gombkötő | Magyar néprajzi lexikon

Full text search

gombkötő: mesterember, aki szőr-, selyem-, ezüst- és aranyszállal készült fonalakból gombokat készít, sujtásokat, zinórokat ver, vitézkötéseket fon. A gombkötők a gombokat általában fa alapra kötik, felhányva rá a fonalat vagy sodrást a kívánt minta szerint, majd az így kialakult minta közeit tűvel kivarrják, kitöltik azonos vagy többszínű fonallal, sodrással. A gombkötés általában tűmunka, csak az utóbbi időben terjedt el a horgolt gomb készítése. A sujtásokat, zsinórokat a korábbi századokban ún. nyergen kézzel fonták. A gömbölyű és szögletes zsinórok közepébe pamut belet tettek, és ezt fonták körül selyem-, teveszőr-, arany-, ezüstfonállal. E hosszadalmas és fárasztó munkát a 18. sz.-ban a különféle zsinórverő gépek váltották fel, működtetésük sokáig kézi erővel történt. A vitézkötéseket kézzel fonták, alakították a nyereg szögeire. A komplikált mintát olcsó fonallal felvetették a nyeregre, a fonalvégeket viaszpecséttel, a nyereg oldalán rögzítették. Így az igazi munkadarab készítésekor csak a vonalvezetésre kellett ügyelni, ill. szükség szerint többször utánajárni és kitölteni a minta közeit. A legszebb és legnehezebb volt a pozsonyi vitézkötés, az ún. malomkerék és változatainak kötése. A szövött munkák eredetileg a → paszományosok tevékenységi körébe tartoztak, a múlt század második felétől a gombkötők is foglalkoztak készítésével. – A gombkötők legkorábban a Pozsony m.-i Somorján szerveződtek céhbe 1514-ben. A 16. sz.-ból még kettőt, a 17–18. sz.-ból pedig 54 céhet ismerünk. A díszes gombok, vitézkötések a főúri és katonai viselet fontos kellékei voltak, majd később a városi polgári és a falusi paraszti viseletben is egyre általánosabb lett alkalmazásuk. A magyar huszárok zsinóros, díszes ruhája Európa-szerte divatossá vált a lovasságnál a 18. sz.-ban. A mezővárosi paraszti viseletben a 18. sz. végén elterjedt a nadrágok, dolmányok díszítése. A reformkor nemzeti viseletté tette a zsinóros ruhát, amelyet az abszolutizmus idején a nemzeti ellenállás kifejezőjeként hordták. A századfordulótól rohamosan hanyatlott az iparág, amit a gyári termékek mellett a divat változása is nagyban befolyásolt. Csupán kisebb fellendülést ért el a II. világháborút megelőző évek politikai divatját kiszolgálva. – Irod. Nyáry Albert: Rozsnyói gombkötők (Népr. Ért., 1904); Domonkos Ottó: A soproni gombkötők céhszabályzata 1633-ból (Soproni Szle, 1955); Bálint Sándor–Juhász Antal: A szegedi gombkötőmesterség (Népr. Ért., 1968); Lénárt Andor: Műhely és bolt, Az egri gombkötő mesterek és a kereskedők vitája. Adatok az egri gombkötő céh történetéhez a céhes ipar hanyatlásának idejéből, a XVIII. század végéről (Az Egri Múz. Évkve, 1974); Szörényi István: Kőszegi gombkötőmesterek és műhelyek a céh keletkezésétől megszűnéséig (Savaria, V–VI., 1976).