famunka
famunka: a fa különböző részeinek (kéreg, vessző, ág, törzs) használati tárgyakká, gazdasági eszközökké és épületté történő feldolgozása. A famunka a magyarság legrégibb foglalkozásai közé tartozik. A finnugor őshazában feltehetően fából készítettek majd minden használati tárgyat, eszközt és a hajlékokat. Erre vall a famunkával kapcsolatos finnugor eredetű szókincsünk is: fejsze, kés, szalu (hornyoló balta), szeg (ék), ró, vág, szel, fúr, forgács, reped, szil (szilánk), hajk (bevágás). A honfoglaló magyarság a Kárpát-medencében elsősorban a lombos erdőövezetben telepedett meg, ahol igen sokféle megmunkálásra alkalmas fa él. A fa gyorsan romló anyag, ezért kevés fogalmunk van a korai magyar századok famunkáiról. A városi iparosok kezén már az Árpád-kortól differenciálódott a fát földolgozó mesterség (→ asztalos, → kádár, → kerékgyártó). A 16. sz.-tól sokasodó írásbeli feljegyzések, leltárak, összeírások, árujegyzékek stb. bőven tanúskodnak arról, hogy hazánknak fejlett faipara volt. Némely havasalji székely község (Zetelaka, Kis- és Nagyoláhfalu) a 17. sz. elejétől zsindellyel adózott. A 15–16. sz. folyamán kialakultak és a 20. sz. elejéig virágoztak a famunkával foglalkozó háziiparos községek. A nagyobb uradalmak éves vagy hónapos szerződéssel faragóbéreseket fogadtak, akiknek kötelességük volt mindenféle gazdasági famunka elvégzése. A 19. sz.-ig a magyar nyelvterület egészén paraszti házi munkaként értettek az egyszerűbb famunkához. A nagyobb erdős területeken (Bakony, Börzsöny, Bükk, Székelyföld) minden gazda a maga erejéből elvégezte a ház körül szükséges famunkát a kaszanyélfaragástól a szekérkészítésen át a villa-, gereblye-faragáson át a házépítésig. Másutt egy-egy ügyesebb ezermester foglalkozott a nagyobb hozzáértést kívánó famunkákkal. – A paraszti famunka legfontosabb szerszámai: a fejsze, a bárd, a fűrész, a fúró, a véső, a gyalu, a faragószék vagy vonószék, a faragótőke stb. egyetlen gazdaságból sem hiányozhattak. A háziipari famunkával foglalkozó községek legtöbbet gazdasági eszközökből termeltek. Az elmúlt másfél évszázadban az erdőhasználat fázisainak megfelelően a magyar nyelvterület keleti felén hasított ágú, a nyugati felén toldott ágú favillát (→ villa) készítettek. Anyaga nyír, bükk vagy gyertyán volt. A növendékfa husángjából a hasított ágat úgy alakították ki, hogy az előzőleg megmunkált nyél végét fűrésszel két, három, ritkán több ágra vágták. A toldott ágú favilla nyelét többedmagával vastagabb hasábból hasították ki, a mellékágakat külön tartóág, a záp segítségével erősítették a nyélbe. A villa ezután hajtóba került, ahol megfelelő görbületet kapva kiszáradt. Némely községben (Fenyéd, Bakonybél) parázs fölött puhítva vagy forró vízben főzve adták meg a villahegynek a kívánt görbületet. A gereblyének keményfából faragták a fejét és a fogait, amelyeket természetes vagy hasított, esetleg hajlított vesszővel (kávával) rögzített faágra erősítettek. – Híres favilla- és fagereblye-készítő falvak voltak a század elején a Bakonyban Bakonybél, Szentgál és Herend; Baranyában Csánta, Szászvár és Hosszúhetény; a Börzsönyben Diósjenő; Abaújban Gönc és Telkibánya; Borsodban Cserépfalu és Borsodnádasd; Beregben Dercen, Nagybereg, Dobrony, Márok, Tarpa; Biharban Árpád és Tenke; Arad m.-ben Csermő; Kolozs m.