csoda
csoda: minden olyan jelenség, amelyet irracionális erők működése következményének tekintenek. Szerepe különösen a vallásokban igen nagy, még ezek legfejlettebb formái sem tudtak lemondani róla, és beépítették teológiai rendszereikbe. Ismeretelméleti szempontból a hamis tükrözés egyik megnyilatkozási formája, a tudományos megismerést tipológiailag megelőző gondolkodás sajátja, melynek segítségével különösen súlyos ellentmondások (pl. égi-földi, anyagi-szellemi stb.) gondolati leküzdését kísérelték meg. A parasztság szellemi életében különösen a hiedelemvilág szféráját jellemzi a csodának mint feszültség-kiegyenlítőnek alkalmazása. Sokkal bonyolultabb a helyzet a folklórművészet területén. Föltűnő pl., hogy maga a csoda szó és jelentésbeli megfelelői a népköltészeti alkotások szövegeiben alig fordulnak elő; a népköltészeti alkotások belső világában éppen a kívülálló számára csodaként felfogott események-mozzanatok látszanak természetesnek. Szigorúan meg kell tehát különböztetnünk a folklóralkotások csoda-vonatkozásait aszerint, hogy a szöveget „kívülről” vagy „belülről” vizsgáljuk; egy-egy mozzanat ebből vagy abból a szempontból tekinthető-e csodásnak? A tündérmese hősei pl. a legfantasztikusabb helyzetekben sem csodálkoznak, nem tekintik rendkívülinek a velük történteket. Még a → legendamese kovácsának se jut eszébe, hogy valami különös jelenség tanúja, amikor Krisztus a lovat megpatkolandó levágja az állat lábát, aztán ismét visszailleszti: a kovács minden megrendülés nélkül hozzáfog, hogy kövesse a példát. Nem véletlen, hogy folklóralkotások „belső” világában is csodaként felfogott mozzanatokat olyan kétségtelenül vallásos légkörben fogant alkotásokban figyelhetünk meg, mint pl. a → Júlia szép leány balladája, az → angyalbárányok meséje stb. A „külső” és „belső” szempontú elemzés mellett tekintettel kell lennünk a folklóralkotások mű- és válfaji rendjének meghatározásakor a csodaelemek még egy vonatkozására. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egyes válfajok egész poétikai rendszere, másokkal szembesítve, jellemezhető a csoda jelenlétével. Ennek megfelelően míg pl. a → népmese egészében tekinthető csodára épültnek, az → anekdotában e mozzanat semmiféle szerephez sem juthat. Ugyanígy a hősdal poétikájában döntő szerepet látszik a csoda, viszont a lírai dalokban, → közmondásokban, új stílusú balladákban stb. alig van helye. Végül figyelembe kell vennünk, hogy ott, ahol a csoda részese a folklóralkotás szövetének, fontos kompozicionális szerepe van. Az epikus motívumok (funkciók) általában sajátos kötések egy-egy szövegben: nagymértékben meghatározható, hogy adott motívum milyen rákövetkezőt hív ki. Ott azonban, ahol csodás elem szerephez jut, e vonzás elmarad, a rákövetkezés előre nem látható, a szöveg szerkezetében törés következik be. – Irod. Ortutay Gyula: Nyíri és rétközi parasztmesék (Gyoma, 1935); Ortutay Gyula: A magyar népköltészet (Klny. A művelődés könyvtára, IX., Bp., 1943); Nyekljudov, Sz. Ju.: Csudo v bilinye (Trudi po znakovim szisztémam 4. Tartu, 1969).
Istvánovits Márton
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
