmak élelmiszerszerző tevékenységét. A termelő gazdálkodásba való átmenet is fokozatos. – A 20. sz.-ban még világszerte éltek a gazdálkodásra jobbára alkalmatlan, ún. visszavonulási területeken olyan egyszerű, osztálynélküli társadalmak, amelyek anyagi javaikat túlnyomórészt gyűjtögetéssel szerezték meg (pl. a Kongó menti őserdők pigmeusai, a Ceylon szigeti veddák, az ausztráliai bennszülöttek egy része, a D-amerikai tűzföldi indiánok stb). – A gyűjtögetésnek különösen az emberiség történetének korai szakaszaiban volt igen nagy jelentősége. A hordákba tömörült embercsoportoknak általában nem volt állandó településük. Vándorlás során gyűjtötték össze táplálékukat és készítettek maguknak természetadta nyersanyagokból egyszerű eszközöket, használati tárgyakat. Később, ahol a természeti feltételek lehetővé tették, fokozatosan kialakult a növénytermesztés és az állattenyésztés, ami a táplálékmennyiség növekedését, fejlettebb társadalmi munkamegosztást és az anyagi kultúra gyarapodását vonta maga után. A fejlődés során az osztálytársadalmak különböző formáiban – az embernek a természettől való függése lazulásával párhuzamosan – a gyűjtögetés egyre inkább veszített gazdasági jelentőségéből, azonban még a legfejlettebb fokon sem tűnt el teljesen az emberiség életéből. – A magyarság történetének korai szakaszában (ugor kor) igen fontos szerepe volt a gyűjtögetésnek. A földművelés és az állattartás kifejlődésével visszaszorult, de a középkor folyamán mindvégig számba vehető összetevője volt a jobbágyság létfenntartó tevékenységének. Jelentősége akkor esett vissza ugrásszerűen, amikor Magyarország természeti viszonyai az újkorban átalakultak (az erdőterület nagyarányú csökkenése, pusztásodás, ármentesítés). Rendszeres tevékenységből alkalmivá, közösség jellegű foglalkozásból jobbára egy-egy specialista (pl. → pákász) vagy falusi szegények, ill. idősebb emberek, gyerekek foglalkozásává vált. Korlátozódott a gyűjtögetés területe, csökkent a gyűjtögetett növények száma, összeszűkült felhasználásuk lehetősége. A magyarság körében a 19–20. sz.-ban elsősorban a kevésbé fejlett, elzártabb vidékeken talált számottevő gyűjtögető tevékenységet a néprajzi kutatás (pl. Szernye mocsár, Ecsedi-láp, Keleti-Kárpátok stb.). – 1. A növényi gyűjtögetés tárgya és fölhasználása szerint igen sokfajta. Táplálkozás céljából gyűjtögetnek levélféléket, pl. sóskákat, vadsalátákat, csalánt, papsajtot, kakukkfüvet. Fogyasztják a fák rügyeit, a virágokat (→ bodza), termeseket (→ bükkmakk, tölgymakk), a vad gyümölcsöket (→ áfonya, → gesztenye, → sulyom, → vackor stb.). Elterjedt a gyökerek gyűjtögetése (→ baraboly, → édesgyökér, → tátorján) (→ még: gyökérásó). Napjainkban a városi és a falusi lakosság egyaránt fogyaszt vadon termett gombafajtákat (→ gombászás). Csemege, gyógyszer és cukorpótló a fanedv (→ nyírvíz). Ismeretes az összegyűjtött → gyanta rágásának szokása, a gyanta ragasztóanyagul is szolgál. A fakéregből őrölt liszt ínségeledel. – → Fakéregből készül bocskor, cserzőanyag, festék, padló és edény (→ kászu) is (→ még: háncsmunka). A taplógombából (→ tapló) kalapot készítenek. A gyűjtött mohát házfedésre, alomnak és a boronaház falának tömítésére használják. A gallyakat, száraz ágakat tüzelőfának gyűjtik. Tüzelőül szolgál a legelőn összegyűjtött száraz állati trágya is (→ tőzeg). A füzesekben, erdőkben szedett vesszőkből kosarakat fonnak (→ vesszőfonás). A nád fontos tetőfedő anyag. Gyékényből edényeket, használati tárgyakat szőnek és fonnak (→ gyékénymunka). Bizonyos növények festőanyagul használatosak (→ festőnövények). Széles körű a gyűjtögetett → gyógynövények alkalmazása (→ még: csabaíre). Gyűjtögetett növényeket használnak szakrális okból (pl. úrnapi körmenet virágkoszorúinak kötése) és játékszerek készítésére (pl. gyermekláncfű, pásztortáska). A gyűjtögetés határterületére esik a takarmányozás céljából történő gyűjtögetés. Ismert a fagyöngy és falevél(lomb) takarmánykiegészítő szerepe, a réti széna rendszeres kaszálása és gyűjtése már nem sorolható ide. – 2. Az állatvilágból való gyűjtögetés az utóbbi századokban a magyar parasztok körében a növényi gyűjtögetéshez viszonyítva kevésbé volt jelentős és elterjedt. Bizonyos formái határterületet alkotnak a vadászattal (pl. az eszköznélküli vadászattal). A vadméheket kifüstöléssel űzték és pusztították el, hogy lépeikhez hozzáférjenek. Ismert a készletgyűjtő állatok fészkének kifosztása (hörcsög, ürge, pele, mókus). Madaraktól tojást (→ tojásgyűjtés), tollakat → (daru), fiókákat (táplálék, játék, dísz és nevelés céljára) gyűjtögettek. Táplálékul szolgál a → csiga, a béka (→ békászás), a → teknősbéka. A → kígyó és a béka gyűjtése mágikus célt is szolgálhat. – 3. Az ásványok gyűjtögetése sorában legelterjedtebb az építőanyagok kitermelése: kavics, homok, mészkő (→ mészégető), → darázskő, terméskő. Ismert a só szabad fejtése és a sósvíz használata (→ sóvágó). A Duna, a Dráva, az Aranyos és más folyók homokjából rendszeresen aranyat mostak (→ aranymosás). Az Alföldön ipari célra szokás volt a sziksó összeseprése és a salétromfőzés. Az ásványi gyűjtögetéshez tartozik a vízszerzés is (→ még: borvíz, → lápi kút). – Irod. Maurizio, A.: Die Geschichte unserer Pflanzennahnung von den Urzeiten bis zur Gegenwart (Berlin, 1927); Rapaics Raymund: A kenyér és a táplálékot szolgáltató növényeink története (Bp., 1934); Gunda Béla: A magyar gyűjtögető és zsákmányoló gazdálkodás kutatása (Bp., 1948); Gunda Béla: Ethnographica Carpathica (Bp., 1966); Kós Károly: Mihez kezdjünk a természetben? (Bukarest, 1968); Gunda Béla: Gathering of Wild Plants among the Hungarian People (Acta Ethn., 1977).
Kósa László
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me