-ben Mákó; a Székelyföldön Telekfalva, Alsó- és Felsősófalva, Lövéte, Pálfalva, Siklód stb. A magyar falvakon kívül nagy mennyiségű faeszközt készítettek a Liptó, Nyitra, Trencsén, Nógrád, Hont m.-i szlovákok, a Bereg, Ung, Máramaros m.-i ukránok és a Hunyad, Krassó-Szörény, Szilágy, Kolozs, Bihar m.-i románok is. – A villa és gereblye mellett a háziiparos falvak kaszanyelet, jászlat, nyomórudat, szekéroldalt, talicskát, faekét, szánt stb. készítettek. A szekérfaragás a kerékgyártás miatt bonyolultabb mesterség volt, de némely vidéken ezt is háziiparszerűen űzték. A hornyolt deszkából összerótt szuszék vagy szökröny (ácsolt láda) készítése szintén a háziipari famunkát végző községek munkája volt (pl. Bakonybél, Siklód, Székelyvarság). – A zsindelyfaragás külön háziipari ágként létezett. A kívánt hosszúságúra feldarabolt fenyőrönköt (ritkán bükköt vagy tölgyet) lemezekre hasogatták, majd hornyolták. Zsindelykészítéssel magyarok pl. Székelyvarságon, valamint a tutajozásáról és fakereskedelméről híres Szegeden foglalkoztak. 1918 előtt Sáros, Szepes, Zemplén m.-i szlovákok, ill. Beszterce-Naszód, Szilágy, Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos m.-i románok látták el Mo.-ot zsindellyel. Speciális tudást igényelt a paraszti favágóktól a fatorony- (harangláb-) állítás, a boronaház-faragás, a kapuállítás és a fejfafaragás. A puha nyár- és fűzfából az elmúlt évtizedekben az erre az iparra szakosodott teknővájó cigányok készítették a mosó- és dagasztóteknőket, valamint a kisebb-nagyobb fatálakat, melencéket. Korábban a szlovákok, utóbb a cigányok űzték a puhafát földolgozó kanalasmesterséget is. – Külön ágai a famunkának az → esztergályosság, a vesszőmunka (→ vesszőfonás), a kéregmunka (→ fakéreg edény → fafaragás), melyek részben háziiparként, részben kisiparként léteztek, valamint a pásztorfaragás (→ pásztorművészet). A háziipari famunkák fő idénye ősszel kezdődött és télen tartott, hogy tavasszal friss áruval tudják ellátni a parasztgazdaságok megnövekedett szükségletét. A famunkával foglalkozó falvak vásárokon adták el termékeiket. famunkával általában szegényebb emberek (kisparasztok, napszámosok) foglalkoztak jövedelemkiegészítő munkaként. – Irod. Gaul Károly: Hazánk házi faipara (Bp., 1902); Kovács Ferenc: Erdei famegmunkáló eszközök Gyergyócsomafalván (Erdélyi Múz., 1934); Haáz Ferenc: Udvarhelyszéki székely famesterségek (Kolozsvár, 1942); Balassa Iván: A Néprajzi Múzeum favilla-gyűjteménye (Bp., 1950); Vajkai Aurél: A Bakony (Bp., 1960); Juhász Antal: A szegedi zsindelyvágó mesterség (Szeged, 1961); K. Csilléry Klára: Magyar bútoripari (faipari) munkaeszközök és technikák (A kézműves – iparművészeti szimpózium anyaga) (Veszprém, 1972).
Rámás fűrész (Átány, Heves m.)
Vonókés (Átány, Heves m.)
Faragószék (Átány, Heves m.)
Klumpa (facipő)-árus a zentai hetipiacon (v. Bács-Bodrog m.)
Famunka-szerszámok: 1. bárd, 2. fejsze, 3. nyeles véső, 4. vinklivéső, 5. bicsak cifrázó éllel, 6–7. betűvágó, 8. nagy fűrész, 9. kézi fűrész, 10. kézvonó, 11. bot (a hasító ék beverésére) 12. simító gyalu (Désháza, v. Szilágy m.)
Guzsalytalp-faragás (Cserépfalu, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)
Teknővájó cigány a zentai hetipiacon (v. Bács-Bodrog m.)
Nagyvásár, Debrecenben. Faáruk a vásáron
Kósa László
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
