falukerítés, porgolát

Full text search

falukerítés, porgolát: a falusi kertek alján egymásba kapcsolódó kerítések rendszere, vagy pedig a falu lakói által közösen készített önálló kerítés, amely teljesen körülzárja a falut. Formái közé tartozik a faluárok és a palánk. A körülkerített faluból falukapukon, vetéskapukon, porgolátkapukon, mezőkapukon lehetett kijutni. A falukerítés leginkább tüskés élősövényből állt, készülhetett azonban fonott sövényből is. Jó karban tartása, javítása a falu valamennyi lakójának kötelessége volt. A falukerítés tkp. nem a falut, hanem a falu menti szántóföldek vetéseit védte. Az volt az elsőrendű feladata, hogy megakadályozza a falu belterületén szabadon járkáló jószág kicsatangolását. – Arra is bőven van példa, hogy az egyéni birtokolású, házitelkek végében elnyúló, falu menti szántóföldek övének külső szélén tartottak fenn sövénykerítést. E kerítés a legelőkről befelé csatangoló jószág elől védte a vetést. – A falukerítés főleg irtvány eredetű településekben gyakori. Egy-egy területen azonban soha nem kizárólagos. Mindig a település formájától függ, hogy kialakításának van-e értelme vagy lehetősége. Leginkább sorfaluk és utcás faluk ( útifalu) velejárója, de előfordul halmaztelepülések belterülete körül is. – A középkorban Európa-szerte elterjedt volt a falukerítés. Különösen német, angol és skandináv források vallanak róla sokat. Mo.-on a Dunántúlon, a Felföldön és Erdélyben egyaránt emlegetik a középkori oklevelek. Az újkorban különösen a Tiszaháton K-Mo.-on volt jelentős. ( még: tanorok) – Irod. Győrffy István: Magyar nép – magyar föld (Bp., 1942); Belényessy Márta: Kerített település és gazdálkodás kapcsolata néhány zalai irtásos falunál egy 1460-as határjárás alapján (Ethn., 1958); Szabó István: A középkori magyar falu (Bp., 1969).

Falukerítés. Révfalu-Pataháza 16. sz.-i képe (Jelenleg Győrhöz tartozik, Győr-Sopron m.)
Bárth János

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me