gödörgazda, (kubikos) csapatgazda, csapatvezető, partigazda

Full text search

gödörgazda, (kubikos) csapatgazda, csapatvezető, partigazda: a bandagazda egyik típusa, a különféle víz-, út-, vasútépítési és építkezési földmunkák végzésére szegődött szakmánymunkások ( kubikosok) együttműködő csoportjának, a kubikosbandának állandó vezetője. A gödörgazda elnevezést utóbb átvitték a kordésgazdára is, a karos és talicskás kubikmunkán pedig a bandagazda elnevezés vált általánosabbá. A elnevezés a kubikolás első fél évszázadából származik, amikor a töltésépítéshez szükséges földet a kijelölt munkagödörből kellett kitermelni, az együtt dolgozó csoportok egyik tagjának nevére írták a gödörlapot (munkalapot), és vele számoltak el a gödörből kitermelt föld mennyisége alapján. A kubikos gödörgazda alakja és szerepe élesen elkülönül a toborzást és felügyeletet gyakorló alvállalkozóétól, sok mindenben éppen ellentéte a summásgazdának is. A gödörgazda nem feltétlenül végzett toborzást, bár a többség munkanézőként már előzetesen is részt vett a munkaalkalmak felkutatásában, megszerzésében. A toborzást végző kubikosokból nem mindig lett gödörgazda, esetenként jóval több munkást összeszedett, mint amennyit gödörgazdaként vezetett, egyébként is rendszerint csak a munkahelyen történt meg az ún. elbandásodás, és a csoportok ott választották meg vezetőiket: a választás értelmes, bátor fellépésű, megbízható, jó szakmunkásokra esett. A kubikos gödörgazda felelős volt ugyan az elvállalt munkaszakaszért, közvetített a tagság és a munkaadó között, de nem a munkaadói hajcsárapparátus tagja volt, hanem a csoport bizalmija. Egyedül vezette a munkanaplót, az ún. napolást, intézte az ügyeket, és néhány csoporttaggal együtt ő is számolt el. A csoporton belül kezdeményező lehetett, de mindenben a kis közösség határozott. Ugyanazok voltak a kötelességei és jogai, mint a többieknek. Az ösztönző szakmánybér miatt sem kellett ellenőrzést gyakorolnia, a késlekedőket figyelmeztette, de ezt bárki más is megtehette helyette. Személyi ügyekbe lehetőleg nem szólt bele. A kubikos gödörgazda is visszaélhetett társai bizalmával, illetéktelen mellékjövedelmet is húzhatott, ez azonban többnyire kitudódott, és a tagság nyomban le is váltotta. A kubikos gödörgazdák jelentős része a szervezett munkásokból került ki. A gödörgazda szerepe éppen nem volt hálás, tudta ezt maga a tagság is, vezetőjüket többféle gúnynévvel is illették: banda (vagy csapat) bolondja, bandacsahos, bandagazda, előcsahos stb. Sokan önként mondtak le tisztségükről, mások csak helyettessel együtt vállalták. A kubikos gödörgazdák állandó törzse elsősorban a szervezett munkásokból került ki. 1945 után a kubikosbandák brigádokká, a gödörgazdák brigádvezetőkké (tréfás nevük brigadéros) alakultak át. ( még: előmunkás, emberkereskedő, kunyhótársaság, partiszakács, szakmánymunka). – Irod. Katona Imre: A magyar kubikosok élete (Bp., 1957); Katona Imre: Munkaszervezeti formák és ideiglenes életközösségek idénymunkákon a kapitalizmus korában (Agrartört. Szle, 1961).
Katona Imre

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages