gesztenye (lat. Castanea sativa)

Full text search

gesztenye (lat. Castanea sativa): a bükkfafélék egyik nemzetsége, ehető lisztes gyümölcsöt termő fa. A Mecsekben, Somogyban, Zalában, Vas, Sopron m.-ben, Pozsony, Nyitra környékén, a Börzsöny hegységben, Nógrád É-i részén, Nagybánya vidékén, Biharban, Hunyadban jelentős szelídgesztenye erdők vannak. A nyitrai Ghymes gesztenye erdejét a hagyomány szerint a törökök ültették. Hazánkban és általában a Kárpát-medencében a gesztenye őshonos. Felmerültek korábban olyan nézetek is, hogy Itália felől jutott el hozzánk, s a rómaiak idején kezdett terjedni. Későbbi terjesztéséhez hozzájárultak a várkerteket, gyümölcsösöket telepítő földesurak, egyházi férfiak a talán az olasz telepesek is. A gesztenye tervszerű termesztéséről, a fák ápolásáról csak ritkán gondoskodtak, noha már a 17. sz.-ban Lippai János pontos utasítást adott a gesztenye ültetéséről. A kolozsvári Hetilap 1853-ban a nagybányai gesztenye két (korábban és későbben érő) fajtájáról tud. A híradás szerint az ottani gazdák a fákat csonkítják, ágaiktól megfosztják, hogy nagyobb gyümölcsöt teremjenek. A gesztenye szeptember végén kezd érni, s az önmagától lehullott vagy póznákkal levert termést gereblyével, szénvonóforma eszközzel (Nagybányán kocsorba) csomóba húzzák, facsipesszel (Vas m. csiptetyü) összeszedik. A gesztenyét zsákba rakva tüskés burkából (Zala m. fondor; Vas m. guba; Nagybánya gubó) bakancsos, csizmás lábbal kitapossák vagy fakalapáccsal kiverik. Gyakran a gesztenyét tüskés burkában homokkal lefedve hordókba rakva tartják el, s csak a felhasználás előtt verik ki a burkából. Lippai János szerint frissen sokáig eláll a gesztenye, ha „sörtés héjából” kivéve füstön megszárítják vagy rakásba hányva dióval fedik le. Veszelszki Antal arról ír (1798), hogy Kőszeg vidékén a gesztenyét mint a szilvát megaszalják, s mikor enni akarják, vizet forralnak, és a gőz fölé helyezett hálóra rakják, ahol megereszkedik, s olyan lesz, mintha frissen szedték volna. Nagybánya vidékén szüret után a fák tulajdonosai lakomát csapnak. Zengővárkonyban (Mecsek) szüret alkalmával van a leányvásár, azaz az eladó leányok első bálja. Eötvös Károly írja balatoni utazása során, hogy a magyar gesztenyének nincsen párja a világon. A gesztenyét lyukas aljú nyeles serpenyőben sütik. Vas m.-ben régebben minden háznál volt gesztenyés zsombor (’szalmából font öblös edény’), amelyet vánkossal fedtek le, ha meleg volt benne. Kőszeg vidékén burgonyaként főve eszik, de megdarálva, a kemencében jól kiszárítva lisztet is készítenek gesztenyéből. A gesztenyelisztet vízben, tejben megfőzve fogyasztják. Kőszeg vidéki falvakban mindenszentek estéjén hagyományosan sütik a gesztenyét, s ezzel ajándékozzák meg a halottak emlékére harangozó legényeket. Mindenszentek után Vas m.-ben szabadon gyűjthető, szedhető a fákon visszamaradt gesztenye. Ez a lécskálás. A gesztenyével a Magyar Simplicissimus (1683) és későbbi leírások szerint jószágot hizlalnak. Fája bányafa és építőanyag. Faszénégetésre is használják. A levele alomnak kitűnő, s toll helyett még századunk elején is párnába tették. A gazdák termésüket messze vidékre vitték eladni. Szekerükön ott volt a gesztenyesütő serpenyő, s faluról falura járva sütötték a gesztenyét. A vasi gesztenyések eljártak Stájero.-ba, Sziléziába, a nagybányai gesztenyét Tokajig, Déváig, Debrecenig hordták. Kassa még a 18. sz.-ban is vámot szedett a gesztenyés szekerektől. Lippai János 1667-ben különböző betegségek ellen ajánlja a gesztenyét. Több mint száz évvel később K. Mátyus István úgy nyilatkozik róla, hogy borkorcsoja, de akik sokáig gesztenyével élnek, megtetvesednek tőle. A nyelvünkben bajor-osztrák eredetű szó (szláv, olasz és latin származtatása nem fogadható el), s átvétele 1200 táján történhetett. Kérdéses azonban, hogy mi volt a magyar neve a 13. sz.-ig, amelyet már korábban is kellett ismernie a magyarságnak. A román ghistină a magyar nyelvből került át a románba, s magyar eredetűek azok az eszközök is, amelyeket a románok szüret alkalmával használnak. Viszont a magyar gesztenyeszüret eszközei (kalapács, csipesz, lábbal való kitiprása a gubából) a Mediterrán gesztenye kultúrájának eszközeivel megegyezőek. – Irod. Borbás Vince: A szelíd gesztenye hazánkban (Természettudományi Közl., 1897); Gunda Béla: Összehasonlító néprajzi jegyzetek (Mediterrán eljárások a gesztenye feldolgozásával Magyarországon) (Népr. Ért., 1938); Rapaics Raymund: A magyar gyümölcs (Bp., 1940); Dömötör Sándor: Gesztenye termelés Vas megyében (Népr. Közl., 1961); Jávorka Sándor–Maliga Pál: A gesztenye (Bp., 1969).

Szelídgesztenye

Gesztenyebugázó kalapácsok (Zengővárkony, Baranya m.)

Gesztenyesütő serpenyő (Zengővárkony, Baranya m.)

Gesztenyés kunyhó (Cák, Vas m.)
Gunda Béla

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT